Erdészeti gépbemutató Iváncon – Fejleszti erdészeti gépparkját a Szombathelyi Erdészeti Zrt. (+KÉPEK)

Hittner EcoTrac 120 és mögötte a Hittner EcoTrac 55 erdészeti közelítő

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. Szentgotthárdi Erdészetén tartott terepi rendezvényt az Országos Erdészeti Egyesület Erdészeti Gépesítési és Erdőhasználati Szakosztálya december 10-én. Az ivánci programon erdészeti gépbemutató is várta a nagyjából 80 megjelent érdeklődőt. Több eszköz mellett kiemelt helyet kapott a Hittner két erdészeti közelítője.

Az ivánci erdészeti gépbemutató teljes képgalériája >>>

 

A szakmai program az Ivánci Vendégházban kezdődött, ahol elsőként Bakó Csaba, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. erdőgazdálkodási igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Prof. Dr. Horváth Béla, az OEE Erdészeti Gépesítési Szakosztályának elnöke kapott szót. A szakember elsőként Dr. habil. Czupy Imrét mutatta be a megjelenteknek, aki a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdészeti-műszaki és Környezettechnikai Intézet igazgatójaként váltotta őt. A szakosztályi elnök ezután arról is beszámolt, hogy a soproni székelyű intézmény Szombathelyen duális gépészmérnök képzést indít szeptemberben (Erről bővebben külön cikkünkben olvashat >>>).

Prof. Dr. Horváth Béla

Prof. Dr. Horváth Béla

A rendezvényen Nemes Zoltán, az Erdőhasználati Szakosztály elnökének köszöntője után Virágh Csaba, a horvátországi Hittner erdészeti közelítőgépeket forgalmazó Agro-Alfa Kft. gépértékesítési vezetője is rövid beszédet tartott. Mint mondta, mostanra az ország minden területén el tudják látni a Hittner erdészeti gépek szervizelését, alkatrész-ellátását. Hozzátette; ahogy a bemutatón is látható volt, 120 és 55 lóerős gépek állnak az erdőgazdálkodók, fakitermelők rendelkezésére.

oee_gepbemutato5

Virágh Csaba, az Agro-Alfa Kft. gépértékesítési vezetője

Továbbra is fejlesztenék az erdészeti gépparkot

Az előadások sorát Bakó Csaba nyitotta meg a Szombathelyi Erdészeti Zrt. általános és gépészeti bemutatásával. “Vas megyében 29,1 százalék az erdősültség, ennek több mint felét ez az állami erdőgazdaság kezeli” – mondta el a szakember.

A Zrt. saját gépüzemmel rendelkezik, ám a külső vállalkozók munkája itt is fontos, térnyerésük azonban főként a vágástéri anyagmozgatás és a közbenső szállítás, faanyagmozgatás kapcsán figyelhető meg. Az utóbbi években megjelentek azok a vállalkozók is, akik harvester és forwarder segítségével végeznek munkát. “A saját üzemeltetésű gépüzemi erőforrások elsősorban a termelés biztonságát szolgálják” – tudtuk meg az előadásból.

Bakó Csaba, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. erdőgazdálkodási igazgatója

Bakó Csaba, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. erdőgazdálkodási igazgatója

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. gépparkja az alábbi feladatokat látja el:
– kíméletes közelítés forwarder segítségével
– faanyagvevők kiszolgálása rakodógépekkel és daruzott tehergépkocsikkal a közbenső erdei rakodón
– közelítés, szállítás vágástérről a MÁV rakodóra, vagonba vagy a forgácslap-gyárba
– lakossági tűzifa házhoz szállítása
– vágástakarítás zúzó-aprítógéppel
– talajelőkészítés pásztázógéppel
– erdőfelújítás
– vegyszeres gyomirtás

Hittner EcoTrac 120 erdészeti közelítő

Hittner EcoTrac 120V erdészeti közelítő

Az erdészeti géppark karbantartását az erdészeti igazgatóságok irányítása mellett működő műhelyek végzik a szombathelyi, a szentgotthárdi és a sárvári erdészeteknél. Egyedül a vasvári erdészetnél nincsen ilyen műhely. A három területen így többek között a váratlan meghibásodások javítását, a műszaki vizsgákra történő felkészítést, a lakatosmunkákat és több más fontos tevékenységet is el tudnak végezni. Emellett azonban több speciális művelethez szükség van külső szakszervizek szolgáltatására is.

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. gépparkjában az alábbi erdészeti gépek, eszközök lelhetők fel:
– Közelítő- és kiszállító gépek: 37 db
Csuklós, csörlős erdészeti vonszoló (LKT; Hittner): 8 db
Forwarder (Valmet): 8 db
Traktor daruzott pótkocsival: 5 db
Faanyagszállító összkerékhajtású tehergépkocsi: 10 db
Daruzott összkerékhajtású tehergépkocsi: 6 db
– Traktorra szerelt hidraulikus daruk: 13 db
– Mezőgazdasági traktorok: 28 db
– Útjavítás földmunkagépei: 3 db
– Pótkocsik: 25 db
– Rezsi gépkocsik (termelésirányítás, munkás- és teherszállítás, stb.): 113 db
– Traktorra függeszthető munkagépek, adapterek (ültetőgépek, zúzógépek, aprítógépek, csemetekiemelő, eke, stb.): 150 db

A közelítő kaloda prototípusa működés közben

A közelítő kaloda prototípusa működés közben

Bakó Csaba előadásában elmondta; a jövőben tovább szeretnék fejleszteni a gépüzemet, további korszerű eszközök beszerzését tervezik. “Számunkra mára bizonyosságot nyert, hogy a saját gépüzem fenntartása ebben a mértékben szükséges, természetesen a vállalkozók foglalkoztatása mellett. A gépjavító és karbantartó üzemek műszaki fejlesztése, a személyzet képzése fontos az üzemeltetett gépek javítása és karbantartása érdekében”. Hozzátette; a géppark további részleges modernizálása, az elöregedés vagy elhasználódás miatti cserék elvégzése folyamatos lesz a jövőben is. Bakó Csaba szerint például a fontos lenne a traktorokra szerelt rakodógépek cseréje, hiszen azok átlagéletkora 15,7 év, és van köztük 28 éves eszköz is. De ugyancsak cserére szorulnak majd a daruval szerelt tehergépkocsik is, hiszen a Rába gépek átlagban 14 évesek. Nincs ez másképp a faanyagszállító tehergépkocsikkal és a csörlős közelítőgépekkel sem. Ez utóbbi erdészeti gépek átlagban 24,8 évesek.

Középpontban a Hittner erdészeti közelítő

A következő előadó Csapó Görgy volt, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. főmérnöke, aki az állami erdőgazdaság fahasználatáról beszélt a OEE megjelent tagjainak.

Ezt követően a Hittner d.o.o. kereskedelmi igazgatója, Dinko Turk mutatta be termékeiket. A szakember beszélt a gyárról, valamint a 120 lóerős Hittner Ecotrac 120V és a kisebb, 55 lóerős Hittner Ecotrac 55V erdészeti közelítőről is. (A gépekről bővebben későbbi cikkünkben olvashat, addig ajánljuk szeptemberi riportunkat, amelyet IDE kattintva érhet el!)

Dinko Turk, a Hittner d.o.o. kereskedelmi igazgatója

Dinko Turk, a Hittner d.o.o. kereskedelmi igazgatója

Az előadásokat követően a rendezvény résztvevői egy gyakorlati gépbemutatót láthattak, amelynek középpontjában a két Hittner erdészeti gép állt, így velük is kezdődött a terepi program. (A bemutatott erdészeti gépekről hamarosan videót is láthat, akkor részletesebben olvashat a különböző típusokról is!)

Hittner EcoTrac 120 és mögötte a Hittner EcoTrac 55 erdészeti közelítő

Hittner EcoTrac 120V és mögötte a Hittner EcoTrac 55V erdészeti közelítő

Hat gépkapcsolat egy prototípussal

A Hittner közelítők után egy JCB 4CX kotró-rakodó és egy Vibrescopic cölöpverő adapter munkáját tekinthették meg az érdeklődők.

JCB 4CX kotró-rakodó és a Vibrescorpic cölöpverő adapter

JCB 4CX kotró-rakodó és a Vibrescopic cölöpverő adapter

Ezt követően egy T-szériás Valtra erdészeti traktor és egy AHWI FM 500 vágástakarító folytatta a gépkapcsolások sorát.

T-szériás Valtra erdészeti traktor és AHWI FM 500 vágástakarító

T-szériás Valtra erdészeti traktor és AHWI FM 500 vágástakarító

Szintén Valtra-AHWI páros következett a folytatásban, méghozzá egy Valtra A 93 és egy AHWI KSH 700 pásztakészítő.

Valtra A 93 erdészeti traktor és AHWI KSH 700 pásztakészítő

Valtra A 93 erdészeti traktor és AHWI KSH 700 pásztakészítő

A harmadik Valtra erdészeti traktor (N-széria) egy TPF-1 pásztakészítő tárcsát működtetett.

N-szériás Valtra erdészeti traktor és TPF-1 pásztakészítő tárcsa

N-szériás Valtra erdészeti traktor és TPF-1 pásztakészítő tárcsa

Zetor traktor segítségével mutatták be a Szombathelyi Erdészeti Zrt. saját fejlesztésű prototípusát, az úgynevezett közelítő kalodát. A fejlesztés alatt álló eszköz az emberi munkát hivatott csökkenteni, de csak 400 méteren belül történő mozgatás esetében ajánlott, hiszen azon felül használata nem gazdaságos. A fakitermelők munkáját azonban nagyban megkönnyítheti.

A közelítő kaloda prototípusa

A közelítő kaloda prototípusa

Végezetül egy Unimog U400 eszközhordozó gépet láthattak az érdeklődők, méghozzá egy Mulag FSG 2000 ágvágó fűrésszel.

Unimog U400 eszközhordozó gép és Mulag FSG 2000 ágvágó fűrész

Unimog U400 eszközhordozó gép és Mulag FSG 2000 ágvágó fűrész

A rendezvényről hamarosan Erdő-Mező Videókat is láthatnak olvasóink! A bemutatott gépekről később részletesen is olvashatnak!

(Gribek DánielErdő-Mező Online – www.erdo-mezo.hu)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?