Kopjafával tisztelegnek az elhunyt erdészek és vadászok emléke előtt Tamásiban

1109_gyulaj_kopjafa_3A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. és az Országos Erdészeti Egyesület Tamási Helyi Csoportja egy tölgy kopjafát avatott október 31-én a részvénytársaság 1992-es megalakulása óta elhunyt erdész és vadász kollégák emlékére, akik az állami erdőgazdaságtól mentek nyugdíjba, vagy még aktív életükben ragadta el őket a halál.

A részvénytársaság székháza előtti parkban állított kopjafa szimbólumait tekintve a hivatásukat erdészként és vadászként gyakorlókat jeleníti meg. Az ünnepséget megelőzte az OEE Tamási Helyi Csoportjának Erdész Klub rendezvénye, ahol Kupás Deák Zoltán nyugalmazott erdészetvezető előadásában az „Érdekességek a tolnai erdők múltjából” című kitűnő előadását hallgathatták meg a résztvevő aktív- és nyugdíjas kollégák, valamint a többi érdeklődő.

A rendezvény után a kopjafánál összegyűltek előtt a Gyulaj Zrt. képviseletében Gőbölös Péter vezérigazgató, az Országos Erdészeti Egyesület nevében pedig Kupás Deák Zoltán erdőmérnök avatta fel a kopjafát.

1109_gyulaj_kopjafa_1

Gőbölös Péter megemlékezésében elmondta, hogy egy személyes lelki adósságának is érzi ennek az erdész-vadász emlékhelynek a kialakítását, ezért is építtette meg az emlékművet, ahol lehetőség van az elődeink és az elhalálozott kollégák emléke előtt tisztelegni, kiemelten a Mindenszentek ünnepének előestéjén. Az erdészek szakmai összetartásának és szolidaritásának alapjai több mint kétszáz évvel ezelőtt Selmecbányán gyökereznek. A Bányászati Akadémián induló erdészképzés diákjai hagyományaikban is átvették a bányászok között – mint a legveszélyesebb munkavégzés miatt – több száz év alatt kialakult bajtársiasságot, a másikért való hősies kiállást és a kolléga sorshelyzeteivel is kapcsolatos törődést.

Jól látható ez a selmeci és soproni diáknótákban is, amelyek egy része a halálig tartó összetartásról, és a közösséget mindenkor összetartó szemléletről szólnak. Ez a lelkület és gondolatiság az évszázadok alatt kiépülő és fejlődő teljes erdészeti szakképzést áthatotta a Kárpát-medencében, hiszen az alap-, a közép- és a felsőfokú erdész, és jelentős részében a vadász képzés is a selmecbányai gyökereken nyugszik. Az erdőgazdasági termelésben dolgozó erdészek és a vadászok nehéz és nagyon veszélyes körülmények között dolgoznak, ebből következik, hogy egymásra és mindig a másikra vannak utalva, sokszor életveszélyes helyzetekben is.

1109_gyulaj_kopjafa_6

A személyes ellentétek, amely ember és ember között vannak, ilyenkor azonnal feloldódnak és sietnek a másik megsegítésére. Ennek az összetartásnak jó példája volt az utóbbi időszakban az erdészeket támadó rágalmazások, amelyek próbára tették a magyar erdészek közösségét, a szakmájuk becsületének védelmét, és az erdészek-vadászok tájszereteten és lokálpatriotizmusán nyugvó elkötelezett hazafiságát.

“Az évszázadok alatt kialakult reakciók jól működtek, és ez egy óriási érték a mi szakmánkban. Mi, erdészek és vadászok boldogok lehetünk, hisz nemcsak az eszméink örök értékek, mely a halálunkon messze túlmutatnak, hanem a munkánk gyümölcse, az erdő és vadállomány is, amit e világban teszünk, az az örökkévalóban visszhangzik. Büszkék lehetünk a hivatásunkra, a szakmai közösségünkre, arra, hogy jó szívvel segíthetjük egymást, és mindig tiszteleghetünk halottaink, sokszor hős halottaink előtt” – zárta gondolatait a vezérigazgató.

1109_gyulaj_kopjafa_4

Kupás Deák Zoltán emlékező gondolataiban elmondta, hogy szíve szerint cselekedett az, aki az elhunyt erdész–vadász munkatársak emlékére állítandó emlékoszlopot – székely kopjafát – kitalálta és megfaragtatta. (Gőbölös Péter erdőmérnök ötlete és szándéka alapján Gál László erdőmérnök az általa összeállított szimbólumokkal tervezte és faragtatta meg.)

“Sok-sok éves elképzelésem volt, hogy tegyek valamit annak érdekében, hogy ne kopjon el minden elődünk neve az emlékezetünkből. Több, mint 40 éve kezdtem szép hivatásomat gyakorolni a tolnai erdőkben, de csak egy jó fél évszázadnyi időszakra „láttam rá”, amely időszak alatt dolgozó erdészek közül jó néhánynak a neve már-már a feledésbe merült. Mint tudjuk: ötven év a tölgy esetében csak egy fél életkornyi, tehát az az erdész, aki a 100 éves állományt termeli, már szinte senkinek a nevét nem tudja. Vajon ki telepítette, ki ápolta, ki nevelte? Tehát: „ki vetett, hogy mi arathassunk?” Miután az elmúlt években kutatni kezdtem a tolnai erdők múltját – több száz erdőbirtokos, erdész és vadász nevéhez jutottam el, és nagy örömömre néhánynak a neve ismerős volt. Például: a mai „Mersi vadföld” neve a közel 250 évvel ezelőtti hőgyészi földbirtokos Mercy grófról maradt fenn, aztán a dúzsi „Sipőc sűrű”, amely Sipőcz József erdész nevét viseli, de van például „Szabolcs kunyhó”, „László halála”, „Keszi katlan”, „Bodó ház”, „Vavra ház”, „Keszi katlan”, „Vaszari les”, „Rosenberger les” is, és így tovább. Kértem és ezúton is kérem utódainkat, hogy az előttünk utat taposók közül válasszanak ki olyanokat, akik sokat tettek az erdőinkért és a vadállományért, majd nevezzenek el róluk akár egy nyiladékot, magaslest, erdei tisztást, egy görbe fát, tehát valami maradandót „nevesítsenek”, ezzel talán nevük sokkal tovább megmarad jó emlékezetében az úton mögöttük haladóknak, zárta gondolatait a nyugalmazott erdészetvezető”.

1109_gyulaj_kopjafa_5

A megjelent aktív és nyugalmazott erdész és vadász kollégák méltósággal megkoszorúzták a felavatott kopjafát, mécseseket gyújtottak a tövénél, és a végén elénekelték az Erdész Himnuszt.

(Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?