Alajos napja
Az adóhatóság revizorai az idén is kiemelt figyelmet fordítanak az egyéni vállalkozók ellenőrzésére, és fókuszban marad az internetes kereskedelem is, a pénztárgépek használatát pedig a "segítő" ellenőrzés helyett a kockázatelemzésen alapuló váltja fel - ismertette Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Ugyancsak kiemelt figyelmet kap idén is a mezőgazdaság, azon belül a sertéstenyésztés, a húsfeldolgozás és -tartósítás valamint a fakitermelés.Tovább >>>
Nagyon érdekes összeállítást jelentetett meg csütörtökön a szon.hu, vagyis a Szabolcs Online. Hat helyi személyt kérdeztek meg arról, hogy mi a véleményük a vadászatról.Tovább >>>
A Felsőtárkányi Erdészet területén a szél és a jég által megtizedelt erdőrészekben folyó munkálatokat mutatta be az Egererdő Erdészeti Zrt. Facebook oldala, amely kapcsán több képet is megosztottak a területről.Tovább >>>
A múlt hét folyamán jogosulatlan vadászat elkövetőit sikerült felderíteni, akik az Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészetének vadászterületén több vad elejtését is elismerték - közölte az állami erdőgazdaság. Az elkövetők az egyik „klasszikus” orvvadászati módszert alkalmazták: a Mátrát átszelő közutak mentén fényszóró segítségével leltek rá és puskáztak az ott felbukkanó vadra. A rendőrség eljárást indított az ügyben.Tovább >>>
Lábon álló erdő, vagy kaszáló értékesítése során nem történik szállítás, a terméket az új tulajdonos tetszés szerinti időben termeli ki és szállítja el a területről, amire nincs az eladónak sem ráhatása, sem információja. Közúti fuvarozás nélküli ügylet esetén nincs EKÁER kötelezettség. A faanyag kitermelés utáni fuvarozása már az új tulajdonos érdekkörében felmerülő tevékenység, ezért - ha az egyéb körülmények miatt a fuvarozási tevékenység EKÁER-köteles - őt terheli a bejelentés.Tovább >>>
A 2015-ös AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításon a nyíregyházi Agroker Holding Zrt. standján is találkozhattunk erdészeti géppel. A cég a mulcsozóiról és erdészeti zúzóiról is ismert Dragon gyártó termékeit is forgalmazza, ezek közül állított ki termékeket a Hungexpo B pavilonjában.Tovább >>>
Hivatalosan is kitűzték a 2015-ös Szentlőrinci Gazdanapok időpontját. A szervezők a szokásos, augusztus eleje helyett a 8-i, szombati munkanap miatt július 31. és augusztus 2. között tartják a Pécshez közeli agrárrendezvényt.Tovább >>>
A szálaló üzemmód az erdőben folytatott gazdálkodásnak olyan módja, amelynek alkalmazásával az állandó erdőborítást fenntartva, biztosítható az erdőklíma megőrzése, a talaj védelme, valamint az erdő folyamatos megújulása és az állandó vastagfa hozam.Tovább >>>
A Kiczkó alföldi magánerdészet két állást is meghirdetett a napokban. Farmoson működő fűrészüzemükbe faipari technikut vagy technikus tanulót keresnek, míg az országos közfoglalkoztatási program keretében erdőművelő munkakörben várják a jelentkezéseket - akár azonnali kezdéssel is. Elérhetőségek alább!Tovább >>>
Sok erdőgazdálkodó nincsen tisztában azzal, hogy az erdőtelepítési, erdőfelújítási, erdőnevelési, fahasználati és erdővédelmi munkák megkezdése előtt kötelező az erdőrészlet határvonalainak töréspontjaira jól látható és időtálló határjeleket elhelyezni.Tovább >>>
Telt házas rendezvényen mutatták be a FABATKA nevű fából készült éremkülönlegességet, amelyet a Magyar Pénzverő Zrt. Soltra E. Tamás szobrász- és éremművész terve alapján készített.Tovább >>>
A NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. (5000 Szolnok, Kaán Károly utca 71.) munkatársat keres belső ellenőr munkakörbe. Tovább >>>
Erdészeti csemete tárolására használatos kamra hűtéstechnikai berendezésének telepítéséhez keres vállalkozót a NEFAG Zrt.Tovább >>>
Pozitív véleménnyel bírnak Udvarhelyszéken az illetékesek a tavaly október óta működő erdőradarról, annak ellenére is, hogy még nem igazán lehet átlátni a hatékonyságát. Az új rendszer eredményeit várhatóan néhány év múlva lehet felmérni.Tovább >>>
Ötvenezer hektárnyi erdőben tett kárt a tavaly decemberi ónos eső és jegesedés, a károk enyhítését célzó civil összefogást állítja a középpontba a közmédia S.O.S. Bajban az erdő! című tematikus napja március 1-jén.Tovább >>>