Keresési találatok erre a cimkére: Gyenesdiás

Folytatódnak a fővárosi zöldítések

Szakmai szempontból különösen gazdag és eredményes évet zárt tavaly a Budapesti Közművek keretein belül önálló tevékenységet folytató FŐKERT Kertészeti Divízió. Közel 300 ezer tő lágyszárú növényt, továbbá közel 13 ezer cserjét és örökzöldet, illetve több mint 16 ezer fát és facsemetét ültettek el tavaly a FŐKERT munkatársai. 2022-ben 3 új természetvédelmi területtel gazdagodott a főváros, új rovarhotelek, madárodúk kerültek ki a zöldterületekre. Idén is folytatódnak a munkák: a látogatók visszajelzései alapján tovább szépül és gazdagodik a Pünkösdfürdő park, újabb Miyawaki-kiserdő létesítése várható, a tavaly telepített erdőkbe padok kerülnek, újabb fasorok újulnak meg, és folytatódnak az évelősítések.

Tovább >>>

Akár 80 tonnáig is megpakolható a Scania elektromos rönkszállítója

Számtalanszor elhangzó fő érv az elektromos meghajtás mellett, hogy helyileg zéró káros-anyag kibocsájtással jár a működésük. Hogy az ehhez szükséges energia milyen erőműből származik és az hogyan állítja elő az energiát, az sem mellékes. Viszont az mindenképpen becsülendő, hogy egy olyan monstrum, mint egy kamion, tud kipufogógáz nélkül működni. Tovább >>>

Új, magyar megoldás a dráguló, illetve hiányzó fenyő épületfa kiváltására

Az építőanyag-árak robbanásszerű drágulását a családi kassza éppúgy megérzi, akár a nemzetgazdaság. Ezen belül is kiemelkedik a csaknem száz százalékban importból származó fenyő alapanyagok áremelkedése és beszerzési nehézségei, amelyek kritikus függőséget okoznak az építőiparban. A Soproni Egyetem tervezett kutatásának fő célkitűzése ennek a kitettségnek a csökkentése: az import fenyő helyettesítése hazai, minőségben egyenrangú lombosfa-alapanyaggal.Tovább >>>

Szenzoros kaszatechnológia mentheti meg az őzgidákat

A természetes vadvilágra nagyon komoly veszélyt jelent az év első kaszálás tavasszal, nyár elején. A mezei nyulak, fácánok, foglyok és őzgidák, de sok védett faj, például a túzok is gyakran esik áldozatul a mezőgazdasági munkáknak, ami sem a biodiverzitásnak, sem a gazdálkodónak nem jó. A károkat számos módszerrel lehet csökkenteni, minimalizálni, legyen szó a kiszorító kaszálásról, az ultrahangos vadriasztóról, az előzetes területbejárásról vagy az egyik legújabb technológiai megoldásról: a szenzoros, automatikus "vadkikerülőről".Tovább >>>

Őshonos erdők születnek a Maros-ártérben

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság őshonos fafajokkal váltja fel az idegenhonos fajokat a Maros folyó hullámterében. Az erdőfelújítási munkák az ezredfordulón kezdődtek és lassan a befejezéshez közelednek. A Maros hullámterében az 1980-as években telepítettek be több száz hektárt nemes nyarakkal. Tovább >>>

Ezüstérmes innováció - Kaszáláskor menti meg az őzeket a SENSOSAFE vadvédelmi eszköz

Új korszakot nyit a vadvédelemben a Pöttinger által kifejlesztett SENSOSAFE rendszer, amely az idei Agritechnica kiállításon egy ezüstérmet is begyűjtött. Az innovatív megoldás egy olyan infravörös optikai szenzor, amely a kasza előtti sávot pásztázza, és észleli a vad jelenlétét.Tovább >>>

Rekordot döntött a Scania az első fél évben - 58,7 milliárd svéd korona a bevétel

Rekordbevételt ért el az első fél évben a Scania AB svéd haszongépjármű-gyártó vállalat - tájékoztatta a Scania Hungária Kft. hétfőn az MTI-t. A Volkswagen AG többségi tulajdonában lévő Scania az első fél évben az előző évinél 17 százalékkal magasabb, 58,7 milliárd svéd korona rekordbevételre tett szert.Tovább >>>

Egy átlagos hétvége fakitermelő és közelítő olvasóinknál (KÉPEK)

Mint minden héten, úgy ez alkalommal is folyt a munka az erdőkben amiről rendre sok fotót kapunk olvasóinktól, tőletek. Ez a hétvége is közelítéssel, fakitermeléssel telt az ország számos pontján. Az "Így dolgoztok ti" cikksorozatunk legújabb részében a napokban kapott, az Erdő-Mező Online Facebook oldalára elküldött képekből válogattunk.Tovább >>>

A Scania S szériája az év kamionja 2017-ben

A Scania ismét megnyerte a tekintélyes „International Truck of the Year” díjat. A zsűri indoklásában egyéb tényezők között kiemelte az új tehergépkocsi-generáció komfortját és a biztonsági szempontokat is.Tovább >>>

104 tonnás rönkszállító kamionokat tesztelnek élesben a finnek

Finnországban komoly ágazat a fakitermelés, ennek pedig következménye, hogy a kiszolgáló iparágak is az igényekhez igazodnak. A fát teherautókkal szállítják, így a helyi szerelvények sem a megszokott látványt nyújtják. Szerencsére a hivatalok is rugalmasak, és igyekeznek olyan rendelkezéseket hozni, amelyek segítik a munka hatékonyságát. Egy ilyen például az is, hogy a nem aszfaltozott utakon – amiből elég sok van az országban – engedélyezett a 84 tonna megengedett össztömegű szerelvények használata.Tovább >>>

Praktikus eszközök vadgazdálkodóknak és erdészeknek - Fliegl a FeHoVa kiállításon

Hiába hobbi és szórakozás, a vadászathoz szorosan hozzátartozik az erdőn végzett munka. A vadgazdálkodókat és erdészeket ezért praktikus eszközökkel várja a FeHoVa kiállításon a Fliegl Abda Kft. A mezőgazdasági gépeket gyártó és forgalmazó cég egy gödörfúrót, egy pótkocsit és egy ágvágó-lombvágót mutat be a szakmai közönségnek az "A" pavilonban,  a Vadász színpad melletti standján.Tovább >>>

Kisfilm a FeHoVa 2016 vadászati kiállítás első napjáról (VIDEÓ)

Vadászkutyák, puskák, távcsövek, vadászruházat, terepjárók, ragadozó madarak. Az idei FeHoVa ezúttal is számos érdekességet kínál azok számára, akik kilátogatnak a HUNGEXPO budapesti vásárközpontba. A Kárpát-medence vadászainak szakmai találkozója 23. alkalommal várja az érdeklődőket.Tovább >>>

A készülő erdőtörvény margójára - Konferenciát tartottak a FeHoVa kiállításon

Mint arról beszámoltunk, készül az új erdőtörvény. A tervezett módosítások alapelvei és konkrétumai adták a 2016. évi FeHoVa kiállítás első napján megrendezett, zártkörű konferencia témáját. A tavaly megalkotott és elfogadott új vadászati törvény után most az erdőtörvény ráncfelvarrása következik.Tovább >>>

Bemelegítés a Vadászati Világkiállításra - Megnyílt a 2016-os FeHoVa (+Képek)

Idén is ünnepélyes megnyitóval kezdődött hazánk legjelentősebb vadászati rendezvénye, a FeHoVa kiállítás a HUNGEXPO területén. Fegyverek, vadászkutyák, puskák, terepjárók és egyéb vadászati kiegészítők várják a látogatókat.Tovább >>>

1. / 3. oldal > >>