Az erdőfelújításokban is komoly károkat okoz a csapadék hiánya

A csapadékhiány főleg az Őrséget sújtja, hiszen ott az éves átlagnak mindössze ötöde esett eddig. Van olyan erdei fenyővel beültetett terület, ahol a csemeték 80 %-a kipusztult a vízhiány miatt.
Az erdőfelújításokban is komoly károkat okoz a csapadék hiánya
A közel 5 hektáros területet tavasszal ültették be erdei fenyő csemetékkel, amelyeknek azonban a nagy része mostanra elpusztult. Itt korábban lucfenyves állt, ám a klímaváltozás miatti szárazságot ez a faj bírja legkevésbé. Akkora mértékűvé vált a szúkárosítás, hogy csak a tarvágás jelenthette a megoldást. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. idei erdősítéseiben most kezdődött az aszálykárok felmérése. A lombos fafajoknál 10 és 20 százalék körüli a csemeték pusztulása. "A fenyők esetében pedig 50 százalékra becsüljük a legjobban sikerült erdősítéseinket, de annál csak rosszabbak vannak, ahogy itt is láthatjuk, ez is jóval nagyobb károsodást szenvedett" - tette hozzá Bodonczi László,a Szombathelyi Erdészeti Zrt. erdőművelési műszaki vezetője. Az Őrségben az éves átlagos csapadékmennyiség 800 mm körül van, idén eddig mindössze 230 mm esett. Az erdőknek és a csemetéknek is többnapos, áztató esőre lenne szükségük. A szárazságban ugyan lassúbb a gyomosodás is, de az erdősítéseket ilyenkor is folyamatosan ápolják. "Így körbesarlózzuk a tölgyet, ha meg van vastag bokor, azt macsétával ki szoktuk vágni. nehogy elnyomja a tölgyet" - mondta Németh György. A csemeték ápolásának ilyenkor van a fő szezonja, a munkát azonban nehezíti az extrém hőség, és például a darazsak is. Több éves törődést igényelnek az elültetett kis fák. A jogszabály szerint a fenyő erdősítést 10, a tölgy ültetvényt 15 évig kell ápolni, hogy igazi erdő váljon a területből. Az erdőtörvény többek között azt is meghatározza, hogy egy hektárra hány csemetét kell ültetni. Az aszály miatt kiszáradt kis fákat tehát pótolni kell. (Szombathelyi7 TV) erdomezolike