Hírszerkesztő: Erdő-Mező Online szerző cikkei

Fagykár 2016 - A levegőben lóg az erdészeti csemetetermelők kárenyhítése

„Az elmúlt néhány hónapban bebizonyosodott, hogy a NÉBIH a jelenlegi körülmények között nem tudja ellátni a feladatát, hiszen nem tudott időben kimenni az erdészeti csemetekertekbe, hogy ott felmérjék az április végi fagyok miatt keletkezett károkat” - hangsúlyozta Kárpáti Béla, az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács elnöke péntek este Bakonybélben. A szakmai szervezet a hétvége folyamán tartotta éves terepi rendezvényét, amelynek ezúttal a Bakonyerdő Zrt. volt a házigazdája.Tovább >>>

Lovas fakitermelők versenyhelyzetben - Rönkhúzó versenyt tartottak Tökön (+KÉPEK)

Július 2-án, szombaton rendezték meg a Töki Lovas Napot a Pest megyei településen. Az eseményen a szervezők rönkhúzó versenyt is tartottak, amelyen összesen hat fogat indult. A rönkhúzók a tudásukat két versenyszámban mérhették össze.Tovább >>>

Veterán traktorok lepték el Solymár utcáit (+KÉPEK)

Idén tizenkettedik alkalommal gyűltek össze a térség traktorosai Solymáron, a sportpályán. Több tucatnyi szebbnél szebb és öregebbnél öregebb erőgép vette birtokba a települést vasárnap. Láthattak az érdeklődők svájci Hürlimann, német Deutz, Kramer, de természetesen magyar Dutrát is.Tovább >>>

Az ELTE részeként működhet tovább a Savaria Egyetemi Központ

Fenntartóként az állam támogatja, hogy a Savaria Egyetemi Központ - várhatóan a jövő év január elsejétől - az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez (ELTE) csatlakozzon, a karai pedig az ELTE szombathelyi karaiként működjenek tovább - jelentette be az oktatásért felelős államtitkár pénteki szombathelyi sajtótájékoztatóján.Tovább >>>

Kisfilm a Hivatásos Vadászok Országos Szakmai Versenyének 2016-os döntőjéről (+VIDEÓ)

Június 16-án lövészettel, 17-én pedig további gyakorlati és elméleti feladatokkal várták a legjobb hazai hivatásos vadászokat a Bakonyerdő Zrt. Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskolájának terültén. Két év elteltével ugyanis a Mecsek után 2016-ban Balatoncsicsón rendezte meg az Országos Magyar Vadászkamara a Hivatásos Vadászok Országos Szakmai Versenyének döntőjét.Tovább >>>

Július elsejétől büntethető az, aki elmulasztja a parlagfű-mentesítést

A NÉBIH felhívja a földhasználók figyelmét, hogy közeleg a parlagfű elleni védekezések határnapja. Július 1-jétől megkezdődik a parlagfüves területek felderítése és a mentesítést elmulasztó tulajdonosokkal szemben az eljáró hatóságok már növényvédelmi bírságot szabnak ki.Tovább >>>

A NÉBIH honlapján elérhetőek az első magyar szisztematikus erdőleltár eredményei

Az erdőleltár honlapján bemutatják az erdőleltározás történetét, aktuális módszertanát és jövőképét, az országos lefedettségű adatgyűjtés menetét, az adatok feldolgozását, továbbá megtalálhatóak rajta az eredmények helyes értelmezését szolgáló legfontosabb információk és definíciók is.Tovább >>>

Augusztustól a traktorra is jön az EKÁER

Augusztus 1-jétől néhány látszólag kisebb szabály változik az elektronikus közúti árufuvarozó rendszerrel (EKÁER) kapcsolatban. Ezek azonban eddig nem érintett, és így az alapszabályokat, teendőket sem feltétlenül ismerő vállalkozásokra terjednek ki. A LeitnerLeitner segítségével a piacesprofit.hu portál összegyűjtötte a legfontosabb változásokat!Tovább >>>

18 hónappal meghosszabbítják a glifozát hatóanyagú növényvédő szerek engedélyét

Vytenis Andriukaitis egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős uniós biztos kedden bejelentette, hogy az Európai Bizottság további 18 hónappal meghosszabbítja a glifozát hatóanyag-tartalmú növényvédő szerek napokban lejáró engedélyét - olvasható az alfahir.hu portálon. Mint ismert, az Európai Unióban a glifozát használatának engedélye június 30-án járt volna le.Tovább >>>

Bronzszobor készült a kilenc ősi magyar kutyafajtáról - köztük a magyar vadászkutyákról is (KÉPEK)

Az alábbi képen a magyar fajtájú kutyák készülő bronzszobrait cizellálja Pogány Gábor Benő szobrászművész szolnoki műtermének udvarán. A szobrászművész a kilenc ősi magyar kutyafajtáról (puli, pumi, mudi, magyar vizsla, drótszőrű vizsla, magyar agár, erdélyi kopó, kuvasz és komondor) készít életnagyságú bronzszobrot. Az alkotásokat az ismét önállóvá váló állatorvosi egyetem kisállatklinikája előtt fogják felállítani.Tovább >>>

Magyar Rönkhúzó Bajnokság 2016 - Tökön és Dabason versenyeznek a lovas fakitermelők júliusban

A lovas fakitermelőkből és hobbi rönkhúzókból álló mezőny legközelebb július 2-án, szombaton, mérkőzik meg egymással Tökön, majd Dabason lesz nagyszabású nemzetközi rönkhúzó verseny július 30-án, amelyen kihirdetik a Közép-Európa legerősebb lova címet is.Tovább >>>

Erdei fülesbagoly, házi veréb, tengelic – Melyik legyen az év madara 2017-ben?

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-óta választja vagy szavaztatja meg az év madarát. 2017-re is három faj: az erdei fülesbagoly, a házi veréb és a tengelic közül választhatnak az emberek az egyesület honlapján 2016. július 27-ig.Tovább >>>

<< < 303.93333333333. / 553. oldal > >>