Viola napja
Végre! Nem tudom máshogyan kezdeni a bejegyzésemet, mert tényleg ezt éreztem, és az Erdő-Mező minden tagja - Ági, Zoli és Márk is - hasonlóképpen volt ezzel. Legalábbis a mi véleményünk szerint végre több volt a szakmai látogató, végre volt értelme a helyszíni konferenciáknak, mert elkülönített, csendes teremben zajlottak, végre volt nagy számú laikus érdeklődő, és végre ismét lehetett találkozni állami erdőgazdaságok néhány vezérigazgatójával (Jámbor Lászlóval, Rosta Gyulával és Jung Lászlóval), sőt, Ugron Ákos Gábor helyettes államtitkár mellett még Bitay Márton Örs államtitkár is kilátogatott a rendezvényre. Tovább >>>
2016. szeptember 8-án, Sopronban gyűltek össze a hazai erdészet és faipar képviselői a csütörtökön megnyílt innoLignum Sopron kiállításon. A szakvásárral párhuzamosan több helyszínen kezdődtek konferenciák is. Ezek közül az első a Nyugat-magyarországi Egyetem (NymE) szervezésében megvalósuló Nemzetközi klímakonferencia volt. Tovább >>>
Újsághirdetésben megjelent telefonszámon rendeltek tűzifát a napokban többen Békés megyében. A vételár felét az ügyintéző által megadott számlaszámra utalták, de a megrendelt fát nem szállították ki nekik.Tovább >>>
Esős időben tartott erdészeti gépbemutatót az állami erdőgazdaságok képviselőinek a Mátyás Kft. szeptember 5-én, hétfőn a SEFAG Zrt. ropolypusztai területén. A sok csapadék miatt a gépek a gyakorlatban csak korlátozottan tudtak bemutatkozni, a nap végén azonban az érdeklődők láthatták, hogyan lehet távirányítóval üzemeltetni az LKT-t, sőt, a Rottne F13 forwarder kiváló fordulékonyságáról is meggyőződhettek.Tovább >>>
Elkezdődött a szarvasbőgés a gímszarvasállományáról híres gemenci erdőben, ahol két hétvégén a természetbarátok erdei vasúttal és lovas fogattal is kirándulásokat tehetnek.Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve. Ezúttal többek között a Pannon Csillagda nyáron átadott médiaterméről, a budapesti Erdővarázs családi napról, az Egererdő Zrt. szeptemberi programjairól, a Pilisi Parkerdő Zrt. szarvasbőgés túráiról, a gímszarvasok nászidőszakáról és az erdőlátogatási tilalmakról szóló cikkeinket ajánljuk figyelmébe! Tovább >>>
Medve támadt egy tizenkét éves kislányra csütörtök délben Nagytusnádon. Az áldozat éppen a teheneket hajtotta ki a kukoricásból, akkor érte a támadás. A helyszínen a mentős ellátta a sebeit, majd a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba vitték – tudta meg a szekelyhon.ro portál a Hargita Megyei Mentőszolgálat diszpécsertől.Tovább >>>
Megható és figyelemre méltó történet része lett az Ipoly Erdő Zrt. és a Pilisi Parkerdő Zrt., valamint a két állami erdőgazdaság néhány munkatársa. Egy szülő felhívására ugyanis olyan élménnyel gazdagítottak egy autista és egy PDD-NOS-sal élő gyermeket, Leventét és Zalánt, amelyre minden bizonnyal örökre emlékezni fognak.Tovább >>>
Medve támadt egy 42 éves pásztorra a Kászonokban szerda délben. A vadállat az áldozat combján és hüvelykujján ejtett sebeket, karmai közül a közelben lévő emberek menekítették ki a pásztort – közölte szerkesztőségünkkel Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatója.Tovább >>>
Lassan egy év is eltelt, hogy a svédországi LOGOSOL magyar képviselete bemutatkozott az innoLignum Sopron erdészeti és faipari kiállításon. A LOGOSOL Magyarország azóta folyamatosan fogadja a vásárlók megrendeléseit, ott volt az idei Construma kiállításon, a közelmúltban pedig megegyezett az Andreas STIHL Kereskedelmi Kft.-vel, hogy hosszú távon is együtt működnek.Tovább >>>
Az új, gigászi hidroplán, az AG600-as sorozatgyártását már évekkel korábbra tervezték, de első példánya csak szombaton gördült le a gyártósorról a dél-kínai Kuangtung tartomány tengerparti városában, Csuhajban. Az eseményt a repülési szakemberek mérföldkőnek tekintik az ország repülőgép-iparában.Tovább >>>
Térképet készítettek az elmúlt 5 év 25 medvetámadásáról, amely Hargita megyében történt. Székelyföldön évről-évre egyre nagyobb gondot okoz a medvék számának gyarapodása, és az, hogy az állatok gyakran betérnek a településekre is. Tavasszal a háromszéki Málnásról érkeztek ilyen hírek, néhány napja pedig Brassóban sebesített meg egy férfit egy medve. A térképre felvitt 25 medvetámadás egyetlen megyére riasztó képet ad.Tovább >>>
Az állattenyésztőknek és a vadgazdálkodóknak közös és jól felfogott érdeke, hogy összefogva lépjenek fel a mindkét ágazatnak egyre nagyobb károkat okozó ragadozóval szemben – szögezték le a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség és a vadászati érdekképviseletek munkatársai. A szervezetek a Szövetség székházában július 12-én, kifejezetten az aranysakál témájában szervezett egyeztetésén a résztvevők megállapodtak arról, hogy tapasztalatcseréket követően egy közösen megjelentetett kiadványban tesznek javaslatokat a gazdáknak a károk megelőzésére és a védekezésre.Tovább >>>
Bács-Kiskun megye különösen veszélyeztetett terület szabadtéri tüzek szempontjából, ezért itt tartotta a katasztrófavédelem az országos erdőtűzvédelmi konferenciát és gyakorlatot.Tovább >>>