Keresési találatok erre a cimkére: Dél-Amerika

Egymillió köbméternyi fát döntött ki a szél Hargita és Maros megyében

Hargita és Maros megyében a becslések szerint összesen több mint 1 millió köbméternyi fát döntöttek ki az elmúlt héten végigsöprő viharok. A károk nagy része Hargita megyében keletkezett, a tulajdonosoknak most nem csak a nehéz terepen, hanem a bürokrácián is át kell küzdeniük magukat ahhoz, hogy kitermeljék és értékesítsék a hatalmas famennyiséget.Tovább >>>

A WWF szerint szabálytalan erdőirtás történt - A Vízügy szakmaiatlan vádaskodásnak nevezte az esetet

A mai nap folyamán az országos sajtó jelentős részét bejárta a WWF Magyarország közleménye, ami szerint a "védett erdőt pusztítottak el a Tiszánál". A természetvédelmi szervezet szerint "a vízügy kezelésében lévő, kilencven év körüli erdő kitermelése szabálytalanul zajlott és súlyosan természetkárosító hatással bír". Délután az Országos Vízügyi Főigazgatóság mindezt cáfolta, állításuk szerint csaknem két éves eljárás után kapta meg a szükséges engedélyeket, miután eleget tett az illetékes hatósági előírásoknak, helyszíni bejárásokkal, valamint egyeztetésekkel gondoskodott arról, hogy az erdőrészlet szakszerűen megújuljon. Alább mindkét közlemény olvasható.Tovább >>>

Ezeket a gépeket ne hagyd ki az erdészeti gépberuházásból – akár támogatással

Mint arról az Erdő-Mező már korábban beszámolt, újra lehet pályázni erdészeti géptámogatásra, így érdemes jól átgondolni, hogy milyen beruházás mellett döntenek a vállalkozók. A forrás megemelése jó lehetőség arra, hogy a munkaerőhiánnyal küzdő ágazatban ne csak a fakitermelés gépei, hanem az ápolási, művelési feladatok eszközparkja is bővüljön - például a magas minőséget képviselő AS-Motor gépeivel.Tovább >>>

Eladta a lopott láncfűrészeket, majd lebukott

Egy Attala mellett levő tanya tulajdonosa tett feljelentést, mert ismeretlen személy 2019 decemberében a lakóházával egybeépített melléképületből ellopott három benzinmotoros láncfűrészt - tájékoztat a Dombóvári Rendőrkapitányság. Tovább >>>

Afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznót lőttek Hargita megyében

Újabb afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznóra bukkantak egy vadászat során a Bögöz községhez tartozó Mátisfalva közelében - közölte oldalán a Székelyhon.ro portál. A kór terjedésének megállítása érdekében speciális intézkedéseket foganatosítottak.Tovább >>>

Újabb kárpátaljai erdész bukott le - védett területről vágott ki fát

Az egyik nemzeti park területén végzett illegális fakitermelést az ilosvai járási Ilnicjai erdészet egyik munkatársa. A karpathir.com portál tájékoztatása szerint a nyomozás során kiderült, hogy az erdész tavaly augusztusban 84 fát vágott ki a védett területen fekvő erdőben, a kitermelt faanyagot pedig megpróbálta elajándékozni ismerősei között.Tovább >>>

Új traktorral debütált az AGROmashEXPO-n a TAF vonszolók román gyártója

Hivatalosan az AGROmashEXPO-n mutatkozik be a magyar és az európai piacon a nagymúltú román IRUM TAF erdészeti vonszolók gyártója új, többcélú, kis-közepes, Tagro néven gyártott mezőgazdasági traktora. Az utolsó alkatrészig újonnan fejlesztett, 102 lóerős egység kiváló ár-érték arányával eltalálhatja azt a középutat, amire a legtöbb kis és közepes gazdaságnak szüksége van. Tovább >>>

Szétlopták a fakitermelésen hagyott MTZ traktort - Keresik az elkövetőt

Az Erdő-Mező olvasója a napokban Geresdlak és Hímesháza között végzett fakitermelést, ám január 22-ére MTZ traktorának több elemét is ellopták. Az erőgép reggelre ferönkökön állt teljesen lecsupaszítva.Tovább >>>

AGROmashEXPO 2020 - Jövő héten nyitja meg kapuit a legnagyobb magyar agrárkiállítás

Idén 2020. január 22–25. között rendezik meg a 38. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítást, valamint a 10. AgrárgépShow Mezőgazdasági Eszköz-és Gépkiállítást. A magyar agrárgazdaság legjelentősebb szakmai rendezvényén csaknem 350 kiállító mutatja be termékeit, szolgáltatásait a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.Tovább >>>

Egy hónap alatt 13 500 köbméter fát lopott el az erdész Romániában

Sikkasztás és hűtlen kezelés miatt állhat bíróság elé egy romániai, Beszterce-Naszód megyei erdész, akit azzal vádolnak az ügyészek, hogy egyetlen hónap alatt 13 564 köbméter – úgy nagyjából 540 kamionnyi – faanyagot lopott el a bánffytelepi erdészethez tartozó erdőkből, majd hamis dokumentumokkal együtt eladta három vásárlónak.Tovább >>>

Már Hajdú-Bihar megyében is megjelent a madárinfluenza

Egy létavértesi (Hajdú-Bihar megye) kacsatartó gazdaságban is madárinfluenza jelenlétét igazolta a Nébih laboratóriuma január 14-én. A vizsgálatok ezúttal is a betegség H5N8 altípusát mutatták ki. Az állategészségügyi szakemberek a mintegy 115.000-es állomány leölését már gyanú alapján megkezdték.Tovább >>>

Kittenberger és Széchenyi Zsigmond az iskolákban? - A magyar vadászirodalom is bekerülhet a tantervbe

Jelentős változásokon eshet át a Nemzeti Alaptanterv, legalábbis ez derül ki a minden bizonnyal végleges kormány-előterjesztésből, amiről a Magyar Nemzet írt. Az erdész és vadász szakma számára legfontosabb változás, hogy a magyar vadászirodalom is helyet kap majd az órákon, hiszen Kittenberger Kálmán és Széchenyi Zsigmond életét és írásait is megismerhetik a diákok.Tovább >>>

Szórványosan továbbra is előfordult madárinfluenza a házi és vadon élő madaraknál Európában

Szórványosan továbbra is előfordult tavaly magas patogenitású madárinfluenza házi és vadon élő madaraknál Európa több országában. Legutóbb december közepén az Egyesült Királyságból jelentettek kitörést. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ezúton is felhívja az állattartók figyelmét a telepek járványvédelmi zártságának fontosságára!Tovább >>>

Saját háza udvarán támadt medve egy férfire Székelyföldön

Súlyosan megsebesült egy 28 éves férfi a székelyföldi Hidegkúton, miután a saját háza udvarán medve támadt rá - közölte az Agerpres hírügynökség. Amint a Székelyhon.ro portál közölte: a kedd esti támadás során a férfi nem vesztette el az eszméletét, de sokkos állapotban kórházba került.Tovább >>>

Az erdőirtásról forgatott a Netfix stábja Romániában - megtámadta őket a famaffia

Az illegális erdőirtásokról forgat sorozatot Broken címmel a Netflix, és egy egész adást szentelnek benne Romániának. Az első rész november 27-én látható összesen 190 országban, a csatorna tényfeltáró programjának részeként. Keleti szomszédunknál főként nemzeti parkokban, a Cserna völgyében és a Retyezátban forgattak.Tovább >>>

<< < 21. / 97. oldal > >>