Ágota napja
Szép időben, baráti hangulatban zajlott az EGERERDŐ Zrt. Pétervásárai Erdészeténél a 2018. évi Év Erdésze háziverseny, amely során az erdészeti versenyszámokat a Váraszói-völgyben rendezték meg.Tovább >>>
Az ukrán határ melletti Tiszakerecseny község határában elhullottan talált vaddisznóból mutatta ki tegnap az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az állategészségügyi szakemberek – az országos főállatorvos utasítására – haladéktalanul megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását. A fertőzés feltehetően Kárpátaljáról, a fertőzött, vírushordozó vaddisznók tavaszi vándorlása révén került át Magyarországra.Tovább >>>
2018-ban a DALERD Zrt. rendezi az Országos Erdészeti Egyesület által évente kiírt, „Az Év Erdésze” versenyt. Ezen a kétfordulós megmérettetésen az erdőgazdálkodásban dolgozó (felsőfokú erdészeti képesítéssel nem rendelkező) erdésztechnikusok vehetnek részt.Tovább >>>
Az újonnan létrejövő agrártárcánál visszaadnák a környezetügy megfelelő súlyát, ennek első lépéseként önálló államtitkárságot hoznak létre a szakterületnek - mondta Nagy István agrárminiszter-jelölt a kinevezése előtti meghallgatásán az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának ülésén kedden, Budapesten.Tovább >>>
Az "Év Erdésze" verseny helyi fordulóját 2018. május 15-én rendezte meg a Zalaerdő Zrt. Obornakon, melyen a társaság öt erdészetének összesen 20 erdésze mérhette össze szakmai tudását.Tovább >>>
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatósága a Földművelésügyi Minisztériummal egyeztetve elkészítette az „Erdei közjóléti létesítmények és berendezések bejelentése, engedélyeztetése, nyilvántartása” című Közjóléti Iránymutatást.Tovább >>>
Fa Book néven, a mobiltelefonos alkalmazások áruházaiban érhető el az Országos Erdészeti Egyesület által fejlesztett terepi fahatározó alkalmazás. Az ingyenesen letölthető, Android és iOS operációs rendszerekkel kompatibilis program összesen 111, a hazai erdőkben előforduló fa- és cserjefaj, illetve fajcsoport terepi azonosításában nyújt segítséget. Tovább >>>
Az idei évben is összegyűltek a Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei, hogy a hagyományos jelölőversenyen mérjék össze tudásukat erdőről, vadról és természetvédelemről. A nagy múltra visszatekintő, idén már 33. alkalommal megrendezett verseny helyszíne a visegrádi Erdőanyai-völgy volt, ahol a rendezvény részeként Ferbert Mihály, a házigazda Visegrádi Erdészet kerületvezető erdésze vehette át a kiemelkedő szakmai munkáért járó Év Erdésze elismerést.Tovább >>>
Erdészek versengenek szerdán a Pétervásárai Erdészetnél. A helyi versenyben az Egererdő Zrt. munkatársai vesznek részt, akik közül a győztes az Év Erdésze verseny során képviselheti az erdőgazdaságot. A versenyszámok az elméleti és a szakmai tudást is felmérik.Tovább >>>
A Zalaerdő Zrt. nyilvános árverés keretében értékesíteni kívánja az alábbi eszközeit.Tovább >>>
Agyonnyomott hétfő délután egy férfit a traktorja a Beszterce-Naszód megyei Somkerék erdejében, amikor megpróbált egy meredek oldalon felmenni és a járművel felborult.Tovább >>>
A Nébih laboratóriumi vizsgálatai ismét ASP fertőzöttséget mutattak ki egy elhullott vaddisznóból származó mintában. Az elpusztult vaddisznót Heves megyében, Mátrafüred település közelében találták április 27-én. A laboratóriumi vizsgálatok április 29-én igazolták, hogy a koca ASP fertőzés következtében hullott el.Tovább >>>
A NÉBIH laboratóriuma 2018. április 21-én afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatta ki a Heves megyei Gyöngyös-Gyöngyöshalász Földtulajdonosi Vadásztársaság területéről beszállított vaddisznó hullából. A járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének meggátlása érdekében a Nébih felhívja minden állattartó figyelmét a jogkövető, felelős magatartásra.Tovább >>>
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadott állásfoglalása szerint 2030-ra az uniós mezőgazdaságból, közlekedésből, hulladékokból származó széndioxid-kibocsátást 30 százalékkal kell csökkenteni, amiben az erdősítésnek is kulcsszerepet kell játszania - közölte az uniós parlament sajtóosztálya kedden.Tovább >>>
Június 20-án és 21-én rendezik meg a 2018-as Év Erdésze Versenyt a Dalerd Zrt. szervezésében. Az Országos Erdészeti Egyesület hagyományos szakmai rendezvényére május 11-éig lehet nevezni az OEE Vándorgyűlés hivatalos honlapján. A szakemberek idén a Gyulai Erdészet területén mutathatják meg tudásukat gyakorlati és elméleti feladatokban.Tovább >>>