Keresési találatok erre a cimkére: Országos Meteorológiai Szolgálat

A legjobb fakitermelők küzdenek a Bajnokok Bajnoka kupáért Szegeden

A 2017-es STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság nyolc legjobb csapata idén is Szegeden méri össze tudását egy különleges, egyeneskiesés versenyen. Május 26-án 11 órakor a vár mellett bőgnek fel a motorfűrészek, majd a verseny után, 16 órakor a Móra Ferenc Múzeum előtti lépcsőn STIHL Timbersports bemutató is várja az érdeklődőket.Tovább >>>

Júniusban ismét Év Erdésze Verseny - ezúttal a Dalerd Zrt.-nél

Június 20-án és 21-én rendezik meg a 2018-as Év Erdésze Versenyt a Dalerd Zrt. szervezésében. Az Országos Erdészeti Egyesület hagyományos szakmai rendezvényére május 11-éig lehet nevezni az OEE Vándorgyűlés hivatalos honlapján. A szakemberek idén a Gyulai Erdészet területén mutathatják meg tudásukat gyakorlati és elméleti feladatokban.Tovább >>>

Ásotthalmon megkezdődik a 2018-as STIHL fakitermelő bajnokság

Ásotthalmon, a Bedő Albert Erdészeti Szakgimnáziumban rendezik meg a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság első fordulóját. Április 14-én a dél-alföldi favágók mutathatják meg tudásukat a rangos megmérettetésen, ahol ezúttal is a döntőbe jutás a cél.Tovább >>>

Kilencszáz mázsa makkot vet el Békés megyében a DALERD Zrt.

Kilencszáz mázsa makkot vet el ezekben a hetekben a Dalerd Dél-alföldi Erdészeti Zrt. Békés megyében. A munkálatok elsősorban erdőfelújításokat és pótlásokat szolgálnak, hiszen a társaság az elmúlt évtizedekben már valamennyi rendelkezésére álló szabad területet felhasznált új erdők telepítésére.Tovább >>>

Idén is átadták az Alföldi Erdőkért Emlékérem kitüntetéseket

2017. november 2-án, az Alföldi Erdőkért Egyesület hagyományos Kutató Napján idén is átadták az Alföldi Erdőkért Emlékérem kitüntetéseket. Ezúttal összesen kilenc személy munkáját díjazták, köztük Dr. Tóth Béla okleveles erdőmérnököt, címzetes egyetemi tanárt posztumus kitüntetéssel.Tovább >>>

Így zajlott a döntő! - Kisfilm a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjéről (+VIDEÓ)

Soha ilyen szoros csata még nem volt az Országos STIHL Fakitermelő Bajnokság döntőjében. Az élboly ugyanis olyan sűrű lett a soponyai Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztiválon megrendezett, 36 csapatos megmérettetésen, hogy mindössze másodpercek döntöttek a dobogós helyezésekről és arról is, hogy ki jutott be a legjobb nyolc csapat közé, amelyek meghívást kaptak a 2018-as Bajnokok Bajnoka egyenes kieséses versenyre.Tovább >>>

Soha ilyen szoros csata még nem volt az Országos STIHL Fakitermelő Bajnokság döntőjében (+KÉPEK)

Szeptember 2-án a soponyai Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivál részeként rendezték meg a 2017-es Országos STIHL Fakitermelő Bajnokság döntőjét, amelyen hazánk legjobb 36 favágó csapata vehetett részt. Ilyen szoros végeredmény a versenysorozat fennállása óta nem volt, az első helyezett is mindössze két pont előnnyel lehetett a legjobb. Néhány meglepetés is született.Tovább >>>

Nyereséget hoztak az állami erdőgazdaságok - A Zalaerdő, a Nyírerdő és a SEFAG volt a legeredményesebb 2016-ban

Árbevételüknél erőteljesebben emelkedett az agrártárca vagyonkezelésébe tartozó huszonkét állami erdészeti társaság adózott eredménye tavaly - írja a Világgazdaság.Tovább >>>

A legjobb favágók csaptak össze Szegeden - Kisfilm a STIHL Bajnokok Bajnoka fakitermelő versenyről (+VIDEÓ, KÉPEK)

Különleges és rendkívül izgalmas fakitermelő verseny zajlott május 20-án, Szegeden. A STIHL Bajnokok Bajoka egyeneskieséses megmérettetésen a 2016-os országos bajnokság legjobb 8 csapata vett részt: a Szombathelyi Erdészeti Zrt., az Északerdő Zrt., a Hanyi Hódok, a Vértesi Erdő Zrt., a Pilisi Parkerdő Zrt. - Frainetto Kft., a Ritrovi Kft., a Tölgyerdő-Gép Kft. és a Dalerd Zrt. - Nagy István csapat.Tovább >>>

A Dalerd Zrt. csapata győzött az év első fakitermelő versenyén - Kisfilm a gyulai STIHL favágó versenyről (+VIDEÓ!)

Izgalmas csatával, nehéz faanyaggal kezdődött meg a 2017-es STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság. Az első regionális fordulóban ismét a Dalerd Zrt. - Nagy István csapata állhatott fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. Az Erdő-Mezőnek a gárda egyik alapembere, a válogatott sportfavágó, Strúbel József Dedi is nyilatkozott a megmérettetésről, de az idei fakitermelési szezonról is. A második helyen a Gemenc Zrt. végzett, míg a harmadik helyen a Sarkadi Favágók zártak. Erdő-Mező videós tudósítás a gyulai STIHL fakitermelő versenyről.Tovább >>>

Elrajtolt a 2017-es STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság! (+Dél-alföldi eredmények)

Április 22-én Gyulán, a Dalerd Zrt. Városerdő Erdei Iskolájánál vette kezdetét a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság. A favágók dél-alföldi megmérettetésén ezúttal 15 csapat vett részt, akik balesetmentesen teljesítették a versenyszámokat.Tovább >>>

Szombaton Gyulán kezdődik el a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság

Április 22-én, szombaton kezdetét veszi a 2017-es STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság. Gyulán, a Városerdő Erdei Iskolánál rendezik meg ugyanis a VI. Dél-Alföldi STIHL Regionális Fakitermelő Versenyt és az ifj. Danszki Károly emlékversenyt. A csapatok megmérettetése négy pályán zajlik majd, közben pedig STIHL termékbemutató, STIHL Timbersports bemutató, valamint az erdei iskola nyílt napja színesíti a szakmai és családi programot.Tovább >>>

<< < 2. / 5. oldal > >>