Kornél napja
Egy nemrég publikált kutatásban a szív hét tulajdonságát vizsgálta az amerikai Járványkezelési- és Megelőzési Központ (Centers for Disease Control and Prevention). A 21 országra kiterjedő felmérésben résztvevő nagyjából 66 ezer személy 22 különböző munkával foglalkozott.Tovább >>>
Hónapok óta tart a felkészülés a szeptember 8. és 11. között zajló lengyelországi fakitermelő világbajnokságra, amelyen két éve Rittlinger Róbert világcsúcsot is döntött szerelés versenyszámban. Jó néhány edzés után végül egy válogatót követően a magyar csapat július 30-án összeállt, és Perbálon kiderült, hogy kik képviselik majd hazánkat Wisla városában.Tovább >>>
Magyarország legnagyobb, évenként megrendezendő mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítása, a debreceni Farmer Expo az idén már 25. alkalommal nyitja meg kapuit a hazai és külföldi szakemberek és érdeklődők előtt. A magas szakmai színvonalú állatbemutatókat több mint 20 éve a DE Állattenyésztési Tanszék munkatársai garantálják. A vásár keretében megtartandó Hortico Zöldség – Gyümölcs - Kertészeti Szakkiállítás pedig már több mint 10 éves 2016-ban. Tovább >>>
Augusztus 12-én, 10 órakor hivatalosan is megnyitotta kapuit a 23. Szentlőrinci Gazdanapok. A vásár vasárnap délutánig várja a szakmai érdeklődőket Szentlőrincen, a Kistermelők Háza melletti területen. Az Erdő-Mező az Agrofórummal közös standon állít ki a B pavilonban, ahol szakkönyvekkel, Erdő-Mező Magazinnal és STIHL nyereményjátékkal várjuk Olvasóinkat!Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve. Ezúttal többek között a budapesti Kaán Károly-kilátó megújulásáról, két másik kilátó leégéséről, a Tisza-tó körüli bicikliút-hálózat fejlesztéséről, a Budakeszi Vadaspark újdonságairól szóló cikkeinket ajánljuk figyelmébe! Tovább >>>
Lassan egy év is eltelt, hogy a svédországi LOGOSOL magyar képviselete bemutatkozott az innoLignum Sopron erdészeti és faipari kiállításon. A LOGOSOL Magyarország azóta folyamatosan fogadja a vásárlók megrendeléseit, ott volt az idei Construma kiállításon, a közelmúltban pedig megegyezett az Andreas STIHL Kereskedelmi Kft.-vel, hogy hosszú távon is együtt működnek.Tovább >>>
Augusztus 27-én, szombaton rendezik meg a Zalai Vadászati Évadnyitó rendezvényt a Sohollári-völgyben, amelyre a szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt. Lesz Hubertus mise, lőtér avatás, vadászati bemutató, céllövészet és gyermekfoglalkoztatás is.Tovább >>>
Magyarország lesz a díszvendég az idei szlovéniai 54. AGRA Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron Gornja Radgonán, amit augusztus 20-25. között rendeznek meg - jelentették be a szlovén szervezők csütörtökön Budapesten a Földművelésügyi Minisztériumban (FM).Tovább >>>
Az LMP vadgazdálkodási visszaélések gyanúja miatt feljelentést tett a rendőrségen - közölte Sallai R. Benedek, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján.Tovább >>>
Meglepte az alacsony érdeklődés az állami erdészetet a júniusi és júliusi elektronikus árverések során. Az elektronikus árverésen felkínált 32 600 köbméter tűlevelű fának csak harmadát sikerült értékesíteni.Tovább >>>
A SEFAG Zrt, és a Mátyás Kft. meghívja az erdőgazdálkodókat, fakitermelőket a Zselici erdészet területén megrendezésre kerülő erdészeti terepi gépbemutatóra és a párhuzamosan zajló tűzoltó favágóverseny megtekintésére.Tovább >>>
Felemás évet zárnak a méhészek 2016-ban, ugyanis a tavasz elején tapasztalt kellemes időjárást, az ország egyes részein fagyos, majd esős idő követte, amelynek eredményeként gyenge, közepes mézhozam várható – fogalmazott Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár Jászberényben a XXIX. Nemzetközi Mézvárás és Méhésztalálkozó megnyitóján.Tovább >>>
Meggyújtott WC-papír miatt ég kétezer hektárnyi erdő a spanyolországi Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén, a lángokat már harmadik napja sikertelenül próbálják megfékezni - közölte a spanyol sajtó pénteken.Tovább >>>
A honiak mellett többek között Horvátországból, Ausztriából, Németországból és Erdélyből is érkeznek kiállítók az augusztus 12-én kezdődő Szentlőrinci Gazdanapokra. A Baranya Megyei Vállalkozói Központ (BMVK) legnagyobb szabású rendezvényén telt ház várható. Pohl Marietta, a BMVK vezetője a Pécsi Újság.hu érdeklődésére úgy fogalmazott, több mint húszezer látogató várható, akik számára a szakmai programok mellett kikapcsolódást is kínálnak, s a gyermekes családokat is várják.Tovább >>>