Keresési találatok erre a cimkére: márna

Új generáció a dobogón, Strúbel Bence ismét győzött – Ilyen volt a karádi STIHL Timbersports favágó verseny

Meglepő hibázások, fülledt meleg, feladott továbbjutás, kétszer is kieső versenyző, hibátlan bajnok és új generációs dobogósok. Röviden így lehetne összefoglalni a július 29-i, karádi STIHL Timbersports felkészülési versenyt, amit megkérdőjelezhetetlenül a 21 éves Strúbel Bence nyert meg - zsinórban a negyedik felnőtt megmérettetését. Mögötte a mindössze egy éve versenyző dányi Szabó Péter állhatott dobogóra, míg Andráska Zoltánnak is meglett a régóta áhított dobogós eredmény.

Tovább >>>

Közel egy tucat fegyvert és félezer lőszert foglaltak le egy orvvadász házában

A kunadacsi férfi lelőtt egy vadat, tetten érték a bűnös tevékenysége közben – írja a police.hu. A közlemény szerint a  lakása közel tucatnyi fegyvert és puskát, valamint félezernél is több lőszert rejtett.

Tovább >>>

Letölthető az erdőtörvény módosult rendeleteinek szövege

Az erdőtörvény július 1-jei módosítását követően máris frissült az erdészeti jogszabályok egységes szerkezetben elérhető gyűjteménye az NFK honlapján – hívja fel a figyelmet a NAK.

Tovább >>>

Hőségriasztás Olaszországban – A tűzoltók készen állnak az esetleges erdő- és bozóttüzekre

Szardínia szigetén 43 Celsius fokot várnak, és a kánikula egészen a hétvégéig eltart az egész országban az olasz polgári védelem keddi figyelmeztetése szerint.

Tovább >>>

Összegyűjtötték, majd elrejtették az agancsokat az erdőben

Befejezte a rendőrség a vizsgálatot az agancsokat gyűjtő férfiak ellen.

Tovább >>>

Terepmotoros rendőrökkel járták az erdőt az erdészek

Rendőrök és erdészek közös ellenőrzést tartottak Veszprém vármegye erdeiben a pünkösdi hosszú hétvégén – nem is akárhogyan, krosszmotorokkal. 

Tovább >>>

Orvvadászoknál tartottak házkutatást a rendőrök

Orvvadászat bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogtak el egy 58 és egy 39 éves férfit – tájékoztat a rendőrség.

Tovább >>>

Országszerte zivatarokra figyelmeztetnek

Zivatarveszély miatt az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Tovább >>>

Éveken át fogta be a védett énekesmadarakat a kertjében

Legalább 22 példány védett énekesmadarat ejtett foglyul csepeli ingatlanában egy 68 éves férfi.

Tovább >>>

Milyen sors vár a Mediterráneum erdeire?

Nem csak az elmúlt félmillió év, de a jelenkor embere okozta klímaváltozásokat is megvizsgálta egy új kutatás, melyre a National Geographic hívta fel a figyelmet.

Tovább >>>

Több mint 400 fegyvert, 5386 kiló vadhúst és 197 trófeát foglaltak le

A román rendőrség 765 fegyverekkel, robbanóanyagokkal és veszélyes anyagokkal kapcsolatos bűncselekményt leplezett le, és több mint 400 fegyvert, több mint 13 000 lőszert, 5386 kilogramm vadhúst és 197 trófeát foglalt le az orvvadászat megelőzésére és leküzdésére irányuló országos akció során – hívja fel a figyelmet a Krónika Online.

Tovább >>>

Illegális vadászathoz használt fegyvereket, vadhúst és trófeákat foglaltak le a rendőrök

Illegális vadászathoz használt eszközöket, vadhúst és trófeát, valamint egy fegyvergyűjteményt is lefoglaltak a Nógrád vármegyei rendőrök – hívja fel a figyelmet a police.hu.

Tovább >>>

A fakivágások hatással vannak az esőerdőkben lehullott csapadékmennyiségre

Egy új tanulmány feltárta, hogy az erdőpusztulás megváltoztatja az időjárást a világ három legnagyobb megmaradt trópusi esőerdejében – hívja fel a figyelmet az NPR.

Tovább >>>

Számszeríjjal ejtette el a gímszarvasokat

Az orvvadászat bűntette és lopás bűntette miatt indult ügyben vádiratot nyújtottak be azzal a férfival szemben, aki számszeríjjal illegálisan vadászott gímszarvasra – hívja fel a figyelmet az Ügyészség.

Tovább >>>

Lovas járőrök óvják a főváros környéki erdőket

Márciustól rendszeressé válik a lovasrendőrök jelenléte a budai hegyekben. A Készenléti Rendőrség, a II. Kerületi Rendőrkapitányság és a Pilisi Parkerdő együttműködésében járőröző rendőrök elsősorban a főváros leglátogatottabb erdeiben, például a védett Hárs-hegyen segítik az erdő természetes állapotának megőrzését, illetve a természetjárókat, kutyasétáltatókat, kerékpárosokat és gyalogosokat, hogy konfliktusmentesen élvezhessék az erdei kikapcsolódást.

Tovább >>>

<< < 2. / 3. oldal > >>