A szatmár-beregi kocsányos tölgyesek erdőgazdálkodási tapasztalatai

• Hírszerkesztő: Erdő-Mező Online
• 2014.01.27.
• Kategória: Kiemelt, Erdőkutatás
• Forrás: 8074

Az Alföldi Erdőkért Egyesület őszi Kutatói Napján „A szatmár-beregi kocsányos tölgyesek erdőgazdálkodási tapasztalatai" címmel tartott előadást Tóth János és Kaulák Gergő a Nyírerdő Zrt.-től. Előadásuk anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.

h i r d e t é s

A következő napokban az Alföldi Erdőkért Egyesület engedélyével a Kutatói Nap többi előadása is olvasható lesz az Erdő-Mező Online portálon! A cikk alján ajánlót és tartalomjegyzéket is talál! A SZATMÁR-BEREGI KOCSÁNYOS TÖLGYESEK ERDŐGAZDÁLKODÁSI TAPASZTALATAI Tóth János - Kaulák Gergő NYÍRERDŐ Zrt. A NYÍRERDŐ Zrt. Fehérgyarmati Erdészete egy teljesen a Nagyalföldtől, Nyírségtől különálló erdőgazdálkodási tájon, a Szatmár-Beregi síkságon kezeli az állami erdőket. A NYÍRERDŐ Zrt.-t általánosan jellemző homoki termőhelyi viszonyoktól merőben eltérő természetföldrajzi adottságok, alapvetően meghatározzák az itteni erdőgazdálkodás mindennapjait. Az Alföld leghűvösebb, legcsapadékosabb területe ez, ahol a kötött öntéstalajokon kialakult, természetvédelmi szempontból is értékes, keményfás ligeterdők jelentik a tartamos, jövedelmező erdőgazdálkodás alapját. Az erdészet, két járás területén, 32 községhatárban, összesen 5423 ha-on gazdálkodik. Ebből: védelmi rendeltetésű, 2644,0 ha 48,8 % Natura 2000 -es védettségű 4949,1 ha 91,2 % 2 erdőrezervátum 208,0 ha Élőfakészlet 1.152.000 m3 Erdeink zömét (95 %) hosszú vágásfordulójú tölgy és elegyeiből álló keményfás állományok – ligeterdők - adják, melyek az Alföld egyik legszebb és egyben legértékesebb erdei is, a többi 5%-ot hazai nyár és egyéb lombos fafajok alkotják. A Szatmár-Beregi erdőgazdasági táj a mai Magyarország ÉK-i csücskében, a Felső-Tisza vidékén található. A tájat a Kárpátok vulkanikus működése, illetve az onnan eredő folyók a Tisza, Szamos, Kraszna, Túr, stb. hordaléka alakította ki. Domborzat - lejtés: sík magassága tfsz 106 és 124 m között változik Talajai jellemzően öntéstalajok, valamint előfordul még réti, lápi, mocsári és barna erdőtalaj is. Tipikus „perctalajok”, melyek nagyon nehezen művelhetőek. Szárazon kemények, nedvesen csúszósak, ragadósak, kémhatásuk, pH 5,5-6,8, gyengén savanyú. Vízgazdálkodásuk a tömöttségnek és a glejnek „köszönhetően” általában rossznak mondható. Kapilláris vízemelésük alacsony, néhol egyenlő a nullával. Termőhely minősítése: természetközeli erdő termőhely (TTH): Natura 2000 kód, név: 91F0 Keményfás ligeterdők Korosztály viszonyok: az állományok 35-40 %-a 60 év feletti Átlagos vágás érettségi kor: 100-120 év. Szatmárt és Bereget, a Tisza és mellékfolyói, a néhány vulkanikus „dudor”, az erdők jelenléte, Árpád-kori templomai, gyümölcs pálinkái, egyéb gasztronómiai kuriózumai, a magyarságtudatot meghatározó irodalmi emlékei teszik országunk sokak által nem ismert, de mégis egyik legértékesebb tájegységévé. ERDŐKEZELÉS A MÚLTBAN A Tisza és mellékfolyói által bejárt vidéken az őshonos kocsányos tölgy és kísérő fafajai alkottak erdőségeket. A felszínt, a folyók által táplált, nagy kiterjedésű vizes élőhelyek (lápok, mocsarak), valamint nagy kiterjedésű, egybefüggő erdőségek jellemezték. A lakott települések szigeteket alkotva, a domborzat néhány méterrel magasabb térszintjeit foglalták el. Ebben a közegben élt és gazdálkodott a lakosság. Halászatból, vadászatból, legeltetésből, a folyók mentén ún. „dzsungel gyümölcsösök ” nyújtotta termésekből tartotta fenn magát. Az erdők zöme főúri családok, közép- és nagybirtokosok, közbirtokosságok kezén volt, tüzelésre, fűtésre, bizonyos feltételek között - az erdővel nem rendelkező - lakosság is kapott és gyűjthetett fát. Zsigmond király korától fogva rendeleti úton is szabályoztatik az erdők védelme és gazdálkodása, felmérése. A XIX. sz. végén pedig megszületik az 1879. évi Erdőtörvény (XXXI. tc.), ami 213 paragrafusa által az állam, a törvényhatóságok, a községek, az egyházi testületek, alapítványok, a hitbizományok, a közbirtokosságok etc. erdeiről rendelkezik. Az erdőkből kikerülő faanyag ipari célú és méretű felhasználása javarészt a bányák működését, valamint a lakosság tüzelőanyaggal történő ellátását szolgálta. A szatmári illetve beregi erdőkből kitermelt fa szállítása a felhasználási helyre, a folyók járta, ingoványos, olykor hónapokig járhatatlan szekérnyomokon nem volt jelentős, csak az utak stabilizációja után vált megbízhatóvá. Tő mellőli kiszállításaink napjainkban is időjárás függőek. A Tisza szabályozását követően a faúsztatás, mint szállítási forma is teret nyert, tutajokon a térségből, vagy a Kárpátokból kikerülő fát az Alföldre is leúsztatták. Komolyabb fakitermelések a lakosság népességének gyarapodásával, a megnövekedett tüzelőanyag és szántó terület igénye folytán - a folyók szabályozását, 1846-ot követően - kezdődtek. Az 1920-as években végzett üzemtervezéskor leírták, hogy a tölgyesekben zömmel sarjgazdálkodást folytattak, 40-60 éves vágásfordulóval. Az idő tájt tuskók már elvénültek, a gyakori hernyórágások is legyengítették az állományokat. Ezért előírták a mageredetű felújításokat, makkról és csemetével. Az erdősítést megelőzően tuskóirtást, majd mezőgazdasági használatot végeztek, végül következett az eke utáni „makkrakás”. Tuskózás nélkül, a vágás területen a makkot tavasszal kapa után vetették, a „hézagokat” pedig később csemetével pótolták. (A „vizenyős” termőhelyeken nem ritkán amerikai kőrissel is.) Ezzel együtt a mageredetű tölgy állományok vágáskorát 80 illetve 100 évre emelték. Az első tisztításig nem volt ápolás a felújított állományban, ami aztán a tölgy elnyomását és a kevésbé értékes fafajok vagy cserjék előtörését eredményezte. Az elhanyagolt, fel nem újított pusztavágások tulajdonosai számára előírták a megszabott határidőre történő erdősítést. Végre nem hajtás esetén pedig szigorúan kiszabták az „erdő áthágási bírságot”. 1945-ig az erdők részben egyéni, részben pedig közbirtokossági, egyházi tulajdonban voltak. Állami erdő az erdőgazdasági tájban nem volt. A térségben, főleg Fehérgyarmat vonzáskörzetében - a viszonylag kevés erdőből - kikerülő faanyag leginkább a tüzelési, fűtési igényeket, némi részben ipari feldolgozást szolgálta. A tűzifa árát vagy árhatósági szinten határozták meg, vagy tő melletti árverésen. A háború alatt végrehajtott tarvágások nyomán, olyan sarjról felverődött állományok keletkeztek, amelyek nagy részben gyomfákból, cserjékből állottak. A tölgy, mint főfafaj alig volt jelen, a gyertyán térhódítása jelentőssé vált. 1945 után, a 100 kh. feletti erdőket állami tulajdonba vonták, a 10-100 kh. közé esők pedig általában tsz. kezelésbe kerültek. A rontott sarjállományok átalakítása fontos állami feladattá vált. A mesterséges erdősítések: tuskózás után, közép mély, ill. mély szántás után csemeteültetéssel, jó makkterméskor makkvetéssel történtek. Ha nem sikerült a pusztavágást kituskózni, a területek időbeni felújítása sokszor elmaradt, a felújítási hátralékok növekedtek. Igen bő makktermésű évek után végzett tarvágások nyomán, sikerült természetes újulatú tölgyeseket nevelni. Az 1970-es évek közepéig jellemző erdőfelújítási technológia: a tarvágást követő tuskózás, gyökérfésülés, mélyforgatás 60-70 cm, disztillerezés ( tárcsázás), simítózás, csemete ültetés, vagy makkvetés volt. Az erdősítést 3-5 évig tárcsázták, kapálták, illetve a szükséges pótlásokat elvégezték. Az elegyítés ekkor történt, főleg (magas), magyar kőris, mezei-, hegyi-, korai juhar, mezei-, vénic szil, fehér nyár csemetével. Befejezésre 10 év volt az előírás, ha az idő sürgetett, gyakran nemes nyarat ültettek a meglévő tölgy sorokba (2,5x2,5 m). Ez 2-3 év alatt annyit fejlődött, hogy sikerült határidőre a fedettséget biztosítani. Ha ez sem volt elég sikeres a műszaki átadáshoz, akkor kényszer befejezéseket alkalmaztak. A NNY alatt a tölgy később felnövekedett, s mint előhasználati állományt, a nyarat óvatosan letermelték. 1975 után a tuskózások egyre költségesebbé váltak az elhasználódott lánctalpas erőgépek és javíttatásuk miatt, ennek okán a felújítások eredményessége nem állt arányban a ráfordított költségekkel szemben. Az erdészet más utak keresésébe fogott, elsősorban a Danszky-féle munkagépsor megjelenésekor. Fokozatosan elhagytuk az igen költséges tuskózást, helyére lépett a vágástakarítást követő ágzúzó hengerezés, altalajlazítás, lazított sor tárcsázása, makkvetés, vagy ültetés. Az arra termőhelyileg alkalmas erdőrészekben a tarvágást megelőzően teljes aljnövényzet takarítást, majd gépi alávetést végeztünk – kiegészítve a természetes makktermést – a meglévő állományban. Téli véghasználatot követően, tavasszal már megjelent az újulat. Gépi ápolásnál tárcsázás helyett szárzúzózást alkalmaztunk. A kapálást felváltotta a kézi kaszálás, sarj leverés. A vadállomány nagysága a kerítésépítést ritkán indokolta. Állomány nevelés : tisztítás, törzskiválasztó-, növedékfokozó gyérítés és tarvágás. Az 1980-as években előállt klímaváltozást ( szárazulást ) követően, a talajvíz a térségben drasztikusan lejjebb szállt, egyre gyakoribbá váltak - különösen az extrém kötött termőhelyeken - a fizikális állapotukban legyengült állományokban fellépő hernyórágások, az ezt követő lisztharmat, kermesz (tölgy kéreg pajzstetű), és egyéb károsítók okozta fapusztulások, majd a szükséges eü. termelések. A ’90-es évek elején az addig bevált gazdálkodási metódust - a társadalmi elvárások majd a 1996-os LIV. Et. és LIII. Tvt-i törvények hatására - természetvédelmi célzatú erdőkezelés váltotta fel, ami paradigmaváltást követelt az erdészet szakember gárdájától is. Az egyre fokozódó természetvédelmi nyomás – minden emberi beavatkozásnak a természetvédelem érdekeit kellett szolgálnia, ezért pl. a klasszikus erdőkezelés (NFGY, TRV) szerintük nem szolgálta ezt - védett és fokozottan védett erdőben a fahasználatok tiltásában jelent meg. Ezt követően a 2009-es legújabb XXXVII. Et. az állami szektortól megkövetelt tarvágási tilalommal, természetes felújítási előírásaival teljesen átalakította az eddigi beidegződött gazdálkodási szemléletet. Az erdészetet mindez nem érte váratlanul, hiszen már a 2003. évi erdőtervezéskor „fél hivatalos” rendszerbe emelte a „Pro Silva ” szemléletű, de tartalmában saját szakmai és tapasztalati ismereteire alapozott erdőkezelési technikáját, amit aztán a 2011-ben kezdődött legújabb szemléletű erdőtervezési eljárás során érvényesíteni is tudott. Folyamatos erdőborítást biztosító erdőfelújítási eljárások alkalmazásának lehetősége a NYÍRERDŐ Zrt. Fehérgyarmati Erdészetének területén A NYÍRERDŐ Zrt.-nek, mint a Magyar Állam erdeinek egyik kezelőjének alapvető feladata, hogy gazdálkodása során megfeleljen és betartsa a 2009. évi XXXVII-es erdőtörvényt. Az erdőtörvény háttérbe szorítva az erdő faanyagtermelő elsődleges rendeltetését, nagy hangsúlyt fektet erdeink természetességi állapotának megőrzésére, javítására, valamint arra, hogy az erdőgazdálkodás során lehetőleg minél természetközelibb eljárásokat alkalmazzunk, ezzel próbálva megfelelni az egyre fokozódó természetvédelmi és társadalmi elvárásoknak. Ezen követelmények kielégítésének egyik eszköze a folyamatos erdőborítást biztosító erdőfelújítási eljárások alkalmazása. Az erdőtörvény 7. § (1) bekezdésében leírt és részletezett természetességi állapot, állami tulajdonú erdő esetében alapvetően befolyásolja a törvény hatálybalépését követő erdőgazdálkodást. A 10 § pedig meghatározza, hogy az egyes erdőtervezési ciklusokban milyen természetesség mellett, milyen arányban kell folyamatos erdőborítást biztosító átalakító, szálaló vagy faanyagtermelést nem szolgáló üzemmódokat alkalmazni. Az is előírásra került, hogy ezekben az erdőkben tiltott a tarvágás, mindemellett a törvény kimondja, hogy amennyiben a termőhelynek megfelelő őshonos állományalkotó főfafajok mageredetű természetes felújításának feltételei adottak, ezt a felújítási módot kell alkalmazni. Figyelembe véve, hogy az erdészet több mint 90 %- a védett illetve Natura 2000 területen lévő és az első három természetességi kategóriába tartozó erdő, így a törvényi előírásoknak való megfelelés, egy, a térségben merőben új szemléletű erdőgazdálkodást kíván meg. Az erdészet mindig úttörő szerepet vállal(t) a kocsányos tölgy erdőállományok felújítási módszereinek kidolgozásában és finomításában, tekintettel a természetvédelmi elvárásokra is. Fentebb említettük, hogy az „élet” már 2009 előtt rákényszerített bennünket arra, hogy a termőhelyi sajátosságokat kihasználva, bevezessük a folyamatos erdőborítással történő erdőkezelést. Kérdés, milyen feltételeknek kellett megfelelnünk, milyen elvárások kerültek előtérbe? A létrejövő erdőnek megfelelő vertikális tagozódással kell rendelkeznie. Az őshonos fa- és cserjefajoknak a nekik megfelelő szintben kell elhelyezkedniük. A felújítás idejének elnyújtásával pedig változatos korosztályú erdő jöjjön létre. Fakitermeléseinket pontos döntésekkel végezzük, a visszamaradó állományok pedig korona- és tősérülés mentesek legyenek. Legfontosabb az volt, hogy a természetvédelem elfogadja azokat az eljárásokat, amelyeket az erdészet a cél érdekében végrehajtani tervezett. Figyelembe véve a KST erdőművelési tulajdonságait: - erősen fényigényes, - állományai jól differenciálódnak, - növekedése tartós, életkora magas, - sarjadzó és visszaszerző képessége jó, - képes utóhajtásokat növeszteni, - ágtisztuló képessége jó, - fiatalon igen lassan nő, - hajlamos a böhöncösödésre, - hajlamos fattyúhajtások képzésére, - érzékeny a kései és korai fagyokra, - a vad erősen károsítja Országos és helyi szakhatóságok részvételével, helyszíni bejárások, megbeszélések, viták, érvelések közben alakítottuk ki a szerintünk megfelelő kezelési eljárást. 1. Ernyős fokozatos felújítóvágás A felújítóvágást - tapasztalatainkra alapozva - következőképen hajtjuk végre. A kocsányos tölgy nagy fényigényéből adódóan, a felújítóvágás időtartamát nem lehet hosszabb ideig elnyújtani, mivel a megjelenő újulat, a huzamosabb ideig tartó árnyalás hatására rövid idő alatt (1-2 év) eltűnik. A már vágásérett állományt két lépcsőben termeljük le. Az első belenyúlást lehetőleg jobb magtermésű évben, vagy az azt követő évben tervezzük. Erélye nagy, a bontóvágás során a záródást 50-60 %- ra redukáljuk. Ebben az ütemben történik a felújulást akadályozó cserjeszint és elegyfafajok eltávolítása is. Ezt követi a fennmaradó állomány végvágása. A bontó és a végvágás között eltelt idő maximum 3-4 év lehet a meglévő természetes újulat további fejlődésének biztosítása miatt. Ha a természetes újulat végvágás utáni mennyisége, vagy térbeli eloszlása nem megfelelő, akkor gondoskodunk a pótlások végrehajtásáról, fészkes makkvetéssel vagy ékásós csemeteültetéssel. Az újulat védelme érdekében a végvágást lehetőleg magas hóban végezzük. Amennyiben a vágásérett faállományban az erdőtervi ciklus második feléig nincs „megfogható” magtermés, akkor mesterséges állomány kiegészítéssel történik a felújítás. Hátránya, hogy bár a felújítás természetes úton az anyaállományról történik az így végrehajtott végvágások után, az újulat életfázisú faállomány képe nem sokban különbözik a tarvágással felújított erdősítések képétől. Ebből adódóan az erdőrezervátumok védőzónájában és más fokozottan védett erdőterületen nem alkalmazzuk (természetvédelem által kevésbé kedvelt eljárás). 2. Szálaló vágás A törvényi szabályozásból fakadóan a nagy területű véghasználatok kora védett és fokozottan védett területen lejárt. Korábban is végeztünk kísérletképpen kis területű 0,5 ha-os tarvágások utáni felújításokat. Ezeket mesterségesen, soros makkvetéssel erdősítettük újra. A természetvédők még ezt is nagyolták, mert tudásukat az akkoriban „éledő Pro Silva tanokból”, főleg külföldi és hegyvidéki bükk, lucfenyő, kocsánytalan tölgy 50-100 négyzetmétereses példáiból merítették. Mi a folyamatos erdőborítást kívántuk fenntartani, nagy területű tarvágások nélkül, tulajdonképpen utánozva az erdő természetes folyamatait, amikor például egy őserdőben 2-3 fa kidől, és a már lehullott magokból, sarjakból a talajra jutó plusz fény segítségével indul új életnek az erdő. Az első „prototípus” léket (0,3 ha) 2003-ban nyitottuk meg - amiből aztán felépült a későbbiekben az üzemi gyakorlat -, egy véghasználati korú állományban. Későbbiekben több helyen, már nemcsak véghasználati, hanem rudas életfázisú állományokban is történt léknyitás. Nyilvánvaló, hogy a kocsányos tölgy főfafajú állományok ökológiai igénye miatt egy az egybe, nem ültethető át a hegyvidéki bükkösökben, esetleg kocsánytalan tölgyesekben alkalmazott PRO SILVA eljárás. A lékeket min. 1500 m2, vagy ettől valamivel nagyobbra kell méretezni. Belátható: 30-35 m magas, zárt második lombkorona- és cserjeszinttel rendelkező állományban 5-700 m2-es lék esetén még nyári időszakban is kevés direkt fény éri a talajt. Az első lékek megnyitásakor a következőket vizsgáltuk: Mekkora az optimális lékméret, milyen legyen a lék alakja, tájolása, a lékek körül visszamaradó állományok zártsága, valamint a további bontás szükségessége, lehetősége. Minden esetben az volt a cél, hogy a lékekbe minél több fény jusson be. A következő megállapításokra jutottunk: - A léket ÉK-DNY felé kell tájolni. - Az optimális lékméret 0,15 -0,3 ha. - Nem feltétlenül a kör alakzat, ami a csemeték legnagyobb számú megmaradását biztosítja. Javasolt az elnyújtott ellipszis, szem alakzat. - Az már rövid időn belül megfigyelhető volt, hogy a megnyitott lékek DNY-i részein, a tavasszal, nagy tőszámmal megjelenő újulat nyár végére már nem volt ott. A léknyitással egyszerre a D-DNY-i szélen a léket övező állományból egy keskeny sávban a második lombkorona és cserjeszint letermelésével fényt kell juttatni a lékbe. Az idő előrehaladtával bebizonyosodott, hogy a klasszikus „Pro Silva ” elvű bontások, vagyis a kis lékek (néhány tíz-száz m2) nyitása majd „magára hagyása” nem járható út kocsányos tölgy esetében. Ugyanis az tapasztalható, hogy még a legkedvezőbb benapozást elősegítő lékkialakítás ellenére is, három-négy éven belül nagy mennyiségű árnytűrő vagy gyorsabb növekedésű elegyfafaj (GY; MJ. MAK) jelenik meg és a tölgy nem tudja velük felvenni a versenyt, tehát szükségessé válik a lék bővítése, a benapozás növelése. Míg az erdészet területén a lékek kísérleti jelleggel (kis számban) voltak jelen, addig az elegyfajok visszaszorítása évi többszöri kézi ápolással megoldható volt, de üzemi méretekben ez nem kivitelezhető. Ahhoz, hogy a lékekben biztosítani tudjuk a megfelelő elegyarányt, úgy, hogy közben az ápolási munkákat is minimalizálni tudjuk, a lékek körüli állomány bontásával, fokozatosan plusz fényt kell biztosítani a tölgy csemeték számára. Így a lékek megnyitását követő negyedik, ötödik évben (amennyiben a csemeték száma és fejlődése megfelelő), a lékek körül cca. 30 m-es sávban bontást végzünk. A bontás erélye nagy, a záródást 50 %-ra redukáljuk, ezzel többlet fényt engedünk a lékbe és egyúttal termésre ösztönözzük a bontott állományrészt. Ezután a makktermések időszakosságát illetve a bontott állományban lévő újulat fejlődését követve végvágunk és gyűrű alakban folytatjuk tovább a bontást és végvágást. Ezzel a 4 belenyúlással, 15-20 év alatt éri el a felújítás a 2 ha körüli végleges területét. A természetvédelmi szempontokra is figyelve, a lékek között, mindig marad vissza kisebbnagyobb érintetlenül hagyott rész, hagyásfa csoport. Az így felújított erdőt az jellemzi, hogy elegyes, megfelelő vertikális tagozódással rendelkezik, az őshonos fa- és cserjefajok a nekik megfelelő szintben helyezkednek el. A felújítás idejének elnyújtásával pedig változatos korosztályú állományokat hozunk létre, ezáltal eleget teszünk a természetvédelmi elvárásoknak is. Véleményünk szerint, a termőhelyi adottságokon kívül, a természetközeli erdőgazdálkodás alkalmazhatóságának egyéb fontos feltétele: - A munkáját lelkiismeretesen ellátó szakszemélyzet, kiemelve a kerületvezető kollégák szerepét, akiknek nyitottnak és szakmailag felkészültnek kellett lenniük, ahhoz, hogy a hosszú évtizedekig alkalmazott, tarvágást követő mesterséges erdőfelújítás helyett, áttérhessünk a folyamatos erdőborítást eredményező erdőgazdálkodásra. - Továbbá nagyon fontos kitétel, hogy a vadállomány nagyságát, szabályozni szükséges. Azokon a területeken, ahol magas a vadlétszám, bekerítettük a lékeket. Eleinte azt figyeltük meg, hogy a vad nem próbált bejutni a lékekbe, elkerülték azokat. Azonban, ahogy a lékek száma növekedett, úgy vált egyre gyakoribbá a vadállomány károkozása még a kerítések ellenére is. Erdészetünk működési területe két erdőtervezési körzetbe esik. A Rétköz-Bereg erdőtervezési körzet tervezése 2013-ban fejeződött be. Az erdőtervezés során az egyik legfontosabb feladat a nagyobb területű, egykorú tölgyes erdőtömbök, felújításának több évtizedre történő elnyújtása volt úgy, hogy megfeleljen a természetvédelem elvárásainak és az erdészet számára is biztosítsa a megfelelő hozamokat. A természetközeli erdőgazdálkodásban gyűjtött tapasztalatok már beépültek az erdészet új erdőtervébe. Ennek köszönhetően a jövőben, a természetvédelemmel történő sorozatos ütközések és üzemtervtől eltérő kérelmek gyakori benyújtása nélkül folytathatunk hatékony gazdálkodást. ------- A következő napokban az alábbi előadás-anyagokat is olvashatja portálunkon az Alföldi Erdőkért Egyesület Kutatói Napjáról: - A lakitelki erdők leírása, különös tekintettel az őshonosság tükrében - ELOLVASOM >>> - Az őshonosság fogalmával kapcsolatos elvárások és kétségek - ELOLVASOM >>> - A Két Víz közének védett és Natura 2000 erdei a változó környezeti viszonyok mellett - ELOLVASOM >>> - A Szatmár-Beregi kocsányos tölgyesek erdőgazdálkodási tapasztalatai ----- - Fehérnyár klónok teljesítményvizsgálata alföldi száraz, homoki termőhelyen - ELOLVASOM >>> - Őshonos nyárfajok genetikai változatossága a Dunántúlon - ELOLVASOM >>> - Szolnoki árapasztó csatornában végzett beavatkozások árvízre gyakorolt hatásai - ELOLVASOM >>> - Új hazai, ERTI szelekciójú fűz klón teljesítmény vizsgálata szabadalmi bejelentés megalapozására - ELOLVASOM >>> - Szelektált akác származások virágzásbiológiai vizsgálata Tiszántúl száraz homoki termőhelyen (Várható közzététel: 2014. 02. 01.) - Kocsányos tölgy állomány talajnedvességének változása lékes felújítás során (Várható közzététel: 2014. 02. 02.) - Hazai kocsánytalan tölgy állományok faanyag-minőségi kérdései (Várható közzététel: 2014. 02. 03.) - Kisalföldi nemesnyár hibridek szárítása (Várható közzététel: 2014. 02. 04.) - A magyarországi erdők energetikai célra hasznosítható faanyaga (Várható közzététel: 2014. 02. 05.) - Energetikai ültetvények égési jellemzőinek vizsgálata (Várható közzététel: 2014. 02. 06.) - A biomassza termesztés és feldolgozás függősége a klímaváltozástól (Várható közzététel: 2014. 02. 07.) - Rövid vágásfordulójú energetikai ültetvények lombtömegének vizsgálata, szénkörforgalomban betöltött szerepe (Várható közzététel: 2014. 02. 08.) - Forvarderek alkalmazási lehetőségei napjainkban (Várható közzététel: 2014. 02. 09.) - Talajművelő szerszám végeselem modellezése (Várható közzététel: 2014. 02. 10.) - Repceszárból előállított pellet hasznosításának ökoenergetikai kérdései (Várható közzététel: 2014. 02. 11.) (Forrás: aee.hu - Engedéllyel közzétéve: Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu)

• Cimkék: hiúz, Négy nap az erdésszel, USA, kidőlt fa, puszta szil, Kisalföld, Ritrovi Kft., Barkóczi István, vonszolás, Gödöllői Gazdanap, Gyuricza Csaba, Agrár Béta Kft.