Keszegről újabb hat csapat jutott be a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjébe (+Eredmények, képek)

A 2017-es STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság harmadik regionális fordulóját rendezték meg a Börzsönyben, május 27-én. A VIII. Keszegi Favágó Verseny az idei évben is sok izgalmat tartogatott, valamint a máshol megszokottól eltérő feladatokat; a szerelés és a kombinált versenyszám mellett volt lánckímélő darabolás és kétemberes, kézi fűrészelés is.
Keszegről újabb hat csapat jutott be a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjébe (+Eredmények, képek)
Teljes képgaléria a keszegi fakitermelő versenyről >>> A gyereknappal egybekötött, így a családokat többféle programmal váró rendezvényen 18 csapat mutatta meg a tudását a néhol meglepően vastag cser rönkökön, köztük hárman versenyen kívül indultak - gyakorlási szándékkal. A Hanyi Hódok, a Pilisi Parkerdő Zrt. - Ráckeve I. és a Pilisi Parkerdő Zrt. - Ráckeve II. csapat ugyanis két hete már Császáron kivívta a döntőbe jutást. Számukra tehát különösebb tét nélkül zajlott a keszegi favágó verseny, a többi csapat azonban komolyan megküzdött azért, hogy a legjobb hat között legyen, ezzel pedig helyet kaphassanak a szeptember 2-i országos megmérettetésen, amit a soponyai Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztiválon rendeznek meg. keszeg_favago_33 Az idei évben ilyen melegben még egyik regionális forduló során sem kellett fát vágniuk a versenyzőknek, ám Keszegre megérkezett a nyárias meleg, ami a szakmai és a gyereknapi programoknak is kedvezett. A rendezvényen a Forestdepo Kft. tartott erdészeti gépbemutatót, Gáborecz István pedig ezen a helyszínen is rönkszobrot készített - ezúttal egy halat formált meg. De volt ugrálóvár is a legkisebbeknek, és a megszokott STIHL gépbemutató és a STIHL Timbersports bemutató sem maradhatott el - Keszegen Bakó Andrással és Bakó Norberttel találkozhattak az érdeklődők. keszeg_favago_63 Gémesi József, a STIHL képviseletében az eredményhirdetés előtt hangsúlyozta; a verseny végén nem beszélhetünk vesztes csapatról, hiszen mindenki csak nyert, aki elindult a regionális fordulón. Keszeget, az országos rendezvénysorozat megszületésének helyszínét, a favágók bölcsőjének nevezte. A rendezvényen Dobó István, az Ipoly Erdő Zrt. Váci Erdészetének erdészetvezetője köszönte meg a szervezők munkáját, és kihangsúlyozta a fakitermelő versenyek jelentőségét. keszeg_favago_47 A Keszegi Favágó Versenyen idén is két helyezést hirdettek: az összes versenyszám eredményét, és a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság versenyszámainak eredményét. 2017-ben mindkét esetben a Pilisi Parkerdő Zrt. - Frainetto Kft. csapata (Ollé Péter, Hajagos István, Pócsi József, Szilágyi József Dániel) végzett az élen, mögöttük a Tölgyerdő-Gép Kft. (Glózik Gábor, Belencsák Tibor, Varga Roland, Szabó Norbert) jutott be második helyen az országos döntőbe, míg a kvalifikációs versenyben a Barfa 2014 Kft. (Vörös László, Hodisán Csaba, Szilvássy Zsolt, Vörös Péter) lett a harmadik, összesítettben a második. keszeg_favago_69 A Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztiválon találkozhatunk még az Ipoly Erdő Zrt. - Királyréti Erdészet, Szekeres Ricsi és a Csiri Team gárdájával is. Folytatás június 9-én, pénteken Tamásiban, majd augusztus 26-án Bükkzsércen. Keszegi eredmények (zárójelben az összesített helyezés): 1. Pilisi Parkerdő Zrt. - Frainetto Kft. (1.) 2. Tölgyerdő-Gép Kft. (5.) 3. Barfa 2014 Kft. (2.) 4. Ipoly Erdő Zrt. - Királyréti Erdészet (4.) 5. Szekeres Ricsi (3.) 6. Csiri Team (8.) 7. Isaszegi Favágók (7.) 8. Csonka Fa (10.) 9. Budapesti Erdőgazdaság Zrt. (11.) 10. Buszosok (6.) 11. Ipoly Erdő Zrt. - Kemencei Erdészet - Stádfa Kft. (13.) 12. Tiszafüredi Reccsentők (9.) 13. Hegyi Betyárok (12.) 14. Amigók (14.) 15. Ipoly Erdő Zrt. - Salgótarjáni Erdészet (15.) Versenyen kívül: Hanyi Hódok Pilisi Parkerdő Zrt. - Ráckeve I. Pilisi Parkerdő Zrt. - Ráckeve II. A 2017-es STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság első két fordulójának és a Bajnokok Bajnoka verseny videója:

KEDVCSINÁLÓ VIDEÓK 2016-BÓL:

ERDŐ-MEZŐ VIDEÓK A 2015-ÖS FAKITERMELŐ VERSENYEKRŐL:

 

  (Gribek Dániel - Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu) erdomezolike