János napja
Magyarországon bármely területről kitermelt, ún. erdei faválasztékot csak szállítójeggyel lehet szállítani. Nemrég módosult a szállítás szabályait és az ahhoz szükséges nyomtatványokat leíró jogszabály. A Nébih honlapján elérhetőek mind a kereskedelmi célú, mind a saját használatra történő szállítás legújabb nyomtatványai.Tovább >>>
Az Országos Erdészeti Egyesület a klímaváltozás és az erdők kapcsolatát bemutató ismeretterjesztő kampányt indít. A program négy hete alatt a Petőfi Rádióban és a Sláger FM-en, illetve online felületeken és a közösségi médiában lehet majd találkozni az összesen négy tematikus blokkra bontott ismeretterjesztő és figyelemfelhívó tartalmakkal. A magyar erdők egyebek mellett szenet kötnek meg, árnyékot, oxigént és éltető vizet is adnak – csak rajtunk múlik, hogy megóvjuk őket, s mindez sokáig így maradhasson.Tovább >>>
Betört ablakok, felfeszített ajtók, vérfoltok, medvenyomok a hóban, sőt egy üres meggylikőrös üveg – ez a kép fogadta szombat délelőtt Libánban az embereket. A szombati immár a harmadik ilyen reggel volt, amikor azt tapasztalhatták, ismét házakba tört be a medve. Eddig még csak három juh elpusztulása és nem túl jelentős értékű rongálások jelentik a károk mérlegét, de a helyiek félelme csak fokozódik a rendszeressé vált medvejárás miatt.Tovább >>>
2018. március 9-én tartotta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Pécsi Területi Bizottsága az idei első vadászattal, vadgazdálkodással kapcsolatos szimpóziumát „A vadászat biológiai, társadalmi és gazdasági vonatkozásai” címmel. A két - biológiai, valamint társadalmi és gazdasági - szekcióra osztott előadássorozat olyan témákat érintett, amelyek aktualitásánál fogva szinte mindennapi beszédtéma szakmán belül és kívül egyaránt.Tovább >>>
Nagyon nagy előrelépés ez és jó példája annak, hogy együttműködéssel, konszenzussal, amikor a szakmai szervezetek összefognak, lehet eredményeket elérni - mondta a veol.hu portálnak Boros Tamás, a Pápa és Vidéke Gazdaszövetség elnöke.Tovább >>>
Tavaly regisztrálták a legtöbb erdő- és bozóttüzet Európában, és csak Portugáliában, Olaszországban és Spanyolországban több mint 800 000 hektárnyi föld égett le.Tovább >>>
Az alábbi írás a Greenfo.hu zöld portálon jelent meg, szerzője Zsák Ferenc Tibor ökológus, természetvédő, aki úgy véli, "a vadászok helyett a természet önszabályzó rendszere tökéletesen elvégzi a vadállomány selejtezését, így nem lennének tragikus vadászbalesetek, a vadászok nem lőnének le készakarva vagy véletlenül védett madarakat és erdőbe tévedt szerencsétlen kutyákat". A vadászellenes írást változtatás nélkül közöljük.Tovább >>>
Idén Magyarországon is több új termékkel is jelentkezik a prémium minőségű faipari termékeiről ismert svéd LOGOSOL. A fejlesztéseket 2017 őszén Harnösandban, a gyártó cégközpontjában mutatták be, a teljes egészében saját gyártású gépek fokozatosan, 2018-ban kerülnek piacra. Az új fejlesztés többek között az F2 láncfűrésztelep, ami mellett kiemelt innovációnak számít a B751 és a B1001 szalagfűrész.Tovább >>>
Az Ózdi Járásbíróság halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt egy putnoki fakitermelőt 1 év 6 hónap felfüggesztett fogházbüntetésre ítélt, és 3 évre eltiltott foglalkozásától.Tovább >>>
Április 20-án és 21-én a a Soproni Egyetem és a Herman Ottó Szakkollégium szervezésében rendezik meg a VII. Felsőoktatási Vadászati Vetélkedő Rakonczai Péter Emlékversenyt, amely kapcsán a rendezük is eljuttaták szerkesztőségünkhöz támogatói felhívását. A Gödöllői Vadászati Szakkollégium által 2002-ben életre hívott verseny célja, hogy lehetőséget teremtsen a felsőfokú tanintézmények részére, hogy egy országos vetélkedő során összemérjék hallgatóik szakmai tudását. A felkérés szövegét változtatás nélkül közöljük!Tovább >>>
Mint arról szakmai tudósításunk első részében is írtunk, nagy érdeklődés közepette március 9-én tartotta meg negyedik fácánnevelési szakmai napját és konferenciáját a Perjési és Társa Kft. együttműködve az Állatorvostudományi Egyetemmel, a Tolnagro Állatgyógyászati Kft.-vel, az Országos Magyar Vadászkamara Bács-Kiskun megyei Területi szervezetével valamint a Cargill Takarmány Zrt.-vel.Tovább >>>
Uniós forrásból új külsőt kapott az ásotthalmi erdészeti szakközépiskola. A két kollégium épületében nyílászárókat cseréltek, szigeteltek és napelemeket szereltek fel.Tovább >>>
Március 21-én a Zalaerdő Zrt. területén, Nagykanizsán adták át a Pro Silva Hungariae díjakat a szakma legkiválóbb képviselőinek. Az ünnepélyes rendezvényen összesen 29 személy vehetett át elismerést.Tovább >>>
A következő napokban is többfelé várható havazás, és mínusz 10 fok körüli hideg, a hét második felében viszont napközben 10 Celsius-fok körüli maximumok is lehetnek napsütéssel - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.Tovább >>>
Az Erdőgép Kft. az LKT erdészeti traktorok magyarországi forgalmazójaként évtizedek óta saját gyártmányú erdészeti munkagépek, egyedi tervezésű hidraulikus rendszerek, tehergépjármű felépítmények, erdészeti és barkács kisgépek kereskedelmét, gyártását és szervizelését végzi magas fokon.Tovább >>>