Melánia napja
„Tűzvédelmi és tűzmegelőzési szakmai konferencia – I. Faipar” címmel tudományos, szakmai konferenciát tartottak május 18-án a Soproni Egyetemen. Tovább >>>
A debreceni, illetve a megyeszékhely 15 kilométeres körzetében levő erdőterületeket tisztítja meg a Debreceni Polgárőr Egyesület a Cívis Városért. A szervezet – csatlakozva a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért kezdeményezéshez – az Országos Polgárőr Szövetség anyagi támogatásával, május végéig szeretné mentesíteni az erdőket a lakossági- és kommunális hulladéktól. Az akcióban együttműködnek Debrecen Megyei Jogú Város önkormányzatával, illetve a NYÍRERDŐ Zrt. Debreceni Erdészetével. A tervek szerint felszámolnak nagyobb illegális hulladéklerakókat, illetve szerveznek szemétszedést is, amihez bárki csatlakozhat. Tovább >>>
44. alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencei Magyar Erdészdiák Találkozót és Tanulmányutat. Több, mint 20 éve, brassói és soproni erdőmérnök hallgatók szervezésében hagyományosan minden évben két tanulmányutat szerveznek meg. Az idei, magyarországi helyszínre április 27-én érkeztek a tanulók a Vértesbe, ahol a Vérteserdő Zrt. Dél-Vértesi Erdészeti Igazgatóságánál szakmai napon vettek részt. Tovább >>>
A Zalaerdő Zrt. a Zalaegerszegi Erdészetébe hossztoló munkatárs jelentkezését várja, míg Bánokszentgyörgyi és Letenyei Erdészetébe hossztolót és általános erdészeti munkatársat keresnek. Amennyiben felkeltette érdeklődését a hirdetés, jelentkezzen az alábbi elérhetőségeken!Tovább >>>
Megnyílt gróf Merán Fülöp vadász, sportlövő, író életműkiállítása a nevét viselő vadászati és erdészeti múzeumban, a Fejér megyei Csákberényben. Tovább >>>
Kultúra és környezetvédelem – ennek összekapcsolása volt a célja a CulturAmazonía fesztiválnak, melyet május 9-15 között Ecuadorban, az amazóniai Macas városában rendeztek meg. A programban a Soproni Egyetem szakemberei az Amazonas térségre kidolgozott fenntartható erdőgazdálkodási megoldásokat ismertettek. Tovább >>>
Ahogy arról korábban írtunk, két év kihagyás után végre visszatér a STIHL által rendezett klasszikus fakitermelő versenysorozat. A négy regionális forduló első helyszíne Császár lesz, ahova május 21-én várnak minden versenyzőt és szurkolót.
Tovább >>>A Bakonyerdő Zrt. a múlt hét végén Devecseri Erdészetének területén tartotta az évente megrendezésre kerülő házi erdészversenyét, tartalmas szakmai programokkal kiegészítve. Az esemény egyben a helyi selejtező volt az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált “Az Év Erdésze 2022” elnevezésű szakmai versenynek. Az Év Erdésze versenyt kifejezetten az erdőgazdálkodásban aktívan dolgozó, középfokú végzettségű erdész szakemberek számára hirdetik meg minden évben. Tovább >>>
Nem szabad megengedni, hogy megismétlődhessen a tavalyi helyzet, amikor augusztus közepére több, mint 17 millió hektárnyi szibériai erdő égett le - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az oroszországi régiókban pusztító erdőtüzekkel foglalkozó online tanácskozáson. Tovább >>>
A KEFAG Zrt. Vackor Vár Erdei Iskolája (6044 Kecskemét, Belsőnyír 202.) erdei iskolai kisegítő munkatársat keres. Tovább >>>
47 év munkaviszony után nyugdíjba vonult a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészetétől a Sóstói-erdő kerületvezető erdésze, Muszka Ferenc - hívja fel a figyelmet az erdőgazdaság. A Nyírerdő tájékoztatása szerint egy fiatal erdésztechnikus szakember veszi át a helyét. Tovább >>>
Május 5-én, csütörtökön zajlott az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált „Az Év Erdésze 2022” elnevezésű szakmai verseny következő fordulója a Budafai Arborétumban és környékén, amelyen a Zalaerdő Zrt. öt erdészetének 19 erdésze mérte össze tudását.
Tovább >>>A napokban újabb segélyszállítmányt juttatott el az Országos Erdészeti Egyesület Kárpátaljára. A hárommillió forint értékű, mintegy két tonnányi szállítmányt a magyar állami és magánerdőgazdálkodók felajánlásából valósulhatott meg a Kárpátaljai Helyi Csoport koordinálásával, akik a rászorulókhoz történő kiszállításban is segítséget nyújtanak.
Tovább >>>Száztíz, a közös akadémiai jelöltlistára felkerült kutató közül, az Akadémikusok Gyűlése megválasztotta az MTA új rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjait a május 3-ai ülésén.
Tovább >>>A faanyagok kereskedelmét is nagyban érintik az ukrán válság nyomán bevezetett korlátozó intézkedések. Ezek újabb részleteit egyeztették a tagállami szakérők az EU Bizottság EUTR munkacsoportja 2022. április 29-i ülésén. Cikkünkben az aktuális tudnivalókat foglaltuk össze.
Tovább >>>