Az állami erdőgazdaságok eredményeiről is beszámolt az MFB

A közelmúltban tartott sajtótájékoztatót a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), amely során a 22 állami erdőgazdaság eredményeit is bemutatták. Baranyay László elnök-vezérigazgató prezentációjából kiderül, milyen fejlesztéseket hajtottak végre a magyar erdőkben 2010-től.
Az állami erdőgazdaságok eredményeiről is beszámolt az MFB
Az állami erdőgazdaságok 2010 óta elkészült: - 2815 km új vadkerítés, - 2648 km új erdei út, - 39703 hektár új és felújított erdő. - Megújult 22 vadászház. - 5700 munkavállaló, - 10 ezer közfoglalkoztatott, - 10 ezer vállalkozói szerződés, kb. 40 ezer család megélhetése. - Összesen 3985 millió Ft értékű közcélú és közjóléti beruházás. - 10 turistaház nagy felújítása az Országos Kéktúra mentén. - Több mint 140 nagy közjóléti beruházás. Természeti katasztrófa 41 ezer hektár erdőt tett tönkre 2010 óta, ebben nincsen benne a devecseri erdészetben okozott vörösiszapkár, sem a júniusi árvíz. Reneszánszát éli a hazai kisvasúti infrastruktúra. 2010 óta az utasszám másfélszeresre, az árbevétel 70%-kal emelkedett. A királyréti napelemes vonat nemzetközi visszhangot kapott, Lillafüreden és Szilvásváradon hibrid mozdonyok álltak üzembe, Mesztegnyőn komplett szerelvényt újítottak fel, a Mátrában 5 km új pálya épült. Nagy figyelmet fordítanak az erdőgazdaságok a területükön található emlékművekre. Restaurálnak, illetve pótolják a hiányzó emlékműveket. A sajtótájékoztató anyaga IDE kattintva letölthető >>> (MFB - Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu) erdomezolike