Attila napja
Az Európai Unió a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO) konzultációt kezdeményezett Oroszországgal a faipari termékekre vonatkozó orosz exportkorlátozások miatt - közölte az Európai Bizottság pénteken.
Tovább >>>A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által a fa építőanyagok magyarországi piacán lefolytatott gyorsított ágazati vizsgálat tapasztalatai szerint a fenyőfából készült építőanyagok 2021 során tapasztalt, jelentős mértékű áremelkedése mögött elsősorban világgazdasági folyamatok állnak, amelyeknek nagymértékben ki van téve hazánk, hiszen a fa építőanyagok döntő többsége importból származik - olvasható a GVH napokban közzétett jelentésében, amiben a faipari ágazat kapcsán tettek fontos megállapításokat.Tovább >>>
A Gazdasági Versenyhivatal október 19-én indított gyorsított ágazati vizsgálatot a fa építőanyagok hazai piaci folyamatainak feltárása érdekében, és négy javaslatot fogalmazott meg a jogalkotó és a kormány felé, melyre nyolc napjuk van reagálni az érintetteknek.Tovább >>>
A nemzetközi IKEA csoport belső vizsgálata szerint egyik kínai beszállítójuktól hamis tanúsítvánnyal rendelkező, tisztázatlan, vélhetően orosz eredetű fa bútorok kerültek az áruházakba több tagállamban, köztük Magyarországon is. A Nébih által folytatott hazai eljárás feltárta, a magyar IKEA megfelelő gondossággal járt el, így nemzetközi szinten folytatódik a vizsgálat. Az elkobzott bútorok megsemmisítés helyett – az áruházzal egyetértésben – rászorulókhoz kerülnek. Az ezt szolgáló pályázat mától elérhető a hivatal weboldalán.Tovább >>>
A kerületért végzett tevékenységéért az önkormányzat képviselő-testülete Bakos Miklóst a „Budapest XXII. kerület – Budafok, Budatétény, Nagytétény, Baross Gábor-telep – Díszpolgára” címmel tüntette ki a Kerület Napján. A Bakosfa Kft. ügyvezető igazgatója, aki egyben a Nemzetközi Szent György Lovagrend főkincstárnoka is, verhetetlen a segítségnyújtásban: megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztat, kerületi óvodákat, iskolákat, civil szervezeteket és lábnyiki csángó gyerekeket támogat, azaz mindig a jó ügyek mellé áll. A sikeres vállalkozó tevékenységét több díjjal is elismerték már, legutóbb a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetéssel.Tovább >>>
A Bloomberg arról ír, hogy noha az év mostani szakasza normál esetben a faipar csendesebb időszaka lenne, a jelek szerint idén ez nem így lesz, és az árak ismét emelkednek. A chicagói árutőzsdén augusztus közepe óta a fa több mint kétharmadával drágult, és az így elért szint a koronavírus-járvány előtti öt év átlagának több mint a duplája.
Tovább >>>A Vajda-Papír Kft. a magas cellulózárak mellett is tartani tudja tervezett termelését, de a higiéniai papírtermékek ára emelkedni fog - mondta Vajda Attila, a vállalat ügyvezető igazgatója az MTI-nek.Tovább >>>
Gyorsított ágazati vizsgálatot indított a fa építőanyagok hazai piacán is a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy feltárhassa a drasztikus építőipari drágulás mögött húzódó piaci folyamatokat, ugyanis számos jelzés érkezett a versenyhivatalhoz a faanyagok árának az egész országban érezhető, nagymértékű emelkedéséről, illetve készlethiányairól - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.Tovább >>>
Az erdőgazdálkodók, a faipari ágazat, az Agrárminisztérium és a Soproni Egyetem vezető képviselői részvételével zajlott október 15-én az első fagazdálkodási kerekasztal. Az egyetem azért indította el az ágazatok közötti szakmai párbeszédet, hogy a fenntarthatóság a teljes termékláncban, átfogó alapelvként érvényesüljön, a meglévő gyakorlati megoldások egymás erősítésével támogassák a folyamatot.Tovább >>>
Bajban vannak az erdélyi fa- és bútoripari cégek, nagyon megdrágult ugyanis a nyersanyag az elmúlt időszakban. „A drágulás mértéke eltérő, attól függően, hogy rönkfáról, lábon álló fáról, deszkáról, PAL-lemezről vagy más alapanyagról van szó, de átlagban 50 és 100 százalék között mozog” – nyilatkozta a Maszolnak Barabás Csaba, a gyergyói vállalkozókat tömörítő Arbor elnöke. Ezt megerősíti a Horváth&Partners nemzetközi menedzsment tanácsadó cég közelmúltban készült tanulmánya, mely szerint a fa ára megkétszereződött az utóbbi 12 hónapban.
Tovább >>>A svájci tulajdonosú Swiss Krono Kft. 17 milliárd forintos beruházással bővíti gyártókapacitását Vásárosnaményban, amelyhez a magyar kormány 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt. A svájci faipari cég a beruházással a már meglévő 145 munkahelyet megerősíti és emellé 28 újat hoz létre, továbbá 10 évre vállalja, hogy tevékenységét fenntartja - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.Tovább >>>
A körforgásos gazdaságban való szerepvállalás fontosságát hangsúlyozta köszöntőjében a Falco Zrt. vezérigazgatója, Novák Tibor, aki kitért arra is, hogy az elmúlt években megvalósult beruházások és fejlesztések a fenntarthatóság és a környezetvédelmi szempontok figyelembevételével zajlottak. A szombathelyi gyár fahulladék-tisztító technológiát alkalmaz, amely másodlagos hasznosításra ad lehetőséget. A vaol.hu beszámolója.Tovább >>>
Az építőanyag-árak robbanásszerű drágulását a családi kassza éppúgy megérzi, akár a nemzetgazdaság. Ezen belül is kiemelkedik a csaknem száz százalékban importból származó fenyő alapanyagok áremelkedése és beszerzési nehézségei, amelyek kritikus függőséget okoznak az építőiparban. A Soproni Egyetem tervezett kutatásának fő célkitűzése ennek a kitettségnek a csökkentése: az import fenyő helyettesítése hazai, minőségben egyenrangú lombosfa-alapanyaggal.Tovább >>>
A Pannon Fa-és Bútoripari Akkreditált Innovációs Klaszter a maga két évtizedével hazánk legrégebben működő szakmai hálózata, emellett a Nyugat-Dunántúl első akkreditált innovációs klasztere is. A kerek évforduló alkalmából rendezett jubileumi találkozón a faipari ágazati szereplők mellett a Pénzügyminisztérium és a Soproni Egyetem képviselői is részt vettek, a születésnapnak a Soproni Egyetem Ligneum Látogatóközpontja adott otthont.Tovább >>>
Amerika óriási étvágya, a pandémia és néhány állami intézkedés megtette a hatását, és egyelőre semmi nem utal trendfordulóra - írja az octogon.hu. Tovább >>>