Hatékony válaszok az erdei munkaerőhiányra – Erdészeti gépek a tuskófúrástól az ápoláson át az aprításig

nak_szantofoldi_napok_erdosor_39Idén először a mezőgazdasági programok mellett erdészeti rendezvényekkel is várták az érdeklődőket a 2019-ben harmadik alkalommal megrendezett NAK Szántóföldi Napokon. A rendezvénysorozat első napján a nagyjából 50 előregisztrált erdőgazdálkodó és fakitermelő vállalkozó a szakmai konferencia mellett egy erdészeti gépbemutatón is részt vehetett.

TELJES KÉPGALÉRIA ITT>>>

Az erdészeti gépbemutató a Vadex Mezőföldi Zrt. Sárosdi Gondnokságának kezelésében lévő erdőterületén zajlott, amely során az érdeklődőknek lehetőségük adódott gyakorlatban is megfigyelni a felvonultatott gépeket, és olyan vállalkozóknak feltenni a működésükkel kapcsolatos kérdéseket, akik napi szinten használják munkaterületükön az eszközöket.

A program egyik központi témája volt az ágazatban megjelenő munkaerőhiány, és a probléma megoldásának egy lehetséges módja: a gépesítés.

nak_szantofoldi_napok_erdosor_5

ROTOR S 120 tuskófúró

Az interaktív kiállításon Sebestyén János, a Vadex Zrt. munkatársa kalauzolta végig a résztvevőket. A rendezvény egy New Holland G240 traktorra szerelt ROTOR S 120-as tuskófúró bemutatásával indult.  A jelenlévők a kifúrt és letárcsázott területet is szemügyre vehették, illetve csak a lefúrt, tárcsázás nélküli rész is látható volt, ahol magának a fúrásnak a folyamatát követhették vissza a gazdálkodók.

A professzionális eszköz a fúrófej különleges kialakítása miatt különböző átmérőjű és minőségű tuskók, gyökerek, és a fatuskó környezetében található anyagok szétaprítását képes elvégezni. A ROTOR S egy támasztó kerettel csatlakozik fixen az erőgép törzséhez, üzemeltetése a traktor kabinjából egyszerűen elvégezhető.

nak_szantofoldi_napok_erdosor_3

A felvonultatott gép Juhász István fakitermelő vállalkozó tulajdona, aki 1987-ben kezdett dolgozni a Pilisi Parkerdő Zrt.-nél, majd a ’90-es években indította útnak saját cégét.

„A gép a Duna túloldaláról, Ráckevéről érkezett és az ottani erdőterületek teljes talajelőkészítését végezzük vele. Az ártéri erdők nyaras állományaiban hasznosítjuk: segítségével a telepítéseknél jól el lehet érni olyan minőségű talajt, amiben a csemeték ütemesen fejlődhetnek” – osztotta meg tapasztalatát a közönséggel Juhász István.

nak_szantofoldi_napok_erdosor_6

A többszörös STIHL Timbersports fakitermelő bajnok hozzátette, hogy „a mai időszakban, amikor egyre nehezebb kézi munkaerőt találni, a gép segítségével egy tiszta felületet tudunk létrehozni, és az ápolás is sokkal hatékonyabb utána.”

Antonio Carraro SRX10400 traktor, Dragone erdészeti mulcsozó

Az erdőterületen továbbhaladva egy Dragone erdészeti mulcsozóval felszerelt Antonio Carraro traktor sorközápolási munkáját láthatták a résztvevők egy akác véghasználat utáni fekete dió magvetésben. A majdnem 100 lóerő teljesítményű, keskeny nyomtávú traktor, és a megerősített, 130 cm munkaszélességű zúzó nagyjából 5 cm vastag cserjét, bozótot képes eldolgozni.

nak_szantofoldi_napok_erdosor_16

A géppel kapcsolatos gyakorlati tapasztalatokat Triznyai László vállalkozó osztotta meg a jelenlévőkkel: „a traktor jellegzetessége, hogy megfordítható az ülése, így miközben a munkaegység halad elől, a kezelő láthatja azt is, hogy milyen munkát végez az eszköz.”

nak_szantofoldi_napok_erdosor_12

Mivel a gép keskeny nyomtávú, ezért lehetőség nyílik a sorközápolásra, ezzel kiváltva a kézi munkaerőt.  Az eszköznek van egy oldalirányú mozgatási lehetősége is: „a sorközöknek a korrekcióját egy hidraulikus munkahengerrel tudjuk elvégezni, így kisebb károsítást okozunk a csemetékben” – osztotta meg az információt a vállalkozó.

nak_szantofoldi_napok_erdosor_17

STIHL-eszközök felhasználása az ápolásban

A terepi bemutatón két STIHL eszközt láthattak munka közben az érdeklődők: az ismert, motoros fűkasza (STIHL FS 410 C) mellett egy MM55-ös talajlazító multigép is megmutatta teljesítményét, sőt a vállalkozó kedvűek akár ki is próbálhatták ezeket.

nak_szantofoldi_napok_erdosor_23

A talajlazító 1,2 lóerő teljesítményű motoregysége egy univerzálisan felhasználható multirendszer, amely a talajművelésre, fűterületek gondozására, megtisztítására alkalmas. A rendezvényen talajlazító fejet szereltek fel az eszközre, melynek segítségével a kézi kapálást lehet kiváltani.

nak_szantofoldi_napok_erdosor_27

A gép kapcsán nem elhanyagolható szempont a szállíthatóság és tárolhatóság kérdése sem: az összecsukható keretnek és a felfüggesztő szemeknek köszönhetően mindez könnyen kivitelezhető.

nak_szantofoldi_napok_erdosor_30

FAE erdészeti zúzó

Az egyik leglátványosabb bemutató a szervezők által is “nagyágyúnak” hívott Massey Ferguson MF 8737 típusú traktorhoz csatolt FAE SFM 250 erdészeti zúzó volt, ami a földfelszín felett és alatt is megbízható eredményeket mutat.

nak_szantofoldi_napok_erdosor_36

A funkcióját tekintve ez az eszköz egy kőaprító, erdészeti talajművelő zúzó, ami elgyomosodott, elvadult területek karbantartására, szántóföldi rekultivációra alkalmas. A FAE gépet 160 és 300 LE teljesítményű traktorokkal üzemeltethetjük. A zúzó 20 cm átmérőjű kövek, 35 cm átmérőjű fák és maximum 45 cm átmérőjű csonkok ledarálására és a földben történő szétzúzására is képes.

nak_szantofoldi_napok_erdosor_39

A terepi bemutatón megjelent gépet januárban helyezték üzembe, tulajdonosa a Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészete. A gép üzemben tartója, Juhász István azt is elárulta, hogy az eszköz feladata a közeljövőben többek között az újonnan kiépített villanyvezetékek nyomvonalának megtisztítása lesz.

nak_szantofoldi_napok_erdosor_33

“Ez a terepi bemutató is jó példa arra, hogy a gép olyan minőségű munkát tud elvégezni, ami aztán az erdész szakmában, új erdők telepítésénél vagy rontott erdők megszüntetésénél is nagyon hasznos” – tette hozzá Juhász István.

nak_szantofoldi_napok_erdosor_32

A bemutatón a FAE gép egy hengeres faültetvényben zúzta be a növényeket, miközben talajfelszín alá is bedolgozott, majd a következő helyszínen egy elvadult, akáccserjés területen mutatta meg, hogy milyen hatékonyságra is képes. Az eredmény szemmel látható:

nak_fae

Mercedes Benz Acrosra felépített Heizohack 14800 KL aprítógép

A NAK Szántóföldi Napok erdészeti, terepi bemutatójának utolsó állomásán egy 6×6 összkerék-meghajtással rendelkező, 450/510 lóerő teljesítményű Mercedes Benz AROCS 3345/3351 AK Euro 6 járművet láthatott a közönség. Mindehhez egy Heizomat HM14-800 KL professzionális aprítógépet kapcsoltak, amely 800 mm-es a betöltési magassággal és 1.215 mm a betöltési szélességgel rendelkezik. Ehhez a maximális fatörzs átmérő 500 mm, ami jelentős teljesítményt biztosít a gépnek. Azonban amennyiben ennél nagyobb átmérőjű faanyag kerül az útjába, igénybe vehető a letalpalható, kúpos hasítója is, aminek segítségével meg fog birkózni ezzel a feladattal is.

nak_szantofoldi_napok_erdosor_45

A berendezés minden funkcióját klimatizált kabinból lehet működtetni és az összes mellékfunkciója, mint a behordó asztal, a kifúvó torony billentés és a forgás, távirányítással vezérelhető.

A gép üzemeltetője Hallósy Miklós vállalkozó, aki elmondása szerint azért is választotta a teherautóra szerelt alapépítményt, hogy az mobilabb legyen, az időjárástól függetlenül is több helyre el tudjanak jutni.

nak_szantofoldi_napok_erdosor_44

Tapasztalata szerint az erdészeti aprítógép óránkénti teljesítménye eléri a 20-30 tonna/óra kapacitást. Szemcsenagysága változtatható, minél kisebb rostát tesznek bele, annál kisebb lesz a teljesítménye.

nak_szantofoldi_napok_erdosor_46

(Gribek Tímea – Erdő-Mező Online)

 

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?