Ármin napja
"Ezen a héten is volt egy baleset a Vadálló köveknél, ahol a Pilisi Parkerdő Zrt. erdésze, Szabó Miklós segítette a mentést. Ilyen esetekben a naprakész helyismeret nagyon sokat jelent, nagy mértékben járul hozzá a mentés sikerességéhez, hiszen több mentő és orvosi felszerelést lehet eljuttatni a sérülthöz rövidebb idő alatt. Ezen felül a helyismerettel, térképpel nem rendelkező, nem a terepi viszonyokra tervezett ruházatú, mentésben részt vevő személyzet (pl. OMSZ mentősök) biztonságához is jelentősen hozzájárul, ha a sérültet a lehető legkisebb távolságra meg tudják közelíteni gépkocsival" - tájékoztatta az Erdő-Mező Online erdészeti portált Császár Csaba, a Magyar Barlangi Mentőszolgálattól.Tovább >>>
Az EUTR rendszer bevezetésével, alkalmazásával kapcsolatban 2016. augusztus 3-án tartotta tájékoztató előadását a NÉBIH Erdészeti Igazgatósága. A nemzetközi és uniós szinten kezelendő illegális fakitermelés visszaszorítására vonatkozó dokumentációs rendszer alkalmazása alól Magyarország sem kivétel, így a bevezetett intézkedésekkel meg kell tanulnunk együtt élni.Tovább >>>
Szakmaiatlan és elfogult megállapítások szerepelnek az állami erdőgazdaságok egykori működésével kapcsolatban a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által készített jelentéstervezetben – olvasható abban a levélben, amelyet a Földművelésügyi Minisztérium a hivatal vezetőjének címzett. A lapunk birtokába jutott információk szerint a tárca szakértői jelezték: ha a Kehi „észszerű vizsgálata” után megszületett végleges jelentésből kiderül, hogy a társaságok működése évekkel ezelőtt jogszabályba ütközött, akkor a minisztérium megteszi a szükséges lépéseket.Tovább >>>
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. és az Országos Magyar Vadászkamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szervezete szervezésében augusztus második szombatján, hatodik alkalommal volt családi lövésznap az erdőgazdaság területén található koplalói lőtéren. A rendezvényt - a korábbi évekhez hasonlóan most is - sportvadászok, hivatásos vadászok, erdészek és családtagjaik részére hirdették meg. A lövészetvezető Buday Péter, a Hegyközi Erdészeti Igazgatóság igazgatója és Szabó János karcagi sportvadász volt, akik értékes ajándékokkal is támogatták a rendezvényt.Tovább >>>
Szerda hajnalban komoly vihar vonult át Somogy megyén, amely az erdei utakat sem kímélte. Az Erdő-Mező olvasója, Horváth Dávid el is akadt rönkszállítás közben, akkora volt a sár a fák között. Képe véleményünk szerint megérdemli a nap fotója címet. Tovább >>>
Medve támadt egy 42 éves pásztorra a Kászonokban szerda délben. A vadállat az áldozat combján és hüvelykujján ejtett sebeket, karmai közül a közelben lévő emberek menekítették ki a pásztort – közölte szerkesztőségünkkel Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatója.Tovább >>>
A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) idei nagyrendezvényét - mint a környezeti nevelés jegyében indított országos programsorozat legfontosabb eseményét -, 2016. október 1-jén, szombaton, Somogyszobon rendezik meg. Az esemény házigazdája a Mocz és Társa Magánerdészeti Kft. lesz.Tovább >>>
2016. augusztus 15-én, Pörbölyön a Gemenc Zrt. adott otthont annak a vadászkutyás rendezvénynek, amely a szarvasbőgés megkezdése előtt szolgált hasznos információkkal a vadásztatásban, utánkeresésben dolgozó kollégák számára. Mint később látni fogja a Kedves Olvasó, az elhangzó előadások nem csupán száraz, szakmai ismeretanyagot jelentettek. Sok évtized tapasztalata és története gyűlt össze, egy darabka vadászati hagyomány és történelem, azzal a céllal, hogy a bőgés megkezdése előtt felkészítsék azokat a szakembereket, akik a vadgazdálkodásban az értékmentésnek, a sebzett vad érdekeinek szentelik az életüket. Így aztán nem meglepetés, hogy a találkozó házigazdája Zilai János, nyugalmazott fővadász lett.Tovább >>>
Egy nemrég publikált kutatásban a szív hét tulajdonságát vizsgálta az amerikai Járványkezelési- és Megelőzési Központ (Centers for Disease Control and Prevention). A 21 országra kiterjedő felmérésben résztvevő nagyjából 66 ezer személy 22 különböző munkával foglalkozott.Tovább >>>
Hónapok óta tart a felkészülés a szeptember 8. és 11. között zajló lengyelországi fakitermelő világbajnokságra, amelyen két éve Rittlinger Róbert világcsúcsot is döntött szerelés versenyszámban. Jó néhány edzés után végül egy válogatót követően a magyar csapat július 30-án összeállt, és Perbálon kiderült, hogy kik képviselik majd hazánkat Wisla városában.Tovább >>>
Magyarország legnagyobb, évenként megrendezendő mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítása, a debreceni Farmer Expo az idén már 25. alkalommal nyitja meg kapuit a hazai és külföldi szakemberek és érdeklődők előtt. A magas szakmai színvonalú állatbemutatókat több mint 20 éve a DE Állattenyésztési Tanszék munkatársai garantálják. A vásár keretében megtartandó Hortico Zöldség – Gyümölcs - Kertészeti Szakkiállítás pedig már több mint 10 éves 2016-ban. Tovább >>>
Az Alacsony-Tátra legfőképpen síparadicsomáról ismert hazánkban. Chopok, a 2024 méteres csúcs és az Ördöglakodalma hágó sok magyar sportolni vágyót vonz a környékre. A Fák Napján, 2016 júliusában a szlovák állami erdőgazdaság – Lesy SR – látta vendégül a Visegrádi Négyek delegációit, melynek tagjaként a tájék kevéssé ismert értékeivel is megismerkedhettünk.Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve. Ezúttal többek között a budapesti Kaán Károly-kilátó megújulásáról, két másik kilátó leégéséről, a Tisza-tó körüli bicikliút-hálózat fejlesztéséről, a Budakeszi Vadaspark újdonságairól szóló cikkeinket ajánljuk figyelmébe! Tovább >>>
Lassan egy év is eltelt, hogy a svédországi LOGOSOL magyar képviselete bemutatkozott az innoLignum Sopron erdészeti és faipari kiállításon. A LOGOSOL Magyarország azóta folyamatosan fogadja a vásárlók megrendeléseit, ott volt az idei Construma kiállításon, a közelmúltban pedig megegyezett az Andreas STIHL Kereskedelmi Kft.-vel, hogy hosszú távon is együtt működnek.Tovább >>>