Kálmán napja
Enyhülés várható az időjárásban, a hét első napjain még számítani lehet napsütésre, de aztán visszatér a borult, párás, ködös idő, záporeső és szitálás is előfordulhat. A hét elején hajnalban még mínusz 7 fokot is mérhetnek, de a hét végére megszűnnek az éjszakai fagyok. Szenteste napján és karácsony első napján felhős idő várható, 5 és 12 fok közötti maximumokkal - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Hétfőn a kevés fátyolfelhő mellett sok napsütés várható, majd este északnyugat felől határozottan megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem valószínű. A keleti, délkeleti szél az ország döntő részén gyenge vagy mérsékelt marad, ugyanakkor a Fertő és Sopron térségében megerősödik, időnként viharossá fokozódik a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4 fok között valószínű.
Kedden hajnalban, reggel rétegfelhős, párás, ködös körzetek is lehetnek, néhol zúzmarával. Napközben változó vastagságú fátyolfelhőzet szűri majd a napsütést, de az alacsonyabb szinteken is megnövekszik észak felől a felhőzet. Számottevő csapadék nem valószínű. A keleti, délkeleti szél helyenként megélénkül. A minimum-hőmérséklet nagyrészt mínusz 7 és mínusz 1 fok között alakul, északkeleten ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Délutánra mínusz 1 és plusz 5 fok közé melegszik fel a levegő.
Szerdán részleges hidegpárna alakulhat ki, emiatt több helyen rétegfelhős, párás idő várható ködfoltokkal. Másutt a párásság megszűnését követően hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Szitálás, esetleg ónos szitálás, néhol gyenge eső előfordulhat. A déli, délnyugati szelet a Dél-Dunántúlon élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 5 és plusz 1 fok között valószínű, az eleinte kevésbé felhős részeken lehet ennél hidegebb. Kora délutánra többnyire 2 és 8 fok közé melegszik fel a levegő, de a tartósan felhős részeken ennél hidegebb, a napos részeken melegebb is lehet.
Csütörtökön közepesen vagy erősen felhős idő valószínű helyenként pára-, ködfoltokkal. Néhol előfordulhat szitálás, gyenge eső. Az északnyugati, nyugati majd délnyugati szelet olykor élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 5 és plusz 4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 9 fok között valószínű.
Pénteken nagyrészt erősen felhős idő várható helyenként pára, ködfoltokkal. Kisebb esőre, záporra az északi megyékben van nagyobb esély. Megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél. A hajnali mínusz 2, plusz 5 fokról 2, 11 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Szombaton, szenteste napján többnyire erősen felhős idő valószínű. Néhol gyenge záporeső előfordulhat. Az élénk déli, délnyugati szél helyenként megerősödik. Hajnalban 0 és plusz 6, kora délután 5 és 13 fok között alakul a hőmérséklet.
Karácsony első napján, vasárnap közepesen felhős idő a legvalószínűbb. Néhol kisebb eső, zápor nem zárható ki. A nyugati, délnyugati szél olykor megélénkülhet. A minimum-hőmérséklet 0, plusz 5, a maximum-hőmérséklet 5, 12 fok között alakulhat.