Viola napja
A Székelyföldi Erdőtulajdonosok és Erdőgazdálkodók Szövetsége 2017-ben hatodik alkalommal rendezte meg a Székelyföldi Magánerdészetek Találkozóját július 21-én, Farkaslakán, a községi sportkomplexumban, ahol ezúttal a Székelyudvarhelyi Magánerdészet volt a házigazda. A rendezvény során sportverseny és főzőverseny is várta a szakmabelieket, de a székelyföldi erdészek versenyét is megrendezték, amelynek minden évben komoly tétje van. Az első három helyezett ugyanis részt vehet a magyarországi Év Erdésze Versenyen, amelyet 2018-ban Gyulán rendeznek meg.Tovább >>>
Első alkalommal szerveztek Háromszéken székelyföldi erdésztalálkozót. A pénteki eseményre Zágonban a Mikes–Szentkereszty-kastély parkjában került sor. A szervezést a zágoni és a kézdivásárhelyi magánerdészetek vállalták fel a helyi polgármesteri hivatal közreműködésével.Tovább >>>
2014. július 16–17-én „A fenntartható erdőgazdálkodás lehetőségei Székelyföldön” címmel regionális konferenciát szervezett a Parajdi Magánerdészet és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet. A kétnapos konferencián részt vettek – a székelyföldi magánerdő és legelő tulajdonosok mellett – a székelyföldi közbirtokosságok, a vadász-horgász egyesületek képviselői, valamint a magyarországi szakmai és érdekvédelmi szervezetek is.Tovább >>>