Sámuel napja
Március 26. és 27. között rendezik meg a 46. FAGOSZ Faipari és Fakereskedelmi Konferenciát Balatonszemesen. A rendezvényen több érdekes előadás is elhangzik majd faipari és erdészeti témákban egyaránt.Tovább >>>
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) március 5-6-án rendezi meg a SkillsHungary 2014 fiatal szakemberek versenyét a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, amely egyben a EuroSkills és a WorldSkills nemzetközi szakmai versenyek hazai döntője - közölte a köztestület kedden az MTI-vel.Tovább >>>
A magyar mezőgazdaság műszaki háttere folyamatosan bővült az utóbbi évek során, ennek ellenére a beruházások elmaradtak a szükségletektől. A mezőgazdasági célú gépállomány nagyságáról és kapacitásáról a 2005. és a 2013. évi gazdaságszerkezeti összeírás tájékoztat.Tovább >>>
2014. március 7-én és 8-án ismét megrendezik a régió legjelentősebb erdészeti, mezőgazdasági és kertészeti gépvásárát Tatán az Olimpiai Edzőtáborban, ahol az év első STIHL Timbersports bemutatóját is megtekinthetik az érdeklődők.Tovább >>>
Az Erdészeti Tudományos Intézet Erdővédelmi Osztálya közzétette legfrissebb jelentését, amelyből megismerhető erdeink 2013-as egészségi állapota.Tovább >>>
Március 7. és 9. között rendezik meg Sopronban a X. Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében című konferenciát, ahol több erdészeti előadás is elhangzik majd. Pénteken például az egyik szekció az "Erdei biodiverzitás kutatása" címet viseli.Tovább >>>
Az Emerik-Fa Kft.-nél állt munkába a képen látható különleges Volvo FMX - tette közzé a Volvo Hungária Kft. Facebook oldalán. Tovább >>>
A Lada nagy túlélője a Niva terepjáró, amelynek hamarosan leváltják a Chevrolet-val közösen készített Niva II névre hallgató utódát is, miközben az eredetit tovább készítik – a legújabb hírek szerint egészen 2021-ig.Tovább >>>
Ellenőrző bizottságot küldött tegnap a Kovászna megyei környezetvédelmi hivatalhoz a szaktárca, miután a Greenpeace romániai szervezete beadvánnyal fordult a minisztériumhoz a Holzindustrie Schweighofer (HS) csoport háromszéki beruházásának engedélyezése okán.Tovább >>>
A Minisztérium által elfogadott új jogszabály alapján nem kell földhasználati lapot benyújtania a földhasználó tulajdonosnak. Az MVH hétfőn fogja eljuttatni minden érintett gazdához azt a segédanyagot, amelyben részletes tájékoztatást kapnak az új szabályról.Tovább >>>
Az adatszolgáltatás 2014. február 17. - 2014. március 19 közötti időszakban elektronikus felület alkalmazásával saját ügyfélkapun, vagy technikai közreműködő, vagy meghatalmazott útján tehető meg.Tovább >>>
A hajdú-bihari erdőtulajdonosok „agyamentnek” tartják az európai uniós döntést.Tovább >>>
Magyarországon és a Dalkia nemzetközi hálózatában egyaránt mintaértékű a pécsi biomassza-tüzelésű erőmű – hangzott el azon Dalkia biomassza-szakértőinek szervezett kétnapos szakmai tanácskozáson, amelyen 13
Február 19-én, szerdán 13 órától a Holland Alma Kft. fajtabemutató ültetvényében bemutatkozik az Agrolánc Kft. által forgalmazott Bio 230T aprítógép, amely G20-as apríték egymentes előállítására alkalmas. A gépet tesztelni fogjuk vékony és vastag energiafűz faanyagon. Az aprítási bemutató után működés közben bemutatjuk a Halex3 Kft. 20 kilowattos faapríték égőfejét, mellyel irodahelyiségeinket fűtjük.Tovább >>>
A NÉBIH Erdészeti Igazgatósága felhívja az erdészeti szakirányítók figyelmét, hogy az Országos Erdőkár Nyilvántartási Rendszer (OENyR) 2014 I.