Keresési találatok erre a cimkére: Wildlife Conservation Society

Erdészeti traktorral és LKT-val is ismerkedhettek az egri gyerekek (+KÉPEK)

Az EGERERDŐ Zrt. idén negyedik alkalommal rendezte meg az Erdészeti Nyílt Napot az egri Érsekkertben. 2014-ben rendhagyó időpontban, az Erdők Hetéhez kapcsolódóan október 2-án csütörtökön került sor a rendezvényre.Tovább >>>

Ötödszörre szervezi meg az Ökotárs az Év Fája versenyt

Szeptember 10. és október 31-e között idén 15 fa közül választhatja ki a közönség kedvencét. A versenyre májusban lehetett nevezni, ekkor bárki küldhetett egy fát egy történet kíséretében. A nevezett 66 egyed közül a zsűri azokat válogatta be a döntőbe, melyek a legerősebb közösségi háttérrel rendelkeznek.Tovább >>>

Május 12. és június 13. között lehet nevezni az Év Fája 2014-es versenyébe

Az Év Fája versenybe olyan fák nevezését várja az Ökotárs Alapítvány, amelyek különleges helyet foglalnak el a körülötte élők, egy kisebb-nagyobb közösség életében. Éppen ezért nem a faegyed mérete vagy életkora a döntő: a fákat egy történet kíséretében lehet nevezni, mely bemutatja, hogy miért is fontos az őt jelölőknek.Tovább >>>

Fakitermelési és erdőfelújítási munkálatok Esztergom környékén 2014-ben

A Pilisi Parkerdő Zrt. a kezelésébe tartozó erdőtagokban 2014-ben is tervez fakitermelési és erdőfelújítási munkálatokat. A tervezett munkák teljesen megfelelnek a hatályos jogszabályoknak és az elfogadott erdőtervnek is.Tovább >>>

Egy gödöllői vadkörtefa lett az Év Fája 2013-ban

Egy gödöllői vadkörtefa lett az "Év fája" az Ökotárs Alapítvány szavazásán - tájékoztatta a szervezet az MTI-t.Tovább >>>

Szavazás döntött: a mezei juhar az Év Fája 2014-ben

Az Országos Erdészeti Egyesület új kezdeményezéseként először nyílt lehetőség az idén, hogy erdész tagtársaink és a szakmán kívüli érdeklődők is, az Egyesület új tematikus honlapján keresztül szavazzanak a jövő évi „Év Fájára”, mellyel a 2014. esztendő fafaját választották meg a résztvevők.Tovább >>>

Mezei juhar? Jegenyenyár? Vénic-szil? Szavazzon a 2014-es Év Fájára!

Az Országos Erdészeti Egyesület szeptember 18-tól október 30-ig ad lehetőséget a tagtáraknak és érdeklődőknek, hogy eldöntsék, a három megadott faj közül melyik legyen 2014-ban az Év Fája.Tovább >>>

Az Év fája címre pályázik a sóstói fehér nyárfa

Az Év fája címre pályázik a nyíregyháziak kedvence, a sóstógyógyfürdői városrészben lévő Sóstói Múzeumfalu fehér nyárfája.Tovább >>>

EMNP: rendszeresítik a megmozdulásokat a székelyföldi erdők védelmében

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) rendszeresíteni kívánja a tiltakozó megmozdulásait a székelyföldi erdők védelmében, az osztrák Holzindustrie Schweighofer Rétyre tervezett fafeldolgozó üzeme ellen - nyilatkozta szerdán az MTI-nek Nemes Előd, az EMNP sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke, a kedd esti tiltakozások ötletgazdája.Tovább >>>

Tízezer gyertyával készülnek demonstrálni a székelyföldi erdőkért

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és ifjúsági partnerszervezete, a Minta kedden este tízezer gyertya meggyújtásával kíván tiltakozni a háromszéki Rétyre tervezett osztrák fafeldolgozó üzem ellen.Tovább >>>

Tüntetés Hajdúhadházon - Ha kell, Brüsszelig mennek, hogy rettegjenek végre a fatolvajok (+Videó)

Demonstráción tiltakoztak a hajdúhadházi erdőtulajdonosok és családjaik a fatolvajok ellen pénteken, mert – mint petíciójukban is hangsúlyozták – elegük van a pusztításból.Tovább >>>

„Erdőink sivataggá válnak" - Demonstrációt szervez a Hajdúhadházi Erdőbirtokossági Társulat

„Erdőink sivataggá válnak, menekül az értelmiség, a rendőrség tehetetlen, teljes a kilátástalanság” – tüntetést szervez a hajdúhadházi erdőbirtokosság.Tovább >>>

Mentsük meg a piliscsabai matuzsálemet!

Piliscsaba büszkesége az a teljesen egészséges, gyönyörű hársfa, melyet még az 1848/49-es forradalom és szabadságharc előtt ültettek. Most március 15-e "tiszteletére" a vasútépítés miatt ki akarják vágni - írja a Greenfo.hu.Tovább >>>

Az egri platán nyerte az Európai Év Fája versenyt!

A harmadik alkalommal megrendezett Európai Év fája versenyt 14 205 szavazattal az egri termálfürdő területén élő platán nyerte.Tovább >>>

Akár 400 évig is élhet az egri platán

Akár 400 évig is elélhet az egri termálfürdő platánfája, amelyet az év fájává választottak tavaly Magyarországon, így az év európai fája versenyben idén ez képviseli hazánkat.Tovább >>>

<< < 4. / 5. oldal > >>