Viola napja
A Földművelésügyi Minisztérium összesen 40 millió forinttal segíti 75 civil szervezet munkáját az agrárágazati szervezetek számára kiírt pályázattal. A támogatásban részesülő erdészeti civil szervezetek között szerepel többek között a MEGOSZ, az Országos Erdészeti Egyesület, a FAGOSZ, az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács és az Alföldi Erdőkért Egyesület is.Tovább >>>
A világ csaknem kétszáz országában április 22-én különböző rendezvényekkel emlékeznek meg a Föld Napjáról, amely során a szervezők 1970 óta környezetünk védelmére hívják fel a figyelmet. Nincs ez másképp Magyarországon sem, hiszen hazánkban is rengeteg esemény várja a gyermekeket, családokat az egyik legjelentősebb környezetvédelmi emléknapon. 2016-ban is programok tucatjait kínálják az állami erdőgazdaságok, a nemzeti parkok, civil szervezetek, amelyek közül sok az Erdeiprogramok.hu weboldalon is megtalálható.Tovább >>>
November 5-én, Kecskeméten rendezett Kutatói Napot immár huszonharmadik alkalommal szervezte meg az Alföldi Erdőkért Egyesület a tudomány, a kutatás, az ágazati irányítás, a természetvédelmi szakemberek és az eredményeket sikerrel alkalmazó gazdálkodók bevonásával.Tovább >>>
Leibundgutot idézve: „Kultúránk az erdő irtásával kezdődött, és csak az erdő fenntartásával maradhat fenn”. Az erdő meghatározó tájképi elem, mindenki számára felüdülést jelentő kirándulási úti cél, de munkalehetőséget jelent a vidéken élők számára, és nyersanyagot termel a faiparnak, otthona megannyi vadnak. Mindez a települések környékén, könnyen felfedezhető módon. Ezért is fontos Somogyban az Erdők Hete programsorozat. Ilyenkor ráadásul egy teljes hétig szakmai vezetéssel zajlanak az ingyenes programok. Mindez együttesen jelenti a siker kulcsát. Erdő-Mező körkép Somogy megyéből.Tovább >>>
Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014. évi őszi Kutatói Napján “Numerikus analízis alkalmazása forgó szerszám fejlesztéséhez” címmel tartott előadást Major Tamás doktorandusz. Ennek anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.Tovább >>>
Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014. évi őszi Kutatói Napján “Környezetkímélő és költséghatékony agroerdészeti termesztési rendszerek, mint a jövő földhasználati lehetőségei” címmel tartottak előadást az Erdészeti Tudományos Intézet munkatársai. Ennek anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.Tovább >>>
Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014. évi őszi Kutatói Napján “Az erdők hatása a sófelhalmozódásra sekély talajvízű alföldi területeken” címmel tartottak előadást. Ennek anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.Tovább >>>
Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014. évi őszi Kutatói Napján “Az Alföldi Erdőkért Egyesület erdészeti részvénytársasági tagjainak átláthatósága” címmel tartott előadást Dr. Facskó Ferenc, a Nyugat-magyarországi Egyetem munkatársa. Ennek anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.Tovább >>>
Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014. évi őszi Kutatói Napján “Kocsányos tölgy erdőfelújítási technológiák összehasonlítása a Kisalföldi Erdőgazdaság területén lévő Rábakecöl 6/G erdőrészletben” címmel tartottak előadást a Nyugat-magyarországi Egyetem munkatársai. Ennek anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi. Tovább >>>
Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014. évi őszi Kutatói Napján “Kedvezőtlen termőhelyi adottságú kocsányos tölgy állomány lékes felújításának állapotváltozása” címmel tartottak előadást az Erdészeti Tudományos Intézet munkatársai. Ennek anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.Tovább >>>
Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014. évi őszi Kutatói Napján “Akác virágzásbiológiai vizsgálatok alföldi erdőgazdaságoknál” címmel tartottak előadást az Erdészeti Tudományos Intézet munkatársai. Ennek anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.Tovább >>>
Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014. évi őszi Kutatói Napján “Szarvasgomba - Gazdálkodás és kutatás a NEFAG Zrt.-nél” címmel tartott előadást Szilágyi Annamária az állami erdőgazdaságtól. Ennek anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.Tovább >>>
Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014. évi őszi Kutatói Napján "Energetikai ültetvények az Alföldön" címmel tartottak előadást. Ennek anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.Tovább >>>
Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014. évi Kutatói Napján „Gondolatok az innovációs eredmények gyakorlati bevezetéséről, mint stratégiáról az alföldi erdőgazdálkodásban” címmel tartott előadást Szépe Ferenc, az FM munkatársa. Előadása anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.Tovább >>>