Keresési találatok erre a cimkére: FLIEGL HRW 13 rönkszállító tandem pótkocsi

A bátaszéki molyhos tölgy lett az év európai fája

Bátaszék legöregebb fája, a település büszkesége, a Szent Orbán Kápolna melletti molyhos tölgy lett a 2016-os év európai fája.Tovább >>>

Idén is versenyeznek az erdészeti és vadgazdálkodási technikusok - Gyulán rendezik a Kiss Ferenc Kupát

Gyulán, a Városerdő Erdei Iskolában rendezik meg a 2016-os Kiss Ferenc Kupa erdészeti és vadgazdálkodási technikus országos szakmai tanulmányi versenyt április 20. és 22. között. A diákoknak több gyakorlati és elméleti témában kell bizonyítaniuk tudásukat. Az Erdő-Mező Online információi szerint 2016-ban 15 tanuló jutott be a gyulai döntőbe: 6 tanuló Sopronból, 3 tanuló Szőcsénypusztáról, 6 tanuló pedig Szegedről.Tovább >>>

Korán megjelentek a kullancsok

Már most érdemes odafigyelni a kullancsokra, ugyanis a Népegészségügyi Főosztály már több jelzést kapott idén Komárom-Esztergom megyében – hívta fel a figyelmet Harsányiné Patkó Enikő a főosztály vezetője. Hozzátette, nem csupán az erdőkben, hanem a kertekben és a parkokban is megjelenhetnek a vérszívók.Tovább >>>

Kullancsinvázióra kell számítani Magyarországon

Az enyhe, csapadékos tél kedvezett a többféle betegséget terjesztő élősködőknek, így az elmúlt évekhez hasonlóan idén tavasszal is kullancsinvázióra kell számítani - hangzott el egy sajtóbeszélgetésen szerdán.Tovább >>>

Szekszárdon folytatódik az Impressions klímakutatási program

Szekszárdon folytatódik hétfőn a tizenhat európai ország egyetemeinek részvételével zajló ötéves klímakutatási program, az Impressions, amelynek keretében Magyarországon Szekszárdon és Veszprémben vizsgálják az éghajlatváltozás lehetséges hatásait.Tovább >>>

Új megyei Vadász-szövetség alakult

Június 16-án az ország legkisebb megyéjének 17 vadászatra jogosultja, valamint vadászati, vadgazdálkodási tevékenységet folytató szervezete és egyesülete megalakította a Komárom-Esztergom megyei Vadászatra Jogosultak és Vadászok Szövetségét.Tovább >>>

Lenne hatásos permetszer a kullancsok ellen

Bózsik Béla Pál, a Lyme Borreliosis Alapítvány orvosa szerint lenne megfelelő permetszer a kullancsok ellen, azonban az Európai Unió engedélyeztetési eljárása nagyon drága.Tovább >>>

Év elején indulhatnak az erdészeti támogatások?

Az Európai Bizottság (EB) elfogadásra késznek minősítette a magyar kormány által benyújtott operatív programokat - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára pénteken az MTI-nek.Tovább >>>

Ilyen volt a tatai Rotáció Expo és a STIHL Timbersports bemutató (+KÉPEK)

Március 7-én és 8-án rendezték meg a hagyományos tatai Rotáció Expo erdészeti, kertészeti és mezőgazdasági gépvásárt az Olimpiai Edzőtábor területén. A rendezvényen az Erdő-Mező Online is jelen volt, és szemügyre vette a gépeket valamint a STIHL Timbersports bemutatót.Tovább >>>

Kisüzemi svéd energiafűz bemutató Piricsén

Február 19-én, szerdán 13 órától a Holland Alma Kft. fajtabemutató ültetvényében bemutatkozik az Agrolánc Kft. által forgalmazott Bio 230T aprítógép, amely G20-as apríték egymentes előállítására alkalmas. A gépet tesztelni fogjuk vékony és vastag energiafűz faanyagon. Az aprítási bemutató után működés közben bemutatjuk a Halex3 Kft. 20 kilowattos faapríték égőfejét, mellyel irodahelyiségeinket fűtjük.Tovább >>>

Antonio Carraro erdészeti traktorok (+KÉPEK, VIDEÓ)

Az Antonio Carraro traktorgyártó vállalat egyik legerősebb mezőgazdasági traktora a TRG 10400-as modell. A 95 LE teljesítmény leadását VM Daimler-Chrysler 4 TURBO Intercooler motor biztosítja.Tovább >>>

II. Erdész-vadász bál Sümegen

A Veszprém megyei Vadászkamara, a Bakonyerdő Zrt. és a HM Verga Zrt. 2013. február 16-án megrendezi a  II. Veszprém megyei erdész-vadász bált, amelynek helyszíne a sümegi Hotel Kapitány. A szervezők minden erdész, vadász, civil érdeklődőt szeretettel várnak!Tovább >>>

<< < 3. / 3. oldal