Kálmán napja
Az Európai Bizottság kérdőíves felmérést végez az erdészeti ágazatot is érintő fontos uniós szakpolitikákról és jogszabályokról. Az ágazat központi szereplői fontosnak tartják a szakma képviselőinek tájékoztatását, amely segíthet a kérdőívek megalapozott kitöltésében.Tovább >>>
2021. január 3-án, életének 68. évében váratlanul elhunyt Szabó Ferenc, a Budapesti Erdőgazdaság vezérigazgató-helyettese, az Agrárminisztérium Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztályának egykori főosztályvezetője - közölte az Agrárminisztérium, ami saját halottjának tekinti a szakembert. Az elhunyt búcsúztatása Abonyban lesz 2021. január 11-én, ami 10 órától gyászmisével kezdődik a római katolikus templomban. A temetés időpontja 11:30, helyszíne a városi temető.Tovább >>>
A VERGA Zrt. is csatlakozott a „Tisztítsuk meg az Országot!” elnevezésű pályázat I. ütemében történő illegális hulladéklerakók felszámolásához, mellyel kapcsolatban az erdőgazdaság sajtótájékoztatót tartott a Gyulafirátóttól északra található Központi Lő- és Gyakorlótér beavatkozással érintett helyszínén. Tovább >>>
Két új erdészeti gép állt munkába nemrég a Zalaerdő Zrt. Lenti Erdészeténél. A Ponsse harvester és forwarder az egyik legmodernebb fakitermelési technológiát képviseli, amit leginkább fenyőkitermelésnél használnak majd a szakemberek.Tovább >>>
A VERGA Zrt. kezelésében lévő erdőterületeken, főként Csór és Iszkaszentgyörgy települések határában 2019 őszétől kezdődően fokozódó feketefenyő pusztulás tapasztalható.Tovább >>>
Korábban is foglalkoztunk már az erdő adás-vételének mikéntjével, azonban a téma örök életű, és a szabályok továbbra sem tisztulnak. Még mindig gyakori a keveredés az illetékfizetési- és a földforgalmi szabályok tekintetében. Bár tervezik a Földforgalmi törvény újabb módosítását, mégis érdemes a jelenlegi szabályozással is tisztában lenni. Az újakat áttekintjük majd, amikor hatályba lépnek.Tovább >>>
2030-ig megszűnik az energetikai célú szénégetés Magyarországon. Ennek feltétele, hogy megépüljön Paks 2, valamint sikerüljön 2030-ig 7000 megawattra növelni az ország naperőmű-kapacitását - jelentette ki a köztársasági elnök kedden Gyulán, a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Kara diákjainak tartott előadásán.Tovább >>>
Új forwarder széria, különleges, a mezőgazdaságban is hasznos erdészeti kiközelítő pótkocsi, gyérítési harvesterek, széles erdészeti darukínálat és a tűzifa-feldolgozás eszközei. Többek között ilyen érdekességekkel és innovációkkal várja a látogatókat a 2019-es innoLignum Sopron erdészeti és faipari kiállítás a Novomatic Arénában szeptember 12. és 14. között. Az Erdő-Mező még a rendezvény előtt körbetekintett, miért is érdemes ellátogatni a magyar erdészek fellegvárába.Tovább >>>
A Forestmachinemagazine Facebook oldala osztotta meg azt a különleges PONSSE erdészeti gépet, amit Pavao Bašić Palković, a horvát erdészeti kutató intézet munkatársa tett közzé. Az átépített, Adler csörlővel felszerelt harvesterről eddig nem sokat tudtunk meg, de a fotó önmagáért beszél. Arról viszont még a kommentelők véleménye is megoszlik, hogy ennek az átalakításnak mennyi értelme van.Tovább >>>
Olvasónk, Krizsán Péter küldött egy videót az Erdő-Mezőnek, amiben éppen a Robusta Kft. tulajdonában lévő Ponsse Ergo harvesterrel dolgozik a Kunságban.Tovább >>>
A helyieknek is és a versenyzőknek is különleges esemény volt a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság ötödik regionális fordulója, aminek a jubileumi, 10. Keszegi Favágó Verseny adott otthont. Ahogy az már megszokott, a Nógrád megyei megmérettetésen a hivatalos feladatok mellett egy plusz versenyszám, a hasas fűrészelés is várt a fakitermelőkre. Bár az első három helyezett kihirdetésekor az összes pontszámot figyelembe vették a szervezők, a kvalifikációra természetesen csak az országos verseny szabályai voltak érvényesek.Tovább >>>
Erdészeti részvénytársaságok felső szintű vezetői közösen tisztították meg a Veszprém környéki erdők egy részét az elszórt szeméttől és az engedély nélkül lerakott hulladéktól. A magyar erdők védelmében a Rail Cargo Hungaria (RCH) és a VERGA Zrt. ötödik alkalommal szervezte meg akcióját.Tovább >>>
A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. harminchárom munkatársa látogatott Ugron Ákos Gábor erdőmérnök, a Zrt. vezérigazgatója, a Földművelésügyi Minisztérium volt helyettes államtitkára vezetésével Háromszékre múlt csütörtökön és pénteken. Az erdészek Kisgyörgy Zoltán geológus idegenvezetésével járták be térséget. A rövid munkalátogatást elsősorban szakmai kérdések uralták, de kirándulásból sem volt hiány - olvasható a Háromszék portálon. Tovább >>>
Magyarország megduplázta erdőterületeinek nagyságát 1921 óta, ami világviszonylatban is egyedülálló - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök kedden a Soproni Egyetem hallgatóinak tartott előadásában.Tovább >>>