Menyhért napja
A tartós hideg időben a munkáltatóknak nagy figyelmet kell fordítaniuk a munkavállalók egészségének megőrzésére, különösen a szabadban végzett fizikai munkák (fakitermelés, építőipari kivitelezési tevékenység, útépítés, útburkolás, úttisztítás, szemétszállítás, állattartó telepeken végzett munka) esetében - hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztálya.Tovább >>>
Eleinte marad a kemény hideg, enyhülésre csütörtöktől lehet számítani. A hideg időjárást okozó, tőlünk kissé keletre, majd délkeletre mozgó hideg légörvény középpontjával is fölénk helyeződik, majd csütörtökre északkelet felé távozik térségünkből. Csütörtökön nyugat felől egy frontrendszer éri el a Kárpát-medencét, ami enyhébb, és átmenetileg nedvesebb légtömegeket hoz, így csütörtökön még csak a Dunántúlon, majd a hétvégére a keleti országrészben is kevéssel fagypont fölé emelkedik napközben a hőmérséklet. A hét második felében csapadékra is számítani lehet, keleten főként havazás, a Dunántúlon, eső, ónos eső, havas eső, később hó formájában.Tovább >>>
Az Erdő-Mező Online információi szerint 2017. január 9-én, a délutáni órákban Putnok külterületén fakitermelés közben egy 44 éves férfi eddig tisztázatlan körülmények között fatörzs alá esett, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Vizsgálati Osztály halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt rendelt el nyomozást.Tovább >>>
Idén 125 ezer vaddisznót kell kilőni, ám nem az országhatáron felbukkanó sertéspestis miatt. Az viszont már biztos, hogy az elejtett egyedekből mintát vesznek az állatorvosok, hogy kiderüljön: fertőzöttek-e a kórral.Tovább >>>
Kerekasztal-beszélgetésen vállalták fel a szentegyházi fiatalok, hogy közbirtokossági egyesület működtetésével próbálnak megoldást találni az erdők védelmére. A múlt csütörtöki fórum Lőrincz Csaba helyi tanácsos szerint példátlan összefogást tükröz, erre építve akár már tavasszal élettel tölthetik fel a "közbirtokosságot". Az eredmény biztató, de a munka neheze még hátravan.Tovább >>>
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság nyilvános pályázat útján kívánja értékesíteni Bócsa, Kunbaracs, Ladánybene, Izsák, Fülöpháza, Bugacpusztaháza külterületeken, összesen 56,13 ha beavatkozási területen, összesen 5791 köbméter bruttó becsült fatömegű, lábon álló faállományokat. A lábon álló faanyag értékesítése hat részcsomagban kerül meghirdetésre részajánlat-tételi lehetőséggel.Tovább >>>
A WWF Magyarország és partnerei a LIFE in Forests című LIFE projekt részeként szakmai konferenciát rendeznek március 21-én és 22-én Sopronban. A szakmai program célja, hogy fórumot biztosítson a Natura 2000 területeken folyó erdőgazdálkodással és erdőkezeléssel kapcsolatos szakmai tapasztalatok megismerésének és megosztásának. A konferencián a magyar előadók mellett neves külföldi szakemberek is felszólalnak.Tovább >>>
Szűk két hét áll a harminc hektárnál kisebb területet birtokló erdőtulajdonosok rendelkezésére, hogy benyújtsák kérvényeiket a 864/2016-os kormányrendelet által biztosított támogatásra. Háromszéken két helyszínen: Baróton és Sepsiszentgyörgyön várják az igényléseket.Tovább >>>
2017-ben 24. alkalommal várja az érdeklődőket a FeHoVa - Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Február 9. és 12. között a hagyományos programok mellett számos újdonsággal is készülnek a szervezők. Lesz többek között I. Ferenc József emlékkiállítás, élethű dioráma a magyar vadászok sarkvidéki trófeáiból, és Gróf Széchenyi Zsigmond halálának 50. évfordulójáról is megemlékeznek. A díszvendég ezúttal Szlovákia.Tovább >>>
Az afrikai sertéspestis vírusát decemberben a magyar határtól 20 kilométerre, az ukrajnai Nagyszőlős külterületén mutatták ki vaddisznókban. A kárpátaljai vaddisznóállományt egyelőre valószínűleg nem fenyegeti a kór, de a jövőben hazánkban is megjelenhet a vírus. Alább olvasható dr. Bognár Lajos országos főállatorvos Országos Magyar Vadászkamara részére megküldött tájékoztatója a betegséggel kapcsolatban.Tovább >>>
Az AGRO-BÉKÉS Kft. bejelentette, hogy hazánk kizárólagos CASE IH forgalmazójává vált. A CASE IH traktorokat, kombájnokat, bálázókat és rakodógépeket gyártó CNH Industrial megszüntette az eddigi kétszereplős magyarországi CASE IH piacot, és az AGRO-BÉKÉS Kft-re bízta a márka hazai képviseletét, így 2017. január 1-jétől kizárólag a békéscsabai központú vállalaté a CASE IH gépek kereskedelmi joga.Tovább >>>
A nyugati piac gyakorlatilag összeomlott, így a szaporítóanyag-export drasztikusan lecsökkent. Belföldön van némi mozgás, a kocsánytalan tölgyet például egészen jó áron vásárolják erdősítésekhez, de a támogatási rendszer eddig nem hozta meg a várt fellendülést. Komoly bajok vannak a csemetekereskedelem terén.Tovább >>>
Az Agrofórum Online minden hónapba magyarul is megjelenteti az EIP-AGRI (Európai Innovációs Partnerség) hírlevelét, amelyben rendszeresen találhatók az erdészeti ágazatra, erdőgazdálkodásra vonatkozó információk is. Az Erdő-Mező Online ezúttal ezekből szemezgetett.Tovább >>>
Január 6-án, egy budapesti sajtótájékoztatón mutatta be az Andreas STIHL Kft. legújabb, hazánkban is elérhető termékeit, amellyel a kerttulajdonosokat célozták meg. A négy COMPACT akkumulátoros kéziszerszám új távlatokat nyit a kertgondozásban, hiszen környezetkímélők, mindezek mellett pedig halkak, így a szomszédokat is kevésbé zavarja.Tovább >>>
A Vértesi Erdő Zrt. további húsz, rendőröknek átadható szolgálati lakás kialakítását tervezi a tatabányai központja melletti, használaton kívüli irodaházban, valamint gyümölcs- és húsfeldolgozóval, illetve asztalosipari faáruházzal bővítenék a szolgáltatásaikat - mondta el az MTI-nek a vállalat vezérigazgatója.Tovább >>>