Viola napja
„Az év erdésze – 2013” verseny országos fordulóján Szabó Gábor (HM Kaszó Erdőgazdaság Zrt.) bizonyult a legjobbnak, második helyezést ért el Csordás Roland (SEFAG Zrt.), és a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Jakabfi Ferenc (Zalaerdő Zrt.) állhatott.Tovább >>>
Az erdő gazdasági, védelmi és közjóléti funkciója közötti helyes arány kialakításáról szólt az elmúlt két évtized, amelyben jelentős feladat hárult az erdészeti ágazat szereplői mellett a természetvédelem és a társadalom képviselőire is – fogalmazott Kardeván Endre az Országos Erdészeti Egyesület Tatán megrendezett 144. vándorgyűlésén. Tovább >>>
Tolna megye északi részén gazdálkodik a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.. Fő tevékenysége az erdészet és a vadászat, amit nemzetközi színvonalon művelnek, de egyre nagyobb gondot fordítanak a közjóléti beruházásokra, fejlesztésekre is. Interjú a cég vezérigazgatójával, Gőbölös Péterrel.Tovább >>>
Jakabfi Ferenc, a Zalaerdő Zrt. Nagykanizsai Erdészetének munkatársa érdemelte ki teljesítményével az első helyet „Az év erdésze 2013” országos verseny zalai fordulójában. A megmérettetést az Országos Erdészeti Egyesület hirdette meg. A szakmai verseny célja immár évek óta egyrészt az erdészek szaktudásának gyarapítása, másrészt a szakma népszerűsítése, sokszínűségének bemutatása.Tovább >>>
Idén augusztus 23. és 25. között rendezik meg a nagy hagyományokkal rendelkező XVII. Országos Erdészeti és Faipari Sportnapokat, amelynek már a honlapja is elindult. Asztalitenisz, futás, hajtány, labdarúgás, lövészet, sakk, sörváltó, streetball, tarokk, teke, túra, ulti és úszás, csúszda várja a sportos erdészeket.Tovább >>>
Fatalin Gyula, mint erdőmérnök, különböző beosztásokban dolgozott Zala megyében. Nagyívű szakmai pályafutása során volt erdészeti előadó, erdészetvezető, erdőtervezési irodaigazgató, majd erdőfelügyelőségi igazgató. Ez utóbbi beosztásából vonult nyugállományba 1993-ban, pedig bő tíz esztendővel korábban szerzett műszaki doktori címet az Erdészeti és Faipari Egyetemen.Tovább >>>
A KAEG Zrt., a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Gemenc Zrt. állami erdőgazdaságok is részt vesznek a munkálatokban.Tovább >>>
Ismét megrendezte hagyományos házi sportversenyét az ÉSZAKERDŐ Zrt., ebből az alkalomból tartották a fegyvertartási engedéllyel rendelkező erdészek és vadászok lőgyakorlatát is. A Bánhorváti Erdészeti Igazgatóság és az erdőgazdaság Szakszervezeti Bizottsága által szervezett programon több mint 170-en vettek részt.Tovább >>>
Megnyílt a jelentkezés az Országos Erdészeti Egyesület 144. Vándorgyűlésére - közölte honlapján az OEE. A Vértesi Erdő Zrt. és az OEE Vértesi Helyi Csoportja által 2013. július 12-13-án, Tatán és Tatabányán rendezett eseményre a www.vandorgyules.hu honlap regisztrációs menüpontján keresztül lehet jelentkezni. Ugyanezen a honlapon olvasható a 144. Vándorgyűlés részletes programja és a terepi programok leírása is.Tovább >>>
Továbbra sem sikerült a vadászoknak a nyomára bukkanni annak a meglőtt barnamedvének, amely rátámadt két erdészre a magas tátrai Zdiar közelében - közölte a topky.sk szlovák hírportál hétfőn.Tovább >>>
Wentzely Dénes, az Erdész rövid szenvedés után 84 éves korában elhunyt. Hamvait 2013. május 7-én, 14 órakor helyezik végső nyugalomra végakarata szerint az uzsai temetőben.Tovább >>>
Alig ért véget a tél, máris több ezer hektáron pusztítanak az erdőtüzek az orosz Távol-Keleten. A helybéliek felgyújtják a száraz füvet az erdők közelében, de erdészek figyelmetlensége miatt is terjednek a tüzek.Tovább >>>
A magyar fővárosban tartotta a hétvégén 60. jubileumi közgyűlését a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC); a résztvevők a többi között egy nagyméretű budapesti vadászati szakkönyvtár kialakításáról is döntöttek.Tovább >>>
A Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. ad otthont az Országos Erdészeti Egyesület 144. Vándorgyűlésének július 12-én és 13-án.Tovább >>>