Elza napja
Hétfőtől csütörtökig Perbálon tartott felkészülést és selejtező versenyeket a magyar favágó válogatott. Az Erdő-Mező Online ott járt a helyszínen.Tovább >>>
Eredményesen szerepeltek az Északerdő Zrt. csapatai az elmúlt hétvégén, a XII. Nemzetközi Vad- és Halételfőző Versenyen, Széphalmon.Tovább >>>
Nincs annál nagyobb öröm, mint amikor a vadgazdálkodó, a jól elvégzett munka után végignéz a munkájának gyümölcsén, és elégedett azzal, amit lát. A Vajdaságban a topolyai Őzbak Vadászegyesület vadgazdálkodással megbízott emberei az idén jogosan örülhetnek az eddig elért eredmények láttán.Tovább >>>
Vadászkürt hangja jelezte a megyei hivatásos vadász verseny kezdetét kedden a Hidegkúti Vadászháznál. A reggeli órákban huszonegy hivatásos vadász sorakozott fel, hogy teljesítsék a feladatokat.Tovább >>>
Javában dolgoznak a közfoglalkoztatottak az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. által kezelt állami tulajdonú erdőkben.Tovább >>>
Tavaly novemberben beszámoltunk az Agrárklíma-pályázatról. 2014. június 24-én, Sopronban újabb sajtótájékoztatóra kaptunk meghívást, ahol sok olyan információ hangzott el, mely nagy mértékben érinti a gazdálkodókat. Kiderült, hogy hova nem érdemes már most bükköt telepíteni, és hogyan tudhatjuk meg, hogy a földünkön 30-50 év múlva lehet-e egyáltalán gabonát termeszteni, öntözéssel vagy anélkül. De ne rohanjunk ennyire előre!Tovább >>>
A kora nyári időszakban több erdőtűz is védekezésre sarkallta a Pilisi Parkerdő Zrt. kollégáit, akik közreműködtek a tüzek oltásában.Tovább >>>
Egy vidéki magyar vállalkozó újabb kárvallottjai keresték meg szerkesztőségünket. A kurdi férfi Németországba szervezett nekik favágó munkát, amit később rettenetesen megbántak. A történetnek számos tanulsága van.Tovább >>>
Érdekes fordulatot vehet a sajóhídvégi erdőügy. Miután tavasszal a Kúria is az alperes hatóság javára döntött, helyben hagyva az újraerdősítési határozatot, most kiderült, hogy a területen Natura 2000 jelölő fajként nyilvántartott díszes tarkalepkék élnek, amelyek bizonyosan áldozatul esnének az előírt telepítésnek. Pikáns, hogy korábban éppen az alperes hivatkozott természetvédelmi indokokra.Tovább >>>
Komoly sikernek, látogatottságnak örvend a Vadon Egyesület honlapja a vörös vércséket megfigyelő online kamera révén: ettől is motiválva, nagyméretű projektbe kezdene az egyesület. Az új, nagyszabású kezdeményezésről, a részletekről, a vörös vércsék folyamatos megfigyeléséről érdeklődtünk Demeter Jánostól, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatójától.Tovább >>>
Megjelent a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal95/2014. (VI.18.) számú közleménye az erdőszerkezet átalakításához nyújtandó támogatás igényléséről.Tovább >>>
A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának Tanácsa 2014. június 14-én tiszteletbeli docensi címet adományozott Dr. Keserű Zsolt, a NAIK Erdészeti Tudományos Intézet tudományos főmunkatársa, valamint a Rásó János, a NAIK Erdészeti Tudományos Intézet intézeti mérnöke számára - közölte két rövidhírben az erti.hu.Tovább >>>
Június 21-én a SEFAG Zrt. területén, Ropolypusztán rendezték meg a Husqvarna Jubileumi Fakitermelő Versenyt. A rendezvényen az Erdő-Mező Online és Magazin is jelen volt. Részletes cikk, eredmények és videó hamarosan, képgalériánk azonban már elérhető! Tovább >>>