Erdészeti gépek a gyakorlatban - Gépbemutató a Letenyei Erdészetnél

Majdnem kétszáz szakmabeli és nyolc forgalmazó vett részt a ZALAERDŐ Zrt. és az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) Nagykanizsai Helyi Csoportja által szervezett gépbemutatón nemrégiben. A mustrának a Letenyei Erdészet adott otthont a tormaföldei erdőben.
Erdészeti gépek a gyakorlatban - Gépbemutató a Letenyei Erdészetnél
A szakmai program kezdetén Rosta Gyula, a ZALAERDŐ Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a megjelenteket: Mikó Zoltánt, a Magyar Fejlesztési Bank Üzemeltetési és Közbeszerzési Igazgatóságának ügyvezető igazgatóját, Jagicza Attilát, a Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságának vezetőjét, a társerdőgazdaságok szakembereit, az OEE helyi csoportjának tagjait, illetve a gyártókat és forgalmazókat. Mint mondta: a rendezvény célja elsősorban a ZALAERDŐ erdészeti gépesítés fejlesztésének bemutatása, illetve a lehetséges vásárlók érdeklődésének felkeltése. A szakmai program keretében az apríték-készítés, az anyagmozgatás és -szállítás, a vágástakarítás, talaj-előkészítés, a fakitermelés eszközeit mutatták be az érdeklődőknek, melyek segítségével az erdőgazdálkodás még hatékonyabban végezhető. Kétségkívül a legnagyobb sikert a ’harvester’ (SAMPO ROSENLEW SR 1046 típusú harvester) aratta a jelenlévők körében. Ne haladjunk azonban ennyire előre, hiszen a legnagyobb durranást nyilván a végére tartogatták a szervezők! A tematikus, valós környezeti helyszíneken egyesével mutatták be a különféle eszközöket. A sorban az első helyet a JENZ típusú, tehergépkocsi alvázra szerelt aprítógép foglalta el, melyet Horváth Imre, a 6x6 Kft. ügyvezetője ismertetett a jelenlévőkkel. Elárulta: a tulajdonukban lévő két eszköz 60 ezer tonna, azaz 2500 kamionnyi aprítékot képes produkálni évente. A JENZ előnye, hogy kompakt, kezelőbarát és megbízható, jó terepjáró képességgel rendelkezik, üzemanyag-fogyasztása alacsony, illetve kiváló szerviz- és alkatrészháttérrel rendelkezik. Jó tulajdonságai mellett azonban hátrányai is vannak: nem fordítható az adagolónyílása, az aprítógép mindössze 480 lóerős és nem öntisztító a hűtési rendszere. A második helyszínen Montskó Sándor, a ZALAERDŐ Zrt. gépüzemeltetési előadója, valamint Szalóki Zoltán, a Vazsanzó Kft. ügyvezetője és Mohácsi Zsolt, a Volvo Hungária Kft. területi értékesítési vezetője mutatták be a VALTRA T133+CRANAB FC 8 rakodógépet, illetve a VOLVO FMX 6.6+CRANAB TC 87 önrakodó terepjáró tehergépkocsit. Előbbivel kapcsolatban Montskó Sándor elmondta: az iparvasút és a kamionforgalom kiszolgálója, korábbi típusaival 2001-től kezdett a cég dolgozni. Utóbbiból 11 darabbal rendelkezik a ZALAERDŐ, a Rába-flotta folyamatos lecserélésével kerültek beszerzésre 2008-tól. A harmadik helyszínen a Reanult Trucks Hungaria Kft. képviselői, Lakatos Csaba és Kiss Balázs a KERAX 460.26 6X4+ CANAB TC 87 önrakodó tehergépkocsi, illetve a VAZSANZO VEP-12 rönkszállító pótkocsi paramétereiről, előnyeiről szóltak. Mindkét jármű kivitelezésénél az volt a gyártók célja, hogy minél hosszabb távon valósulhasson meg a szállítás velük, így elégítve ki a használók igényeit. A vágástakarításban és az erdőművelésben használatos két kiváló munkagépet a Valkon Kft. munkatársai, Kecskeméti Sándor ügyvezető és Jócsák Attila erdőgép-kereskedelmi vezető szemléltettek: az AHWI S 650-700 pásztázót és az AHWI M 500 mulcsozót (valamint hozzájuk kapcsolódva a VALTRA T193H mezőgazdasági vontatót). A gépek egyetlen hátrányaként azt hozták fel, hogy nincs magyarországi forgalmazójuk, így beszerzésük a kelleténél kicsivel bonyolultabb. Ezen az állomáson hallhattunk egy kis áttekintést a lucfenyvesek történelmi és gazdasági vonatkozásairól Bodor Györgytől, a ZALAERDŐ Zrt. Erdőgazdálkodási osztályának vezetőjétől, aki kiemelte: a második világháború után kevés volt a fenyő az országban, ezért az erdőtelepítésekkor nagy hangsúlyt kapott például Zalában a lucfenyő (történt ez annak ellenére, hogy nálunk nem őshonos fafaj).Egyebek mellett a pár évtizede megfigyelhető időjárás-változás, valamint a hántáskár, a szúkár következtében a lucfenyő fatérfogat-produktuma jelentősen csökkent. Bodor György hozzátette: az erdőfelújítások során ajánlatos őshonos fafajokra cserélni a lucfenyveseket. Ezt a gyakorlatot a ZALAERDŐ Zrt. egyébként több éve követi. Az utolsó helyszínre tartogatták a szervezők a nap talán legérdekesebb mozzanatait: a fakitermelésben használatos SAMPO ROSENLEW SR 1046 harverstert és a kiszállítást nagyban elősegítő KOMATSU 860.4 forwardert. Előbbi látványában is lenyűgözte a közönséget, ám a két eszköz az eddigi tapasztalatokkal és a – Dózsa László fahasználati előadó által elmondott – teljesítményadataival is kivívta a szakma elismerését. muszaki_adatok_gepbemutato (zalaerdo.hu) erdomezolike