Keresési találatok erre a cimkére: Bátaszéki Vadászegylet

STIHL Timbersports VB: Juhász István ötödikként a döntőben, péntek este drukkolhatunk a magyar válogatottnak (+Interjú)

A csütörtöki selejtező versenyen nagy csatában az 5. helyen jutott be a szombat esti egyéni döntőbe Juhász István válogatott sportfavágónk, aki nyilatkozott is az Erdő-Mezőnek. A magyar fakitermelő válogatott pénteken ragad fejszét és fűrészt, hiszen kezdetét veszi a csapatok megmérettetése is. A STIHL Timbersports széria favágó világbajnokságát ezen a hétvégén rendezik a németországi Stuttgartban, az arénába hamar elfogyott minden jegy, így fantasztikus hangulatra lehet számítani pénteken és szombaton is.Tovább >>>

Még lehet jelentkezni a klasszikus fakitermelő versenyszéria pénteki továbbképzésére

Pénteken 9 órától 13 óráig nyílt továbbképzést tartanak az Andreas STIHL Kft. budaörsi központjában létrehozott tanpályáján, ahol a klasszikus fakitermelő versenyszéria számait lehet majd gyakorolni. Az ingyenes tréningre minden fakitermelőt várnak, hiszen a tervek szerint ez lesz az egyik előkészítője a helyi, regionális és országos versenyeknek.Tovább >>>

Ilyen volt a 2016-os STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntője (VIDEÓ)

Ásotthalom, Keszeg, Orfű, Bükkzsérc, Göbös-major. Öt helyszín, több tucat csapat, egy cél. A ráckevei dobogóra mégis csak három gárda állhatott fel. Szeptember 17-én, szombaton, Ráckevén tartották a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjét, amelyet 2016-ban az Északerdő Zrt. I. csapata nyert meg.Tovább >>>

Juhász István: Ha az égiek is úgy akarják, ott leszek a következő VB-n is - Interjú a magyar válogatott fakitermelővel

A szeptemberi, lengyelországi fakitermelő világbajnokság alkalmával Juhász István, a legtapasztaltabb hazai favágó lett a magyar csapat legeredményesebb tagja. Az Andreas STIHL Kft. versenyzője nagyon örül az elért 5. helyezésnek, ugyanakkor csalódott is, hiszen dobogóra szerettek volna állni. Hazánk legjobb fakitermelője az Erdő-Mezőnek mesélt arról, hogy min csúszott el az éremszerzés, de beszélt nekünk Szalai Dániel ifjúsági versenyző bronzérmes eredményéről is.Tovább >>>

Női versenyzők és lánykérés a Göbös-majorban - Kisfilm a Göbös-majorban rendezett fakitermelő versenyről (+VIDEÓ)

Szeptember 3-án, állt össze a mezőny a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság szeptember 17-i, ráckevei döntőjére, miután a Győr-Moson-Sopron Megyei Vadásznap részeként, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. szervezésében lezajlott az utolsó regionális selejtező is.Tovább >>>

Videón az országos csúcs megdöntése - STIHL Timbersports Mátra Kupa 2016 (VIDEÓ)

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Juhász István nyerte meg a 2016-os STIHL Timbersports Mátra Kupa favágó versenyt, amelyen Strúbel József Dedi 58 másodperces idejével megdöntötte a Spring Board versenyszám országos csúcsát. Az Erdő-Mező legújabb videójában a két fakitermelő mellett ifjabb Bozsó Zoltán is megszólal.Tovább >>>

Rittlinger Róbert: Ez az 5. hely legalább olyan jó érzés, mint a legutóbbi aranyérmem - Interjú a magyar válogatott fakitermelővel

Korábbi két interjúnkban az ifi bronzérmes Szalai Dánielt és a felnőtt csapat egyik tagját, Gerőcs Jánost szólaltattuk meg a lengyelországi fakitermelő világbajnokság kapcsán. Most az Andreas STIHL Kft. által támogatott Rittlinger Róbert válaszolt az Erdő-Mező kérdéseire. A csapaton belül a szintén STIHL-es Juhász István mögött a második helyen végzett versenyző mesélt nekünk a kinti nehézségekről, érzéseiről, és arról is, hogy mi zavarta meg a szerelés versenyszám előtt.Tovább >>>

Gerőcs János: Elkövettünk mindent a jó eredmény érdekében! - Interjú a magyar válogatott versenyzővel

Mint arról az Erdő-Mező Online már beszámolt, a magyar fakitermelő válogatott kiváló teljesítménnyel az 5. helyet szerezte meg a lengyelországi fakitermelő világbajnokságon, amelyet szeptember 8. és 11. között tartottak. A csapatból a bronzérmes ifjúsági versenyzőt, Szalai Dánielt már kifaggattuk, most a felnőtt keret legújabb tagját, a civilben tűzoltóként dolgozó Gerőcs Jánost kérdeztük arról, hogy milyen volt a világbajnokság, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük Lengyelországban.Tovább >>>

Szalai Dániel: Leírhatatlan, mikor 28 ország versenyzői állva tapsolnak - Interjú a bronzérmes magyar fakitermelővel

A múlt heti lengyelországi fakitermelő világbajnokságon a magyar favágó válogatott kiválóan helyt állt, és nagyon nehéz mezőnyben az előkelő 5. helyen végzett. A legnagyobb sikert Szalai Dániel, a csapat ifjúsági versenyzője érte el, hiszen két bronzéremmel térhetett haza: döntés versenyszámban és egyéni összetettben is a dobogó harmadik fokára állhatott. A fiatal fakitermelő az Erdő-Mezőnek mesélt lengyelországi élményeiről, érzéseiről, és arról, hogy mennyire nehéz felkészülnie egy magyar favágónak a legtöbb külföldi versenyzővel szemben.Tovább >>>

Fakitermelő VB - Összetettben is bronzérmes Szalai Dániel, a csapat végül ötödik lett

Vasárnap véget ért a lengyelországi fakitermelő világbajnokság, amelyen a magyar csapat az 5. helyen végzett. Juhász István, Gerőcs János és Rittlinger Róbert reggel még a harmadik helyen állt, ám a gallyazás után végül két hellyel lejjebb csúsztak. Szalai Dániel azonban a szombati pontos döntés után összesítettben is ifjúsági bronzérmes lett!Tovább >>>

Gyönyörű magyar lányok is szurkolnak Szalai Dánielnek a fakitermelő VB-n! (Olvasói fotók)

A lengyelországi világbajnokságon csütörtök óta a magyar fakitermelő válogatott nagy csatát vív a világ legjobbjaival, és az utolsó nap előtt a harmadik helyen várhatják a folytatást. Ráadásul Szalai Dániel ifjúsági kerettagunk az U24 kategóriában megszerezte az első érmet, hiszen döntés versenyszámban bronzérmes lett. Nem véletlen, hiszen komoly - és nem mellékesen gyönyörű - szurkolótábora van. Az Erdő-Mező a világbajnokság előtt hívta fel Olvasói figyelmét, hogy várjuk a szurkolói fotókat a helyszínről. Janus Kinga több ilyen képet is küldött portálunknak, amelyet természetesen meg is mutatunk! Köszönjük a képeket, és természetesen várjuk mások beszámolóit is az erdo-mezo@erdo-mezo.hu címünkre!Tovább >>>

Fakitermelő VB - Szalai bronzérmes döntésben, harmadik helyen áll a magyar válogatott

Kiválóan zárta a második napot a magyar fakitermelő válogatott a lengyelországi fakitermelő világbajnokságon, hiszen a hetedik helyről a harmadikra jöttek fel. Ráadásul az ifjúsági versenyzőnk, Szalai Dániel a harmadik legjobb döntéssel bronzérmes lett.Tovább >>>

Fakitermelő VB - Az első napot a 7. helyen zárta a magyar fakitermelő válogatott

A magyar fakitermelő válogatott az első nap után a 7. helyen áll a klasszikus fakitermelő versenyszéria világbajnokságán. A lengyelországi VB-n elsőként a döntés versenyszámban mutathatta meg tudását Gerőcs János, Juhász István, Rittlinger Róbert, és az ifjúsági versenyző, Szalai Dániel.Tovább >>>

Fakitermelő VB: A magyar fakitermelő válogatott tagjai nyilatkoztak az Erdő-Mezőnek (VIDEÓK, Képek)

A magyar fakitermelő válogatott tagjai a klasszikus széria világbajnokságára készültek a napokban a Pest megyei Perbálon. Az Erdő-Mező meg is látogatta Gerőcs Jánost, Juhász Istvánt, a két éve a szerelés versenyszám világcsúcsát megdöntő Rittlinger Róbertet, és az ifjúsági csapattagot, Szalai Dánielt, akik kameránk előtt értékeltek a szeptember 8-án kezdődő és szeptember 11-ig tartó világbajnokság előtt. Kántor János, a csapat vezetője jó eredményeket vár, ahogy a válogatott többi tagja is, ám mindenki óvatosan fogalmazott. Az Erdő-Mező természetesen figyelemmel kíséri a lengyelországi világbajnokságot, amelyre információink szerint sok magyar szurkoló is kiutazik.Tovább >>>

<< < 8. / 15. oldal > >>