Viola napja
Idén visszatért a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság egyik legrégibb helyszíne is, hiszen 12. alkalommal zúghattak fel a motorfűrészek a Nógrád megyei Keszeg településen. A versenysorozat talán legjobb hangulatú regionális fordulóján nagy meglepetés nem történt, a tavalyi döntőn első tízben végző Bakonyi Bogvágó Banda már az első fordulóban az élre állt, és a délután folyamán még javítani is tudott, míg a vetélytársak rontottak a második körben.
Tovább >>>Április 22-én, szombaton kezdetét veszi az Országos Fakitermelő Versenysorozat. Az alföldi regionális fordulón a csapatok ezúttal is a fakitermelés során végzett feladatok gyors, pontos és biztonságos végrehajtását modellezik.
Tovább >>>Csaknem 20 év után, 2020-ban a koronavírus-járvány miatt először maradt el a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság, ami a kényszerű szünetet követően 2021 őszén egy jubileumi magmérettetéssel, majd egy négy regionális fordulóval felvezetett, bábolnai országos döntővel indult újra. 2023-ban viszont minden esély megvan arra, hogy hazánk legjelentősebb fakitermelő versenysorozata újra teljes fényében térjen vissza: hat selejtezőkörrel, a szegedi Bajnokok Bajnoka kieséses küzdelemmel, egy döntővel, és minél több, szakmájára igényes favágóval. A jelentkezés elindult, az időpontok megvannak, mostantól csak a helyi szervezőkön és a versenyzőkön múlik, hogy milyen lesz a 2023-as bajnokság.
Tovább >>>Nagyon valószínű, hogy a Hilux Revo BEV Concept szériaváltozata pár éven belül az európai piacon is megjelenhet – hívja fel a figyelmet az Agrofórum Online. Az elektromos pickup tanulmány a jelenlegi, szimpla kabinos Hiluxra épül.
Tovább >>>A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hangsúlyozza: újra kell gondolni az EU új erdészeti stratégiáját, a fenntartható európai erdőgazdálkodás jövője érdekében. A stratégiatervezet komolyan veszélyezteti az erdőgazdálkodás társadalmi, környezeti és gazdasági pillérjeinek jelenlegi egyensúlyát – állapította meg három nemzetközi szakmai platform is.Tovább >>>
A fenntartható erdőgazdálkodás jelentős mértékben hozzájárul a Zöld Megállapodásban foglalt klímavédelmi célkitűzések eléréséhez, azonban ezt nemzeti hatáskörben elfogadott szabályokkal lehet a leghatékonyabban ösztönözni – közölte Nagy István agrárminiszter. Az erdőgazdálkodás döntően nemzeti kompetencia, ezért Brüsszelnek tiszteletben kell tartania a nemzeti erdészeti politikákat.Tovább >>>
Hivatalosan is beköszöntött az ősz, a legszínesebb évszak, ami tényleg kihív a természetbe. Már nem szenvedünk a hőségtől és még nem didergünk a hidegben, erdő, mező a legszebb ruhájába öltözik, mindenkinek meg akarja mutatni magát. De mibe öltözzön egy kiránduló és mit vigyen magával? A nők talán többet foglalkoznak ezzel a kérdéssel akkor is, ha a szabadba mennek, a férfiak egyszerűbben megoldják, mégis nekik adunk tanácsokat az alábbiakban. Hiszen nem árt tudni, vajon egy férfi dzseki vagy egy divatos kabát a praktikusabb megoldás. Tovább >>>
Az EU új erdészeti stratégiájának 2021. július 16-án bemutatott irányvonala komolyan veszélyezteti a fenntartható és többfunkciós erdőgazdálkodás társadalmi, környezeti és gazdasági pilléreinek jelenlegi egyensúlyát Európában és emiatt jelentős kritikák érik. Az ügy súlyossága miatt határozott fellépésre van szükség a fenntartható európai erdőgazdálkodás jövőjének biztosítása érdekében.Tovább >>>
Elfogadhatatlan az a törekvés, ahogy az Európai Bizottság a tagállamok és az Európai Parlament véleményét figyelmen kívül hagyva el akarja lehetetleníteni az erdőgazdálkodást - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Új Erdő Stratégia kapcsán. Tovább >>>
Mártha Roland 11. B osztályos tanuló osztálytársával, Egri Szabolccsal a Minecraft nevű videojátékban építette meg a Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium virtuális makettjét.Tovább >>>
A Ponsse teljesen modernizált, az erdőgazdálkodás összes követelményét teljesítő Scorpion fakitermelőgép családot vezet be a piacra. Az új PONSSE Scorpion magasabb szintre emeli a fakitermelési termelékenységet és az ergonómiát, valamint új szabványt állít fel a kezelő munkakörnyezetére vonatkozóan.
Tovább >>>A Ponsse erdészeti gépek zászlóshajóját, a Scorpion fakitermelő gépet, először 2013-ban mutatták be a nagyközönség számára. A bevezetését követően a Scorpion azonnal globális értékesítési sikert aratott, és a felelős erdőgazdálkodás nemzeti szimbólumává vált. Most, nyolc évvel később, a finn skorpió levedlette a bőrét.
Tovább >>>Az új szakképzési törvény szellemében a lehető leggyorsabban elkezdtük oktatásunk közelítését a gyakorlathoz. Ennek fontos része az elméleti ismeretek megszerzésén túl a szakmai alapozás, ahol a tanulók megismerhetik a gyakorlatban folyó munkát, az ott alkalmazott technikát, valamint a munkavállalók elvárásait a leendő munkavállalókkal szemben - olvasható a Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium hivatalos honlapján.Tovább >>>
A Gazdasági Kabinet javaslatot fogalmazott meg a kormány részére annak érdekében, hogy a jövő tanév tavaszi félévében a szakképző intézmények tanulói, illetve a felnőttképzési jogviszonyban résztvevők is élhessenek a diákhitel adta lehetőségekkel. A javaslat több mint 57 ezer felnőttoktatásban résztvevőnek és 220 ezer szakképzésben tanuló diáknak hozhat könnyebbséget - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t a kabinet csütörtöki ülését követően.Tovább >>>
A Széchenyi Zsigmond mezőgazdasági szakgimnázium és szakközépiskola szerdai pályaválasztási napján száztízen vettek részt: a diákok és szülők mellett pedagógusok is ellátogattak a rendezvényre.Tovább >>>