Zéno napja
A vidéki életforma egyre népszerűbb a fiatalok körében, amit az is mutat, hogy a mezőgazdasági szakképzésbe jelentkezők száma az elmúlt három évben 20 százalékkal nőtt - mondta a földművelésügyi miniszter az M1 Ma reggel, és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.Tovább >>>
A földművelésügyi miniszter a mai naptól az erdőkre és fásításokra, valamint az erdők és fásítások melletti területekre, 2017. március 3-tól, az EVgF/180/2017. számú határozattal elrendelt általános tűzgyújtási tilalmat azonnali hatállyal feloldja.Tovább >>>
Az Országos Erdészeti Egyesület hivatalos honlapja hívta fel a figyelmet arra, hogy a Parlament oldalán már elérhető az erdőtörvény módosításának hétfői vitájának felvétele, így bárki végignézheti, hogy miről is beszéltek a képviselők az ágazatot érintő jogszabály változtatása kapcsán. Az Erdőtörvény vitája 4 óra 29 percnél kezdődik.Tovább >>>
Módosítaná az erdőről szóló törvényt a kormány, az előterjesztés lényege, hogy csökkentenék az adminisztrációs terheket és rendeznék több százezer hektárnyi, bizonytalan jogállású erdő helyzetét.Tovább >>>
Az erdők óvásáról, a természet védelmének fontosságáról beszélt Áder János a lillafüredi Palotaszállóban, a Bükki Nemzeti Park megalakulásának negyvenedik évfordulója alkalmából megtartott ünnepségen. Az eseményen Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter azt hangsúlyozta, hogy a táj védelme társadalmilag elfogadott közügy kell legyen, hiszen közös felelősség Magyarország zöldterületeinek védelme.Tovább >>>
A 2017. március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából magas rangú állami elismeréseket és minisztériumi kitüntetéseket adtak át számos erdész és vadász szakember részére. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át Oláh Csaba, a Vadászati Kulturális Egyesület elnöke, de több állami erdőgazdaság munkatársának vagy nyugalmazott erdészének munkáját is elismerték.Tovább >>>
Az erdőtörvény módosításával a fenntartható gazdálkodás mellett növekedhet az erdőterület Magyarországon, miközben javulhatnak a természeti, környezeti állapotok is - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az M1 Ma reggel című műsorában.Tovább >>>
Vizslák, agarak, puskák, vadászfestmények és rengeteg színes program várja a látogatókat a 2017-es FeHoVa kiállításon, amely február 9-én nyitotta meg kapuit. Az első napról az Erdő-Mező Online a hagyományok szerint videós tudósításban is beszámol. Milyen vadászati évet zárt a Zalaerdő Zrt.? Mik a tervek a hatvani vadászati múzeummal? Hogyan csökkenhet a vadhús áfája? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphat hangulatjelentésünkből.Tovább >>>
Február 9-én, 10 órakor hivatalosan is megnyílt a 2017-es, 24. FeHoVa Fegyver, Horgászat és Vadászat Nemzetközi Kiállítás a HUNGEXPO Vásárközpontban. A rendezvény megnyitóján több információ is elhangzott a 2021-es Vadászati Világkiállításról, de a hal és a vadhús áfájának csökkentéséről is.Tovább >>>
A Földművelésügyi Minisztérium honlapján megjelent Fazekas Sándor tájékoztatója Magyarország erdőállományáról. A letölthető dokumentum részletesen beszámol a hazai erdők állapotáról, összetételéről és az előző, 2014-es évhez képest történt változásokról is.Tovább >>>
Magyarország érdeke az afrikai fejlődésben rejlő kölcsönös előnyök kiaknázása, ezért a magyar kormány továbbra is szorgalmazza az Európai Unió és Tunézia között meglévő stratégiai partnerség fejlesztését - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a tunéziai külügyminiszterrel, Hemaisz Dzsinauival folytatott tárgyalásán.Tovább >>>
Nem kizsákmányolva, nem csak gazdasági szempontok szerint kell gyarapítani az erdőket, hanem ezek jóléti, szociális feladatait is erősíteni szükséges - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerdán a Veszprém megyei Olaszfalu melletti Alsóperén, ahol átadták a Verga Zrt. Királyszállási Erdészetének kétszáz négyzetméteres irodaépületét.Tovább >>>
Az utóbbi napokban megjelent sajtóhírekre reagálva a Földművelésügyi Minisztérium ismét leszögezi: a szaktárca még nem kapta meg a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal végleges ellenőrzési jelentését. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a jelentéstervezetre több észrevételt tett, amelyekre még szintén nem érkezett válasz.Tovább >>>
Ahogy az minden évben megszokott, dr. Fazekas Sándor ezúttal is kitüntetéseket adományozott az agráriumban kiemelkedő teljesítménnyel dolgozó személyeknek. Természetesen erdész szakemberek is bőségesen akadtak a hosszú névsorban. A minisztériumi elismerések átadása a Földművelésügyi Minisztériumban történt 2016. október 24-én.Tovább >>>