Hatodik alkalommal rendezték meg a Zempléni Családi Lövésznapot

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. és az Országos Magyar Vadászkamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szervezete szervezésében augusztus második szombatján, hatodik alkalommal volt családi lövésznap az erdőgazdaság területén található koplalói lőtéren. A rendezvényt - a korábbi évekhez hasonlóan most is - sportvadászok, hivatásos vadászok, erdészek és családtagjaik részére hirdették meg. A lövészetvezető Buday Péter, a Hegyközi Erdészeti Igazgatóság igazgatója és Szabó János karcagi sportvadász volt, akik értékes ajándékokkal is támogatták a rendezvényt.
Hatodik alkalommal rendezték meg a Zempléni Családi Lövésznapot
A rendezvény fő célja a koronglövészet népszerűsítése, a sörétes fegyver használatának gyakorlása volt, hiszen a térségben vadászó sporttársak ritkán veszik elő a sörétes fegyverüket. Ezen túl szerettek volna egy családi körben eltöltött, jó hangulatú, baráti beszélgetésekkel fűszerezett programot lebonyolítani. zemplen_lovesznap_1 A megnyitón Szemán Jenő, a vadgazdálkodási bizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Buday Péter ismertette a lövészet menetét. A délelőtt folyamán a trapp illetve a korongvadász pályákon gyakorlásra volt lehetőség, majd ezt követően elkezdődtek a különböző versenyszámok női és férfi kategóriában. A program része volt a gyermek légpuskás lövészet 10 év alatti és feletti kategóriában. Az idén is a már törzsvendégnek számító Czibere Lajos vezette a gyerekek számára a versenyt. Ebben az évben egy új 618-as, egyedi készítésű kiváló, könnyen kezelhető légpuskával tette lehetővé a versenyzést. A rendezvényen 34 regisztrált lövő jelent meg. A résztvevők kellemesen tölthették idejüket a puskacső mögött vagy az üst körül, ugyanis Müller Attila szakács finom halászlével és sült hallal tisztelte meg a vendégeket. zemplen_lovesznap_2 A versenyre értékes díjakat ajánlottak fel. Az első díj egy dámlapátba faragott vadászjelenet, a második agancsrózsába gravírozott vaddisznó fej, a harmadik pedig egy agancsrózsába gravírozott véreb motívum volt. Eredmények: Férfi egyéni: Tóth László - Göncruszka Drengubák Tamás – Pálháza Soós Gyula – Gönc Női egyéni: Papp Bettina Papp Eliza Puskás Borbála Gyermek: Tirkov Valter Tóth Zsófia Kababik Bálint Csapat: Grofó és csapata Papp család Legjobb külföldi lövő: Vass Gyula Legfiatalabb versenyző: Lengyel Milán (Északerdő Zrt.) erdomezolike