2016-ban Kaszón rendezték meg az Országos Vadásznapot – Galamb Gábort is kitüntették (+KÉPEK)

orszagos_vadasznap_kaszo_38Augusztus 27-én Somogy zöld szívében, Kaszón tartották az idei Országos Vadásznapot. Az Országos Magyar Vadászkamara és az Országos Magyar Vadászkamara Somogy Megyei Területi Szervezetének rendezvényén nagyjából 8000 fő fordult meg.

 

TELJES KÉPGALÉRIA A KASZÓI ORSZÁGOS VADÁSZNAPRÓL >>>

 

Galamb Gábor, a Kaszó Zrt. vezérigazgatója a megnyitón kiemelte, hogy a vadásznapok megszervezése azért is fontos, hogy a nem vadászó emberek számára is nyújtsunk betekintést ebbe a csodálatos világba, ebbe a gyönyörű szakmába, szenvedélybe. Beszédét Széchenyi Zsigmond szavaival zárta:

„Az legyen a vadász nemes törekvése,
Hogy a vadat óvja, kímélje és védje.
Vadásszék, mint törvény és szokás kívánja,
S teremtményeiben a teremtőt áldja!”

orszagos_vadasznap_kaszo_10

„Az Országos Vadásznap közösségünk hitvallása, amely kifejezi, hogy felelősséget viselünk a reánk bízott, erdeinkben, mezeinkben rejtőző természeti kincsért” – hangzott el Dr. Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes köszöntőjében, aki sajnos, személyesen nem tudott jelen lenni, ám szavai így is eljutottak a megjelentekhez.

orszagos_vadasznap_kaszo_5

Dr. Jámbor László, az OMVK elnöke szerint az egész magyar vadásztársadalom köszönettel tartozik Semjén Zsoltnak, az Országos Vadászati Védegylet elnökének, aki az elmúlt évek munkáinak, fejlesztéseinek, változásainak mindvégig motorja és irányítója volt.  De a jövőben még számos szakmai kérdésre kell megnyugtató választ adni. A teljesség igénye nélkül: apróvad gazdálkodásunk problémáira, a nagyvad létszám exponenciális növekedésére, ezen belül a vaddisznó korlátlannak tűnő terjedésére, a vadvédelmi kerítések özönére, az aranysakál megjelenésére és gyors terjedésére.

orszagos_vadasznap_kaszo_11

A hivatásos vadászok státuszának jogszabályokban történő megerősítése, a térségi vadgazdálkodás rendszerének bevezetése és a szakmai irányítókkal szembeni követelmények egyértelmű megfogalmazása nagyban segíteni fogja ez irányú munkájukat. Az OMVK a jövőben kiemelten kíván foglalkozni a vadászetikai elvárások betartatásával, illetve az ifjúság “erdészetszeretetre nevelésével”.

Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elmondta, hogy a tavalyi évben elindított jogszabályi munka folyamatos, hiszen még számos részletet szükséges kidolgozni, többek között a tájegységi fővadászi rendszert, a hivatásos vadászok alkalmazási feltételeinek meghatározását, a hagyományos vadászati módokkal és tiltott vadászati eszközökkel kapcsolatos szabályozást, és az egyik legsarkalatosabb témakört, a vadkár rendezését. Az utóbbiak kidolgozásában a jövőben is szeretnének támaszkodni a tárcát eddig is támogató Országos Vadászati Védegyletre, az Országos Magyar Vadászkamarára valamint a többi stratégiai partnerükre. „Bízunk abban, hogy 2017 első negyed évében életbe léphet a végrehajtási rendelet, és az üzemtervezési ciklus indulásával felállhat a mindenki által nagy érdeklődéssel várt fővadászi rendszer is.”

orszagos_vadasznap_kaszo_12

A 2016-os Országos Vadásznap alkalmából kitüntetéseket is átadtak, amelyet az ifjú vadászok fogadalomtétele követett.

orszagos_vadasznap_kaszo_75

Kitüntetettek:

A Vadászkamara Aranyérme kitüntetésben részesült
posthumus Dr. Bay Béla, aki 1999-ben hunyt el és a megye egyik legismer-tebb vadásza volt. A kitüntetést örököse Hasszán Attila vette át.
Ábrahám Gábor, TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt., Síkvidéki Erdészete, kerületvezető erdész-vadász
Dobos József, NEFAG Zrt., Pusztavacsi Erdészet, kerületvezető vadász

A Szlovák Vadászszövetség, és a Szlovák Vadászkamara Szent Hubertus Érdemérem kitüntetését kapta:
Gyurán János, a Putnoki székhelyű Alsó-Gömöri Nagyvadas VT elnöke, Sajó-Rima Eurorégió Vadásztagozatának elnöke
Nagy Attila nyugalmazott honvéd ezredes, a Börzsönyi Zrínyi Vadásztársa-ság elnöke

A Vad és Vadászat Szolgálatáért Somogyban kitüntetésben részesültek
posthumus Mosoczki László, a posthumus kitüntetést Szűcs Zoltán vette át a család nevében.
Dickmann János, KASZÓ Zrt.
Jakab István, Darány és Térsége Vadásztársaság
Simon József, Szent Benedek Vadásztársaság

GRÓF NÁDASDY FERENC EMLÉKPLAKETT KITÜNTETÉSBEN RÉSZESÜLT
A Dél-Dunántúli Fauna Vadászati Társaság, az emlékplakettet átvette: Sumbszky Gábor, a társaság fővadásza

A MAGYAR VADÁSZATÉRT ÉRDEMÉREM KITÜNTETÉSBEN RÉSZESÜLT
Dr. Neszményi Zsolt úr, Somogy megye kormánymegbízottja

NIMRÓD VADÁSZÉREM KITÜNTETÉSBEN RÉSZESÜLT
Galamb Gábor úr, a KASZÓ Zrt. vezérigazgatója
Németh Sándor úr, a Kaposvári Egyetem Vadgazdálkodási Tájközpontjának hivatásos vadásza

orszagos_vadasznap_kaszo_53

Hubertus Kereszt Gyémánt fokozata kitüntetésben részesül:
Dr. Nagy László, Mezőcsokonyai Rákóczi Vadásztársaság elnöke

Hubertus Kereszt Arany kitüntetésben részesültek:
Bakos László, Földtulajdonosok és Természetbarátok Látrányi Vadászegye-sületének tagja
Barna Pál, a Somogyvári Szent László Vadásztársaság tagja
Horváth Mihály, SEFAG Zrt. Lábodi Vadászerdészetének igazgatója
Horváth Róbert, a Gyótai Vadásztársaság hivatásos vadásza
Iberpakker Gábor, a SEFAG Zrt. Szántódi Erdészetének igazgatója
Dr. Karai Gyula, a Tabi Aranyfácán Vadásztársaság tagja
Ozvári Zoltán, a SEFAG Zrt. Szántódi Erdészetének kerületvezető vadásza
Pintér Ottó, a SEFAG Zrt. Zselici Erdészetének igazgatója
Simon József, Szent Benedek Vadásztársaság

(Rákóczi Ágnes – Erdő-Mező Online – www.erdo-mezo.hu – Képek: Rákóczi Ádám)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?