Bence napja
2017. január 4-én a VADEX Mezőföldi Zrt. soponyai Ökocentruma adott otthont annak a szakmai értekezletnek, amelyet a Magyar Vadgazdálkodók Egyesülete szervezett a két állami vadfeldolgozó üzem kezdeményezésére.Tovább >>>
A Nyugat-magyarországi Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kara január 11-én, szerdán. 13 órától tartja idei nyílt napját a Ligneum NymE Látogatóközpontban.Tovább >>>
Meghosszabbította az „első fecske” kedvezmény időszakát az Agrármarketing Centrum, így 2017. január 31-ig még a tavalyi árakon várják a kiállítók jelentkezését a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárra (OMÉK). A több mint 100 éves múltra visszatekintő seregszemlét 2017. szeptember 20-24. között rendezik meg a Hungexpo és a Kincsem Park területén. A vásár történetében először szakmai napot is tartanak a szervezők.Tovább >>>
A NEFAG Zrt. pályázatot hirdet 8 különálló erdőtömbben termett szarvasgomba gyűjtésére és hasznosítására vonatkozó kizárólagos engedély megszerzésére ellenérték fejében, 3 éves határozott időtartamra. Részletek alább!Tovább >>>
Afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatták ki Magyarországhoz közel, a kárpátaljai Nagyszőlősön. A betegség az emberre nézve nem, ugyanakkor a sertésekre, vaddisznókra rendkívül veszélyes, nem gyógyítható. Hazánkban eddig még sohasem jelent meg a vírus, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) felhívja az állattartók, a vadászok és a lakosság figyelmét a megelőzés fontosságára.Tovább >>>
2017. január elsejével a Magyar Államkincstár vette át a megszűnt Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kifizető ügynökségi feladatait. Az átalakulással párhuzamosan új webes felületen intézhetik ügyeiket a gazdák.Tovább >>>
Módosították a személyi jövedelemadóról szóló törvényt, amely módosítás az erdőgazdálkodással kapcsolatos adózási kérdéseket is érinti - hívta fel a figyelmet hivatalos honlapján a Magánerdőkért Egyesület.Tovább >>>
2016. december 22-én, a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. évzáró ünnepségén, a vezérigazgatói évértékelő után adták át a "Gyulaj Zrt.-ért" aranygyűrűt. Ebben az évben az elismerő kitüntetést Antli István termelési és kereskedelmi vezérigazgató-helyettes vehette át Gőbölös Péter vezérigazgatótól.Tovább >>>
"Azt gondolom, hogy a 2016. esztendőt is megelégedéssel nyugtázhatjuk". Ezt a SEFAG Zrt. vezérigazgatója, Barkóczi István, az állami erdőgazdaság negyed évente megjelenő társasági és közéleti lapjában írta. Az Erdőkerülő újságban olvasható évértékelőjében a vezérigazgató köszönetet mondott minden munkavállalójuknak.Tovább >>>
Az Országos Erdészeti Egyesület éves szavazásán a terméséről sokaknak ismerős fafajunk – az egykoron gyümölcséért és faanyagáért egyaránt közkedvelt – vadalma győzedelmeskedett, és lett a 2017-es Év Fája. Az Év Fája kezdeményezés célja a figyelemfelkeltés és a megóvás, olyan fafajok előtérbe helyezése, amelyeknek komoly erdészeti jelentőségük van, ám a figyelem mégis elterelődött róluk. Tovább >>>
994 126 eurót nyert a 2013-ban indult KASZÓ-LIFE projekt, hogy helyreállítsa és megőrizze egyes somogyi területek természetes ligeterdőit. A fő kedvezményezett KASZÓ Zrt. munkája folytán javul a lápos részek vízellátása, és stabilizálódik a kedvező ökológiai állapot.Tovább >>>
A biomassza felhasználása több mint 40 százalékkal nőtt a távhőszolgáltatásban 2015-ben az előző évhez viszonyítva – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (MaTáSzSz) közös kiadványából.Tovább >>>
Nem mindennapi látványban volt részük a gyergyószentmiklósi piac környékén lakóknak 2017 első napján. Elsején este medvét láttak, nyomai jól kivehetőek voltak az egyik vendéglő kertjében is. A szakember arra figyelmeztet, hogy ha medvét látnának, értesítsék a hatóságot.Tovább >>>
Nagyjából harminc szarvas dunai átkelését örökítették meg csütörtökön Dunaszekcsőnél - írja a Bama.hu. A rudli partraszállását a kompkikötőnél sikerült rögzítenie Vágó Istvánnak (aki nem azonos Favágók basszusgitárosával), és a Facebookján tette közzé a fantasztikus felvételt. A videó készítője szerint a szarvasok most már a gemenci erdőben vannak.Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve, az élményekben gazdag magyar erdőkből. Ezúttal többek között a legnépszerűbb erdei programokról, a városokba beköltöző vadfajokról, egy ingyenesen letölthető társasjátékról, a nagy szarvasbogárról, a Balaton fejlesztéséről szóló bejegyzéseinket ajánljuk figyelmébe! Mindezek mellett drónvideót is láthat a zúzmarás Dobogókőről.Tovább >>>