Kornél napja
Dacára annak, hogy továbbra is a mezőgazdasági tevékenység miatt vágják ki a legtöbb fát világszerte, meg kellene erősítenünk a kapcsolatot a két terület között, ezzel is támogatva a fenntartható gazdálkodási rendszerek kialakítását és az élelmezési problémák megoldását. Ez a ma megjelent ENSZ FAO éves jelentés „A világ erdeinek állapota” (The State of the World’s Forests – SOFO), fő üzenete, amit a FAO Erdészeti bizottsági ülésén mutattak be.Tovább >>>
A rendszeresen jelenlévő kiállítók mellett idén sok olyan is lesz, aki most először jelenik meg a Szentlőrinci Gazdanapokon – közölte Pohl Marietta, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ igazgatója. A hazai partnerek mellett ebben az esztendőben is bemutatkoznak külföldről érkező kiállítók, köztük osztrák, német és horvát agrárcégek. Ez utóbbiak a partnerszervezeteken, a bjelovári, az eszéki és a verőcei vásárok szervezőin keresztül érkeznek, ezzel is erősítve a Gazdanapok nemzetköziségét.Tovább >>>
Térképet készítettek az elmúlt 5 év 25 medvetámadásáról, amely Hargita megyében történt. Székelyföldön évről-évre egyre nagyobb gondot okoz a medvék számának gyarapodása, és az, hogy az állatok gyakran betérnek a településekre is. Tavasszal a háromszéki Málnásról érkeztek ilyen hírek, néhány napja pedig Brassóban sebesített meg egy férfit egy medve. A térképre felvitt 25 medvetámadás egyetlen megyére riasztó képet ad.Tovább >>>
Az állattenyésztőknek és a vadgazdálkodóknak közös és jól felfogott érdeke, hogy összefogva lépjenek fel a mindkét ágazatnak egyre nagyobb károkat okozó ragadozóval szemben – szögezték le a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség és a vadászati érdekképviseletek munkatársai. A szervezetek a Szövetség székházában július 12-én, kifejezetten az aranysakál témájában szervezett egyeztetésén a résztvevők megállapodtak arról, hogy tapasztalatcseréket követően egy közösen megjelentetett kiadványban tesznek javaslatokat a gazdáknak a károk megelőzésére és a védekezésre.Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve. Ezúttal többek között a Tihanyi-félsziget központi részén épülő kilátóról, egy meggyógyult rétisasról, a Muzsikál az erdő rendezvénysorozat kékestetői állomásáról, és a Soproni Parkerdőben létesülő interaktív erdei múzeumról szóló cikkeinket ajánljuk figyelmébe! Tovább >>>
A Magyalosi lőtér életében újabb kiemelkedő jelentőségű esemény zajlott 2016. július 8-án. Csontos István, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. fiatalon elhunyt főmérnöke emlékére másodízben megrendezett verseny, egyben a Magyar Erdőgazdálkodásban Dolgozók Vadász Többtusa Lőbajnokságának egyik fordulója is volt.Tovább >>>
Vajon hatással van az öngyilkosságra való hajlamra az, hogy milyen szakmában dolgozik az ember? Egy friss amerikai kutatás szerint igen: a gazdálkodók, a halászok és az erdészek több mint ötször nagyobb eséllyel vetnek véget életüknek önkezűleg.Tovább >>>
Rövid tudósításainkban már beszámoltunk a Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napok rendezvénysorozat nyitónapjáról, és a kékestetői koncertekről is. Most azonban az Erdő-Mező Online és az Erdeiprogramok.hu videós tudósításban próbálja meg átadni az erdei élmények különleges hangulatát, amelyet a Palota Rézfúvós Quintett és a Szalonna és Bandája varázsolt a lombok közé. A július 8-i rendezvényen Zobay Béla művészeti vezető és Szabó Lajos főszervező válaszolt kérdéseinkre.Tovább >>>
A Veolia Energia Magyarország Zrt. vásárolta meg a szakolyi biomassza-tüzelésű erőművet üzemeltető Dél-nyírségi Bioenergia Művek Energiatermelő (DBM) Zrt.–t. A cél, hogy a Veolia csoport gazdasági és műszaki hátterével Magyarország negyedik legnagyobb, tisztán biomasszából villamos energiát előállító erőműve, a szakolyi létesítmény működése hosszú távon fenntartható pályára kerüljön. Ezzel a 19,8 MW teljesítményű létesítmény Magyarország megújuló energetikai célkitűzéseinek teljesítéséhez is hathatósan hozzá tud járulni – emelik ki a Veolia Energia Magyarország Zrt. szakértői.Tovább >>>
Az Erdészeti Tudományos Intézet honlapján Hirka Anikó szerkesztésében megjelent "A 2015. évi biotikus és abiotikus erdőgazdasági károk, valamint a 2016-ban várható károsítások " című kiadvány, mely szokás szerint kiválóan foglalja össze az elmúlt esztendőben tapasztaltakat és felhívja a figyelmet az idei kihívásokra is.Tovább >>>
A Schweighofer osztrák fafeldolgozó cég termékei forgalmazásának leállítását kéri a romániai piacon is jelen lévő barkácsáruházaktól egy környezetvédelmi aktivista, aki online petíciót indított a cél érdekében.
Tovább >>>Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve. Ezúttal többek között a a Muzsikál az erdő programsorozat nyitónapjáról, a júliusi erdei kisvasutas programokról, a Budakeszi Vadaspark új interaktív tanösvényéről, a Baktalórántházán berendezett időszakos vadászati és erdészeti kiállításról és a szív- és érrendszeri betegeknek kialakított budapesti tanösvényről szóló cikkeinket ajánljuk figyelmébe!Tovább >>>
Zivataros, ám így is izgalmas volt a STIHL Timbersports Nemzeti Bajnokság május 4-én, Biatorbágyon, amelyet az idei évben a STIHL családi napjával kötöttek össze. A rendezvényen bemutatkozott a klasszikus fakitermelő versenyszéria magyar válogatott csapata, volt ugrálóvár, gyermekelőadás és sok más program, az igazi érdekesség azonban a sportfavágók összecsapása volt. Erdő-Mező Videó a dobogósok nyilatkozataival.Tovább >>>