Keresési találatok erre a cimkére: napenergia

Megérkezett a Caterpillar 10 méteres teleszkópos rakodógépe

Igazi újdonsággal érkezett a hódmezővásárhelyi Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokra a Huntraco Zrt., a népszerű C szériás teleszkópos rakodógépeket ugyanis a közelmúltban felváltotta a D sorozat. A rendezvényen a 3510D típust láthatták a gazdálkodók, ami a gyártó egy régebbi hiányosságát pótolta, 7 és 14 méter között ugyanis eddig nem tudtak gépet ajánlani.Tovább >>>

Döntőben az Ipoly Erdő Zrt. összes csapata - Viharos fakitermelő verseny volt Keszegen (+VIDEÓ, Képek)

Tizenhárom csapat, köztük négy versenyen kívül mérte össze tudását június elején a IX. Keszegi Favágó Versenyen, amely 2018-ban Ásotthalom, Császár és Pilisszentiván után a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság negyedik regionális fordulója volt. A színvonalas megmérettetés sok izgalmat hozott, a második fordulóban ráadásul a favágóknak az eső áztatta vizes fűvel is meg kellett küzdeniük. Az igazi vihar azonban szerencsére csak az eredményhirdetés legvégére érte el a kis települést, ahol már igazi hagyomány a favágó verseny.Tovább >>>

Így védi az olasz molyhos tölgyet és a kocsánytalan tölgyet a Gyulaj Zrt.

Erdészeti génmegőrzési programot indított a tamási székhelyű Gyulaj Erdészeti és Vadgazdálkodási Zrt., amelynek részeként az olasz molyhos tölgy és a kocsánytalan tölgy számára különítettek el magtermelő területeket.Tovább >>>

Az erdőben is mindent lenyírnak - A Mecsek lábánál tesztelhették az erdészek az AS-Motor gépeit

Május közepén Kisvaszaron, a Mecsekerdő Zrt. Sásdi Erdészetének területén tartott gépbemutatót az ANDL Kft., a német AS-Motor termékek magyarországi forgalmazója. Mivel az ország többi részéhez hasonlóan itt is problémát jelent a munkaerő hiánya, ezért a gépesítés felé kell elindulni a terület gondozóinak. A vidék többnyire gyertyános-tölgyes, cseres-tölgyes állományból áll, ahol négy gép mutathatta meg professzionalitását.Tovább >>>

A Duna-deltában is megjelent az afrikai sertéspestis

Afrikai sertéspestis (ASP) vírusát azonosították házi sertésekben a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóságok a Duna-deltában, az ukrán határ szomszédságában fekvő Ceatalchioi és Salceni falvakban - közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség.Tovább >>>

Sertéspestis - 68 km hosszú kerítés épül Dánia és Németország között

Dániában döntött a parlament arról, hogy egy 68 km hosszú szakaszon kerítést építenek a német határ mentén annak érdekében, hogy megvédjék a helyi sertéságazatot az afrikai sertéspestis terjedésétől - írja a bbc.com. Az intézkedés természetesen nem örvend osztatlan népszerűségnek, a környezetvédők például kételkednek abban, hogy a kerítés megállítja a fertőzött vaddisznókat. Az építési munkálatok várhatóan ősszel kezdődnek.Tovább >>>

Az Egererdőnél is jártak a jövő erdőmérnökei

Június elején az Egererdő Zrt.-nél jártak a végzős erdőmérnök hallgatók, akik az 5 éves képzés után, a zárótanulmányút részeként meglátogatták az erdőgazdaságot. A Pilisi Parerdő Zrt. után a második napon Egerben fogadták a leendő mérnököket.Tovább >>>

Marad a változékony, meleg idő

A következő napokban is folytatódik a változékony, meleg időjárás. Többször várható zápor, akár heves zivatar, de marad a meleg: a hét elején 34 fok is lehet, a hétvégére is csak pár fokkal mérséklődik a meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.Tovább >>>

Somogyban csapnak össze a Dél-Dunántúl legjobb fakitermelői

Június 9-én Somogyban folytatódik a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság, amelynek szervezője ezúttal a SEFAG Zrt. Zselici Erdészete lesz. Ropoly-pusztán szombaton kiderül, hogy melyik újabb hat csapat jut be a szeptember 8-i országos döntőbe. A kísérő programok között lesz LKT erdészeti gépbemutató és Toyota tesztvezetés is.Tovább >>>

Május végéig már 1200 szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat

Idén az átlagosnál melegebb, tartósan száraz időjárás miatt már tavasz végén elkezdődött a nyári erdőtűz szezon.Tovább >>>

A szálalásról tanácskoztak a székelyföldi erdőgazdálkodók

A szálalásos, illetve a nálunk is alkalmazott lékeléses fakitermelés a legjobb módszer erdeink megóvására – hangzott el a Zetelaka Erdőrendészeti Hivatal, a Nagy-Küküllő Közbirtokossági Unió, valamint az Agora Fenntartható Fejlesztési Munkacsoport által, a környezetvédelem világnapja alkalmából szervezett szerdai székelyudvarhelyi előadáson, amelyen a WWF Magyarország erdővédelmi programjának munkatársai is részt vettek.Tovább >>>

A vadkár miatt tönkre is mehet a magyar gyümölcsfák gyűjteménye

Rövid idő alatt megsemmisülhet Magyarország valaha volt legnagyobb gyümölcsé­szeti gyűjteményének egy része, ha Pórszombat környékén nem veszik komolyabban a vadgazdálkodást.Tovább >>>

<< < 119.93333333333. / 362. oldal > >>