Zéno napja
A Bloomberg arról ír, hogy noha az év mostani szakasza normál esetben a faipar csendesebb időszaka lenne, a jelek szerint idén ez nem így lesz, és az árak ismét emelkednek. A chicagói árutőzsdén augusztus közepe óta a fa több mint kétharmadával drágult, és az így elért szint a koronavírus-járvány előtti öt év átlagának több mint a duplája.
A g7.hu szerint a drágulás egyik oka, hogy Kanada Brit Kolumbia tartományában – amely Észak-Amerika egyik legfontosabb épületfa-forrása – csökkent a fakitermelés és a feldolgozás. A korrekció utáni árak ugyanis már nem fedezték néhány fűrészmalom költségszintjét, amelyek így korlátozták a tevékenységüket. Közben egy másik fontos faipari térségben, az Egyesült Államok déli részén a munkaerőhiány hátráltatja a kibocsátás felpörgetését.
Az amerikai hírügynökség által megszólaltatott elemző arra számít, hogy a fa ára 2022 első negyedévében is emelkedni fog, ami rossz hír az amerikai házépítőknek és -vásárlóknak. Egyben pedig figyelmeztető jel a hazai felhasználók számára is, hiszen ha eléri a kellő árszintet, valószínűleg ismét beindul majd az európai faexport az Egyesült Államokba, elszívva a készletek egy részét a magyar piacról.
(g7.hu nyomán)