Mária napja
Augusztus 8-án Vámosmikolán rendezték meg a II. Magyar Rönkhúzó Bajnokság harmadik fordulóját. A szigetszentmiklósi és ikladi versenyek után ismét egy izgalmas megmérettetést láthatott a közönség, amelyen végül Szabadi Endre diadalmaskodott. A második helyen a tavalyi bajnok, Drexler Gábor végzett. A vámosmikolai rönkhúzó verseny után a harmadik helyezett Árvai Ágostonnal beszélgettünk.Tovább >>>
Az év legmelegebb napjainak egyikén, július 18-án rendezték meg a Keszegi Favágó Versenyt, amely egyben a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság negyedik regionális fordulója volt 2015-ben. A nap végén újabb hat csapat szerzett indulási jogot a szeptemberi OMÉK idejére meghirdetett döntőre.Tovább >>>
Barnamedvére lőtt egy férfi egy salgótarjáni vadászaton még tavaly májusban. Az állat nem pusztult el azonnal, el tudott menekülni, aznap hiába keresték.Tovább >>>
Az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdálkodási Zrt. pályázatot hirdet vadászati és idegenforgalmi előadó munkakör betöltésére.Tovább >>>
Az Európai Bizottság jóváhagyta Magyarország 2014-2020-as időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Programját. Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerint nehéz és küzdelmes egyeztetéseken vagyunk túl, de a legfontosabb kérdésekben sikerült megvédenünk a magyar gazdák, a magyar vidék érdekeit Brüsszellel szemben.Tovább >>>
Augusztus 15-én második alkalommal rendezik meg a Zákányszéki TraktorSHOW-t a település focipályája mellett. A tombolasorsolás során egy 80-as MTZ is gazdára talál!Tovább >>>
A zalai erdészek és vadászok nevében a Zala Megyei Vadászszövetség, az OMVK Zala Megyei Területi Szervezete és a ZALAERDŐ Zrt. tisztelettel meghívja Önt és kedves családját a zalai vadászok ünnepélyes évadnyitó rendezvényére 2015. augusztus 29-én 9.00 órától.Tovább >>>
A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) megkapta az MVH-tól az erdészeti támogatásokkal kapcsolatos fontosabb adatokat a kérelmekre és a kifizetésekre vonatkozóan, amelyet az alábbiakban az Erdő-Mező is közzé tesz. Tovább >>>
A tartós hőség és a csapadékhiány miatt tűzgyújtási tilalmat rendeltek el Stájerországban, és magas az erdőtűzveszély Alsó-Ausztriában is.Tovább >>>
Júliusban több millió négyzetméter erdő vált a lángok martalékává Magyarországon. Az elmúlt hét csapadékosabb időjárása ellenére az erdők továbbra is nagyon szárazak és egy kisebb eső után akár egy órával is lángra kaphat a növényzet - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtöki közleményében.Tovább >>>
Kedvezőnek értékelte az egységes agrártámogatási kérelmekkel kapcsolatos tapasztalatokat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke, aki egyben jelezte: az előleg kifizetések az ellenőrzéseket követően, októberben kezdődhetnek.Tovább >>>
Augusztus 29-én rendeznek vadásznapot a Göbös-major Ökoturisztikai Központ és Erdei Iskola területén. Az Országos Magyar Vadászkamara Győr-Moson-Sopron megyei Területi Szervezete, valamint a Magyar Vadászati Védegylet helyi tagszervezetei izgalmas programokkal várják az érdeklődőket.Tovább >>>
A NÉBIH Erdészeti Igazgatósága felhívja az erdészeti szakirányítók figyelmét, hogy az Országos Erdőkár Nyilvántartási Rendszer (OENyR) 2015. III. negyedéves kárbejelentő lapjainak leadási határideje: 2015. október 8.Tovább >>>