Rövidhír: Október helyett decemberben várható az erdészeti géptámogatás

vp_erdeszeti_gep_2Sokadik időpont módosításról adunk hírt a régóta várt erdészeti géptámogatás kapcsán. Az október 1-jei MEGOSZ Nagyrendezvény alkalmával Somogyszobon Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára előadást tartott az erdészeti támogatásokról is.

Kapcsolódó cikkek:
Újabb csúszásban az erdészeti támogatások – Erdészeti géptámogatás októberben
Luzsi József: Élhető, megélhető erdőtörvényre van szükségünk – Magánerdős nagyrendezvény Somogyszobon (+KÉPEK)

A politikus az Erdő-Mező kérdésére a rendezvényen tartott sajtótájékoztató alatt hangsúlyozta, nem tud időpontot jósolni egyik pályázatnál sem, de reméli, hogy az erdészeti géptámogatás október végén, november elején megjelenik.

Az államtitkár előadásának prezentációjában ugyanakkor az “Erdészeti technológiákra, valamint erdészeti termékek feldolgozására és piaci értékesítésére irányuló beruházások” támogatásánál már 2016. decemberi várható megjelenés szerepelt, így vélhetően ez lesz a hivatalos határidő, amely már volt 2015. december, 2016. augusztus és 2016 október is.

vp_erdeszeti_gep_1

Az Erdő-Mező Online sajtókérdései az erdészeti támogatásokról már augusztus vége óta a Miniszterelnökség sajtóosztályán vannak, reméljük, hamarosan válaszokat is kapunk.

(Erdő-Mező Online – www.erdo-mezo.hu)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?