Átadták a megújult Kikerics Erdészeti Erdei Iskolát a Zselicben (+KÉPEK)

kikerics_erdei_iskola_mecsekerdo_57A Mecsekerdő Zrt. március 23-án, szerdán adta át a teljesen felújított Kikerics Erdészeti Erdei Iskolát, amely csodálatos, rendezett környezetben, új oktatási eszközökkel várja a gyermekeket a zselici Sasréten.

TELJES KÉPGALÉRIA AZ ÁTADÓ ÜNNEPSÉGRŐL ÉS A LÉTESÍTMÉNYRŐL >>>

Az ünnepélyes rendezvényen köszöntőt mondott Keszi László, az állami erdőgazdaság vezérigazgatója, Gulyás Andrea, az FM államtitkára, Fazekas Róbert, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnöke, és Pappné Németh Tünde, az intézmény vezetője.

kikerics_erdei_iskola_mecsekerdo_1

“Nem elég, ha csak gazdálkodunk az erdővel, azt meg is kell ismertetnünk az emberekkel” – mondta beszédében a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója. Keszi László hangsúlyozta, hogy a gyerekeknek látniuk kell, hogy nem csak olyan erdőgazdálkodási módszerek léteznek, amelyek kizsákmányolják az erdőt, fenntartható módon is lehet dolgozni.

kikerics_erdei_iskola_mecsekerdo_47

A Mecsekerdő Zrt. ezelőtt 20 évvel fogadta az első erdei iskolás csoportjait, azóta pedig a világ nagyon sokat változott. “Régen egyszerűbb eszközökkel mutattuk meg az erdő szépségeit a gyerekeknek, de mára a modern kommunikációs eszközök elengedhetetlenek egy ilyen intézményben” – húzta alá Keszi László, utalva arra, hogy a beruházás során rengeteg új, a 21. század követelményeinek megfelelő interaktív bemutató, oktató és játékeszközt szereztek be.

kikerics_erdei_iskola_mecsekerdo_27

A vezérigazgató elmondta: a megújult Kikerics Erdészeti Erdei Iskola néhány héten belül már biztosítani tudja a gyermekek számára a természetben történő oktatást.

Gulyás Andrea, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy országszerte mintegy 2000 díjmentesen használható közjóléti berendezés várja a látogatókat. Ebből is látszik, hogy az állami erdőgazdaságok felelős gazdái az erdőknek.

kikerics_erdei_iskola_mecsekerdo_49

“Napjainkban már elengedhetetlen a társadalmi szemléletváltás, ehhez pedig fontos eszközök az erdei iskolák” – hangsúlyozta az államtitkár asszony, aki hozzátette: a 22 állami erdőgazdaságból 20 társaságnak van erdei iskolája, méghozzá összesen 37 ilyen intézményt tartanak fent országszerte. Ezekben az intézményekben tavaly több mint 40 000 erdőpedagógiai program zajlott le.

Gulyás Andrea az átadó ünnepségen méltatta az erdészeti erdei iskolákat, és az OEE minősítő rendszerét is, amelynek a Kikerics Erdészeti Erdei Iskola is megfelel.

kikerics_erdei_iskola_mecsekerdo_29

A 2015-ben elkezdett felújítás mintegy 50 millió forintba került, amely során megújult az épület tetőszerkezete és héjazata, de lecserélték a külső-belső nyílászárókat, környezetbarát és költséghatékony szennyvíztisztító technológiát építettek ki. Emellett a hosszú távú fenntarthatóság érdekében energiahatékonysági korszerűsítést is végeztek. Az épülethez kapcsoltan 20 kW teljesítményű napelem kapacitás telepítése történt. De megújult az egész erdészeti erdei iskola belső tere és környezete, valamint kiszolgáló létesítményei is.

kikerics_erdei_iskola_mecsekerdo_11

Fazekas Róbert, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnöke úgy véli, hogy nem lehet elég korán kezdeni a természet megismertetését, megszerettetését – ezért is van szükség az ilyen erdei iskolákra.

“Januárban a megyei közgyűlésben tartottak előadást a Mecsekerdő Zrt. szakemberei a klímaváltozásról, amely megdöbbentő volt számunkra. Ilyenkor felvetődik az a kérdés, hogy mit tehetünk ez ellen. Azt gondolom, hogy az egyik legfőbb lépés az erdei iskolák működtetése” – emelte ki a helyi politikus, aki elmondta: Baranya megye számára nagyon fontos a rekreáció, a turizmus, ezért tervezik, hogy Kaposvár és Szigetvár között kerékpárutat építenek, ám erre még forrásokat kell találni.

kikerics_erdei_iskola_mecsekerdo_50

Fazekas Róbert beszéde végén megköszönte az erdész társadalom munkáját, amely véleménye szerint túl kevés esetben hangzik el. Hozzátette: a megyében példaértékű az együttműködés az állami erdőgazdasággal.

Pappné Németh Tünde, a Kikerics Erdészeti Erdei Iskola vezetője visszaemlékezett az első intézményre, amely a Mecsekerdő Zrt. területén gyermekeket fogadott. A társaság az országban az elsők között hozta létre 1995-ben a Mecsekben a Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskolát, majd 1996-ban a Zselicben a Szigetvári Erdészethez tartozó Sasréten a most megújult Kikerics Erdészeti Erdei Iskolát.

kikerics_erdei_iskola_mecsekerdo_56

“A látogatók témanapos vagy többnapos erdőpedagógiai programok közül választhatnak, évszak és korosztály szerint összesen 11 témakörrel várjuk a csoportokat” – mondta el Pappné Németh Tünde, aki hangsúlyzta, hogy az erdei iskolai foglalkozások a tananyagot egészítik ki. A fiatalok megismerhetik a Zselic állat- és növényvilágát, de a tartamos erdő- és vadgazdálkodást is – mindezt ráadásul élmény alapú felismeréssel. “Fontos, hogy a felnövekvő generációk komplex módon gondolkodjanak és harmóniában éljenek a természettel. Ez a cél az, amiért érdemes erdei iskolákat építeni, üzemeltetni, és ahogy nálunk történt, felújítani” – zárta gondolatait Pappné Németh Tünde.

kikerics_erdei_iskola_mecsekerdo_32

A közjóléti tevékenység a Mecsekerdő Zrt. tevékenységének szerves része, állami erdőgazdálkodóként egyik fontos küldetése. A közcélú feladatok közül ki kell emelni a környezetvédelmet, a közjóléti létesítmények fenntartását és üzemeltetését, a természetismereti központ működtetését illetve a kisvasút üzemeltetését.

kikerics_erdei_iskola_mecsekerdo_12

A Mecsekerdő Zrt. két erdészeti erdei iskoláját, a Kikerics Erdészeti Erdei Iskolát és a Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskolát évente 6-7000 óvodás és iskolás korú gyermek látogatja. Az utóbbi években az érintett régiók mellett egyre több csoport érkezik az ország különböző pontjairól.

erdeiprogramok_header

(Gribek DánielErdeiprogramok.hu – www.erdo-mezo.hu)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?