A vadgazdálkodási alapról és a hatvani vadászati múzeumról - Beszélgetés Pechtol Jánossal (+VIDEÓ)

Hogyan költi majd el az Országos Magyar Vadászkamara a kamarai törvénynek köszönhető 600-800 millió Ft-os bevételét? Mi a terv a hatvani Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeummal? Mit lehet tudni a 2021-es Vadászati Világkiállításról? A FeHoVa idején többek között ezekről kérdeztük az Erdő-Mező élő Facebook bejelentkezésében Pechtol Jánost, az OMVK főtitkárát, aki a kamara standján állt rendelkezésünkre.
A vadgazdálkodási alapról és a hatvani vadászati múzeumról - Beszélgetés Pechtol Jánossal (+VIDEÓ)
Több száz milliót megfontoltan elosztani Az idei évre nagy változást hozott a kamarai törvény elfogadása, aminek köszönhetően a jövőben jelentős összeg áll majd a vadászkamara rendelkezésére. „Az új vadászati törvény hatására létrejött vadgazdálkodási tájegységek esetében a kitűzött célok eléréséhez fejlesztésekre lesz szükség, amelyhez a vadgazdálkodási alap kiváló lehetőséget biztosít” – mondta el az Erdő-Mező kérdésére Pechtol János. A korábbiakhoz képest ugyanis a vadászjegyek kiállításából származó bevétel már nem az államhoz kerül, hanem ez az összeg teljes egészében a vadászkamaránál marad, amely évi 600-800 millió Ft-ot is jelenthet. Pechtol János hangsúlyozta; nagyon fontos, hogy olyan pályázatokat, kezdeményezéseket, terveket finanszírozzanak ebből az összegből, amelyeknek kiemelkedő jelentőségük van a jövőre nézve. Jó példa erre az apróvad-gazdálkodás, ahol komplex élőhelyfejlesztéssel lehet a létszámot növelni: a ragadozógazdálkodással, a vadföldek kialakításával, az itatók, etetők létrehozásával. Bizonyos nagyvadas területeken például a vízhiány megoldása lehet egy hasonló cél. vadaszpuska5960x640 „Jelenleg a rendszer kidolgozása folyamatban van, de az már biztos, hogy olyan struktúrát szeretnének kialakítani, amely nyomon követhető, és ellenőrizhető. Bizonyíthatónak kell lennie, hogy a támogatást megalapozottan utaltuk ki egy-egy projekt számára. Ez a megyei szervezeteknek is fontos feladata lesz, mivel ők ismerik legjobban az adott területet, így az elsődleges bírálatban és az ellenőrzésekben is kiemelkedő szerepük lesz, ahogy a tájegységi fővadászoknak is” – fejtette ki a főtitkár. Igazi vadászünnep lesz 2021-ben A 2021-es Vadászati Világkiállítás jegyében a FeHoVa szervezői már idén meghívtak Budapestre egy díszvendég országot, Szlovákiát. Már az is biztos, hogy jövőre Románia mutatkozhat be a kiállításon, ezzel is erősítve a vásár nemzetközi jellegét. „Az 1971-es, magyarországi Vadászati Világkiállítás 50. évfordulójára megálmodott rendezvénysorozat kapcsán a Földművelésügyi Minisztérium és az egész ágazat azt szeretné, hogy nem csak a vadászatról és trófeákról szóljanak a programok. Kiemelt téma lesz a természeti értékek és a hagyományok megőrzése is. Fontos továbbá, hogy a vadászathoz kapcsolódó ágazatok is megmutathassák magukat. Így a világkiállításon helyet kap majd az erdőgazdálkodás, a vadgasztronómia, a művészet, a hagyományos vadászati módok, a lovassport, vagy akár a horgászat is. Továbbá kiemelkedő feladat, hogy ne csak a jelen legyen a „főszereplő”, hanem a múlt és a jövő is, amely elengedhetetlen egy ilyen kiállítás esetében” – mondta el az Erdő-Mező kérdésére Pechtol János. A Vadászati Világkiállítás alapvetően 2021. augusztus 20. és október 23. között zajlik majd, aminek központi helyszíne a HUNGEXPO lesz. A tervek szerint éppen ezért 2021-re az egész vásárközpont megújul. Újabb csarnokok épülnek, és az infrastruktúra fejlesztése is megtörténik majd. További kiemelt helyszín lesz a Fővárosi Állat és Növénykert valamint a hatvani Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum. Az egyik legnépszerűbb program a solymászbemutató volt „A szervezés oldaláról nézve már megalakult a szervező bizottság, amely nagyjából 40 főből áll. Tagjai az ágazat különböző szakterületeinek képviselői alkotják. Januárban egy tanácskozás részeként dr. Semjén Zsolt, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke bemutatta gróf Károlyi József miniszteri biztost, aki koordinálja majd a rendezvény előkészületeit” – tudtuk meg a főtitkártól. A beszélgetés során mindezek mellett az is kiderült, hogy a két hónapos törzsidőszak és a három kiemelt helyszín mellett egész évben, országszerte lesznek kapcsolódó rendezvények. „Fontos, hogy ne csak az a néhány hónap szóljon az ágazatról, szeretnénk, hogy 2021 a vadászat éve legyen” – összegezte Pechtol János. Az OMVK megkaphatja a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeumot „Sajnos, a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum eddig nem teljesítette a hozzá fűzött reményeket a látogatottság szempontjából. Ennek az egyik oka az lehet, hogy nem a témában szakavatott emberek vezetik az intézményt. A megoldás kézenfekvő, azonban ehhez törvénymódosítás szükséges, amelynek előkészítése megtörtént. A cél az, hogy az Országos Magyar Vadászkamara vagy a teljes tulajdonjogot, vagy csak a működtetést átvegye. Ez azonban csak a parlamenti döntés után derül ki” – számolt be a hatvani múzeum lehetséges jövőjéről Pechtol János az Erdő-Mező élő Facebook tudósításában. vadasz___ A főtitkár portálunknak elmondta, hogy a cél a látogatottság növelése mellett az, hogy olyan hasznos programok, bemutatók legyenek a múzeumban, amiket nagy érdeklődés övez. Ezért is lesz fontos, hogy a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum a Vadászati Világkiállítás egyik pillére legyen. (Szilágyi Annamária, Gribek DánielErdő-Mező Online – www.erdo-mezo.hu) erdomezolike