Helén napja
A mező- és erdőgazdasági területek ára és bérleti díja a korábbi évekhez hasonlóan 2020-ban is jelentősen nőtt. 2019-hez képest az eladott termőterületek átlagára 8,2 százalékkal emelkedett. Tavaly egy hektárnyi szántóterület átlagosan 1,7 millió forintért cserélt gazdát, ugyanakkor a bérléséért 64 400 forintot, a vételi ár 3,7 százalékának megfelelő éves díjat kellett fizetni – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Termőföldárak és bérleti díjak, 2020 című kiadványából.Tovább >>>
A tavalyi évben egy hektárnyi erdőterületért átlagosan 889 ezer forintot kellett fizetni Magyarországon - olvasható a legfrissebb Agrotax Iránytű jelentésből, A legmagasabb átlagár a Közép-Dunántúlon (1.026 ezer forint/hektár) volt megfi gyelhető, egyedül ebben a régióban haladta meg az átlagár az 1 millió forintot. A legolcsóbban, átlagosan 800 ezer forintos hektáronkénti ár alatt Észak-Magyarországon (766 ezer forint/hektár), illetve a Dél-Dunántúlon (797 ezer forint/hektár) juthattak a vásárlók erdőkhöz.Tovább >>>
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 111 millió forintos bírsággal sújtotta a Husqvarna Magyarország Kft.-t, mert a cég és egyes forgalmazói jogsértő módon határozták meg a Husqvarna, a Gardena és a McCulloch márkák internetes továbbeladási árait. Az internetes forgalmazók nem kaptak bírságot. Az eljárásban érintett minden vállalkozás köteles azonban olyan intézkedéseket bevezetni, amelyekkel a hasonló jövőbeni jogsértések elkerülhetővé válnak.Tovább >>>
Tavaly egy hektár termőföld országos átlagára 1,437 millió forint volt, 12 százalékkal nőtt a 2017-es átlagárhoz képest - derült ki az Agrotax Kft. által készített kiadványból.Tovább >>>
Az agrárkamara területi szervei foglalhatnak állást a jövőben a földadásvételi szerződésekről, a kialkudott ár megítélésekor pedig figyelembe kell venni a föld jövedelemtermelő képességét - döntött szerdán az Országgyűlés.Tovább >>>
Kevesebb termőföld cserélt gazdát tavaly, mint az előző évben, miközben az árak emelkedése - az előző évinél lényegesen kisebb ütemben - folytatódott, és a földbérleti díjak is nőttek - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összefoglaló kiadványából.Tovább >>>
Tovább drágultak a termőföldek az év első hat hónapjában tavalyhoz képest - derül ki a győri székhelyű Agrotax Kft. felméréséből. Az online termőföld értékeléssel foglalkozó cég adatai szerint 2017 első felében egy hektárnyi szántóterület átlagosan 1 millió 428 ezer forint volt, amely közel tíz százalékkal magasabb az előző évi átlagárnál. A növekedés mindegyik régióban megfigyelhető volt, a legnagyobb az alföldi régiókban, míg a legkisebb változás a Nyugat-Dunántúlon és Közép-Magyarországon volt.Tovább >>>
Folytatódott az áremelkedés a termőföldpiacon 2016-ban, a földterületek értéke átlagosan 11,2 százalékkal haladta meg a 2015. évi szintet, így egy hektár szántó országos átlagban 1,22 millió forintot ért - ismerteti a Takarék Agrár Igazgatóság és FHB Bank közös elemzése.Tovább >>>
Február 6-án, szombaton adták át az Év Agrárembere kitüntető címet Herceghalmon. Erdészet és vadászat kategóriát első alkalommal hirdettek meg a szervezők, amelyben a zsűri döntése alapján végül Répászky Miklós erdőgazdálkodó, erdészeti szakirányító lett a győztes. Az Év Agrárembere a növényvédelem területén végzett közcélú tevékenységéért Zsigó György lett, míg a közönségdíjat Bóbics László kehidakustányi növénytermesztő kapta meg.Tovább >>>
A véghajrához közeledik az Év Agrárembere Díj: december végén a szavazatok és a szakmai zsűri döntése alapján minden kategóriából 3 jelölt jutott tovább a döntőbe. Rövidesen kiderül, kik a kategóriagyőztesek és a szavazás is tovább folytatódik a közönségdíjért. Bemutatjuk a jelölteket: ismerjék meg az erdészet-vadászat kategória döntősét, Tőzsér Mária erdészt!Tovább >>>
A véghajrához közeledik az Év Agrárembere Díj: december végén a szavazatok és a szakmai zsűri döntése alapján minden kategóriából 3 jelölt jutott tovább a döntőbe. Rövidesen kiderül, kik a kategóriagyőztesek és a szavazás is tovább folytatódik a közönségdíjért. Bemutatjuk a jelölteket: ismerjék meg az erdészet-vadászat kategória döntősét, Adamcsik Lászlót, a Csabai Raktárszövetkezet igazgatósági elnökét!Tovább >>>
A véghajrához közeledik az Év Agrárembere Díj: december végén a szavazatok és a szakmai zsűri döntése alapján minden kategóriából 3 jelölt jutott tovább a döntőbe. A szavazás tovább folytatódik a közönségdíjért, mi pedig bemutatjuk a jelölteket: ismerjék meg az erdészet-vadászat kategória döntősét, Répászky Miklóst!Tovább >>>
„Artificem commendat opus” Az Év Agrárembere díj jelmondata, ez a latin idézet is mondja: Az alkotót az alkotása dicséri. Persze nem lenne ember az ember, ha nem vágyna mások dicséretére, elismerésére. Ilyen jellegű elismerés létrehozására tettünk kísérletet tavaly, amikor díjazni kívántuk az év agráremberét. Szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy az elképzelés nagy sikerrel valósult meg!Tovább >>>
Egy most benyújtott Fideszes törvénymódosító javaslat szerint, amennyiben azt elfogadja az Országgyűlés, lehetővé válik a földhaszonbérletek esetében a haszonbér időszakonkénti felülvizsgálata.Tovább >>>
Hétfői nyilvános, teljes ülésén hirdeti ki az Alkotmánybíróság (Ab) az állami földvagyon kezeléséről szóló törvénymódosítással és a 2013-as földtörvénnyel kapcsolatos határozatait.Tovább >>>