Végre elindulhat a vadgazdálkodási és erdőmérnöki képzés Sepsiszentgyörgyön

Véglegesítették a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem erdőmérnöki és vadgazdálkodási szakának akkreditációját az elmúlt hetekben – jelentette be Kató Béla a szekelyhon.ro tudósítása szerint. A Sapientia Alapítvány elnöke kifejtette, az akkreditáló bizottság mindent rendben talált, már csak a hivatalos dokumentumokat várják, hogy ősztől Sepsiszentgyörgyön beindíthassák a képzést.
Végre elindulhat a vadgazdálkodási és erdőmérnöki képzés Sepsiszentgyörgyön
Kató Béla emlékeztetett, a Sapientia Alapítvány az önkormányzattól bérli, és feljavította a Csíki utcai ingatlant, ahol az agrármérnöki szak működik. Sportszak beindítását is tervezik, összetett képzést indítanak, az edzői és testnevelés tanár szakokkal kezdik. A sportszak akkreditációs folyamatát is elindították. A három szak kiszolgálására megvásároltak a város végén, a Sepsi Arénával szemben egy 12 hektáros területet, oda épül az egyetemi campus – részletezte Kató Béla. Hozzátette, az egyetem a város élő részévé kell váljon, több száz egyetemistával, tanárral gazdagodik a település. szekely_erdo_1 „Nem várhatjuk el a fiataloktól, hogy hazatérjenek, ha nem teremtünk számukra munkahelyeket. Sepsiszentgyörgy sokat tesz azért, hogy az ifjúságot és a kultúrát összekapcsolja. Ha van ifjúság, van fejlődés, ez a válasz arra a kérdésre, hogy mi lesz velünk a jövőben” – mondta a Sapientia Alapítvány elnöke. (Szekelyhon.ro)