Gergely napja
Április végén fejeződött be a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. téli, hathónapos közfoglalkoztatási programja, amelyben átlagosan 545 főt foglalkoztatottak. Május első napjával pedig elindult az újabb program: ennek során szeptember végéig 815 embernek adnak munkát az észak-kelet-magyarországi állami tulajdonú erdőkben.Tovább >>>
A Bakonyerdő Zrt. május 29-én adta át a mintegy 22 millió forintból létrehozott tűzifa udvarát Balatonfüreden.Tovább >>>
Aktív és nyugdíjas erdészek együtt. Sikeres rendezvényen van túl az Országos Erdészeti Egyesület Debreceni Helyi Csoportja, több mint harmincan vettek részt a június első hetében tartott taggyűlésen.Tovább >>>
Az akác a Nyírség aranya címmel szervezett szakmai konferenciát május közepén a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. valamint az Országos Erdészeti Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg és Debreceni helyi csoportja. A tanácskozás célja az ezerarcú akác bemutatása volt. Tovább >>>
Mintegy 23 ezer köbméternyi fát döntött ki a viharos szél az elmúlt héten az Egererdő Zrt. területén, a Bükk nyugati részén és a Mátrában - közölte a társaság erdőgazdálkodási vezérigazgató-helyettese. Urbán Pál elmondta: a helyenként 80-100 kilométeres óránkénti sebességű szél olykor egész erdőrészeket letarolt.Tovább >>>
A szakértők idén ismét gyapjaslepke invázióra készültek, ezért megtették a szükséges lépéseket. A tömeges szaporodásuk megállítása érdekében napokon keresztül permeteztek. A beavatkozás hatásos volt.Tovább >>>
Fokozott ellenőrzést tartott a megye erdeiben a Veszprém Megyei Rendőr Főkapitányság a társhatóságok és az erdészetek munkatársainak bevonásával.Tovább >>>
A mezőgazdasági termelők május 15-ig igényelhetnek díjtámogatást agrárbiztosításuk után, amely a korábbi módozatokhoz képest jóval szélesebb kockázati körre köthető - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).Tovább >>>
A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége, a MEGOSZ közzétette az erdészeti jogcímek 2014-es benyújtási rendjét.Tovább >>>
Puskás Pál szerkesztésében, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének kiadásában 500 példányban megjelent az akác nótáskönyv, ami megrendelhető a MEGOSZ titkárságán.
Tovább >>>A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott képzésekhez igényelhető támogatásra a beérkezett kérelmek alapján 1,07 milliárd forintot fizetett ki 9529 pályázó részére - közölte az MVH az MTI-vel pénteken. Tovább >>>
A WWF Magyarország, illetve annak képviseletében Gálhidy László márciusban közleményt adott ki és nyilatkozott is arról, hogy szervezetük „felelőtlenségnek és Alkotmány-ellenesnek” tartja azokat a törekvéseket, amelyek segítenék az akác terjedését Magyarországon. Azt is hozzátették „a nem őshonos akác jelenléte káros”, továbbá, hogy nem Magyarország érdekeit szolgálja, ha Brüsszelben az akác korlátozása ellen harcolunk. A fenti és más „zöld” megnyilvánulások azt is felemlegetik, hogy az Akác-koalíció egyoldalúan tájékoztat az akác hasznos tulajdonságairól és ezzel félrevezeti a közvéleményt.Tovább >>>
Erdeink fejlesztésére és ápolására uniós forrásból eddig közel 90 milliárd forintot fordítottunk. Ugyanakkor a korábban elfogadott Nemzeti Erdőtelepítési Programot felrúgtuk: az utóbbi 4 évben 30 ezer helyett csak 12,5 ezer hektárt erdősítettünk be. Így nem lesz megvalósítható a terv, miszerint 27,5 százalékra emeljük az ország erdősültségi arányát a mostaniról.Tovább >>>
A negyedik Európai Év fája verseny online szavazását 77 ezer szavazattal nyerte Szliven városából egy szilfa, míg a második helyezet a magyar gödöllői vackor lett majd 37 ezer szavazattal. A harmadik helyet a lengyel wybicki tölgy nyerte el, 16 ezer szavazattal.Tovább >>>
Március 22-ig tekinthető meg Ócsán Berényi Csaba, Fekete Orsolya és Mráz Edina természetfotósok kiállítása „Vadászat objektívvel” címmel az Egressy Galériában. Mráz Edinával az Erdő-Mező Online beszélgetett a természetfotózásról, a hazai vadállomány szépségéről, a táj, a vidék csodálatáról.Tovább >>>