Martina napja
A vidékfejlesztés megerősítésére 2023 és 2027 között 7600 milliárd forint áll rendelkezésre - mondta Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnöke egy sajtótájékoztatón, Debrecenben.Tovább >>>
Hétfőn délelőtt 10 órakor történelmi és lélektani szintet lépett a forint, az árfolyama elérte a 400-as szintet az euróval szemben. Reggel még 380 körül kezdte a napot a forint, azóta ütemes leértékelődést mutat - olvasható a portfolio.hu oldalon. 10 óra 14 perckor már lejjebb ment az érték 398,35-re.Tovább >>>
Ismét felütötte a fejét a magas patogenitású madárinfluenza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A vírust ezúttal Csengerújfaluban, egy 37 ezer egyedet számláló pecsenyekacsa-tartó gazdaságban mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A hatóság haladéktalanul megtette a szükséges járványügyi intézkedéseket az érintett gazdaságban és vonzáskörzetében, de a járványvédelmi előírások szigorú betartása az ország más területein is kiemelten fontos és kötelező!Tovább >>>
A 2020/2021-es megfigyelési év hivatalos adatai szerint körülbelül 20 százalékkal több farkasfalka él Németországban, mint a 2019/2020-as idényben. A farkastámadások miatt elpusztult, megsérült vagy eltűnt haszonállatok száma is több mint harmadával nőtt ezidő alatt. Tovább >>>
A takarmánygyártásban jelenleg alkalmazott ragasztóanyagok rendkívül hatékony megoldást kínálnak a tápanyagok tömörítésére, formulázására, azonban ezek az adalékok kifejezetten költségesek. A gyártók költséghatékony források iránti érdeklődése így kiapadhatatlannak tűnik – olvasható a allaboutfeed.net takarmányozástudományi portálon.Tovább >>>
Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei baromfiállományokban is madárinfluenza jelenlétét igazolta szerda délelőtt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A hatósági szakemberek megkezdték a kitörések felszámolását. Az országos főállatorvos határozatban rendelte el a baromfik kötelező zártan tartását Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén. Tovább >>>
Egy zsombói pecsenyekacsa állományban és egy újkígyósi tenyészlúd állományban is elsődleges madárinfluenza kitörést diagnosztizált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A fertőzést tegnap erősítették meg a vizsgálatok, mindkét állomány felszámolása folyamatban van. Tovább >>>
Egyszerűen, a terepen használható, szakmailag minden igényt kielégítő, a hivatalos vadkárfelmérési útmutatón alapuló vadkár-kalkulátor szolgáltatással segíti a gazdálkodók és a vadászatra jogosultak munkáját – és legfőképpen megegyezését - a Vadkárszakértők Nonprofit Kft. Az ötletgazdával, Varga Zoltán igazságügyi szakértővel egy Komárom-Esztergom megyei területen teszteltük le az online programot. A becslés során sok kérdésemre kaptam választ, a végeredmény pedig egy nagyon hasznos, részletes, a megegyezésben tényleg segítő összesítő lap lett. Gribek Dániel cikke.Tovább >>>
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara pályaorientációs tevékenységének kiemelt célja az agrár-szakképzésbe történő beiskolázás elősegítése, valamint a pályaválasztó fiatalok körében a mezőgazdasági, erdészeti, kertészeti, környezetvédelmi és élelmiszeripari szakmák/szakmairányok népszerűsítése. Tovább >>>
A mező- és erdőgazdasági területek ára és bérleti díja a korábbi évekhez hasonlóan 2020-ban is jelentősen nőtt. 2019-hez képest az eladott termőterületek átlagára 8,2 százalékkal emelkedett. Tavaly egy hektárnyi szántóterület átlagosan 1,7 millió forintért cserélt gazdát, ugyanakkor a bérléséért 64 400 forintot, a vételi ár 3,7 százalékának megfelelő éves díjat kellett fizetni – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Termőföldárak és bérleti díjak, 2020 című kiadványából.Tovább >>>
Magaspatogenitású madárinfluenza vírus H5N1 altípusa jelent meg Európa több országában. Ezek az esetek is igazolják, hogy a madárinfluenza továbbra is veszélyt jelent a baromfiállományokra. A Nébih felhívja az állattartók figyelmét, hogy állataik védelme érdekében kiemelten fontos a járványügyi előírások betartása.Tovább >>>
A mezőgazdaságban történő munkák alapvető jellegzetessége, hogy az élő természettel szoros közelségben végezzük mindennapi teendőinket. A szoros közelségbe nyilvánvalóan beletartozik az is, hogy az általunk termesztett növénykultúrák más állatoknak is táplálékul, a termőföldjeink pedig élőhelyként szolgálnak. Az apró- és nagyvad fajok komoly gazdasági károkat is okozhatnak, amely ellen valamilyen szinten cselekednünk is kell. Minderre az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet hívta fel a figyelmet öko szántóföldi növénytermesztőknek szóló, 2021. évi 20. növényvédelmi felhívásában.Tovább >>>
Domagoj Balja olyan vállalkozást indított, amely egyfajta „méhhotelként” működik azok számára, akiknek nincs elég idejük a méhészetre, de szeretnének "méhtulajdonosok" lenni. Az ötlet reagál a méz iránti növekvő keresletre, ráadásul egy olyan időszakban, amikor eleve problémákat okoz a méhpopuláció globális csökkenése. Tovább >>>
Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hosszú távú finanszírozási szerződést írt alá Dr. Csányi Sándorral, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány Kuratóriumának elnökével a gödöllői székhelyű egyetem működésére vonatkozóan. A megállapodás aláírásán Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektora is részt vett.Tovább >>>
Unos-untalan hallani, hogy a környezet pusztul, a biodiverzitás csökken, fajok tűnnek el. Ennek hatását a mindennapjainkban nem nagyon érezzük, sőt, a kártevők vagy a szúnyogok esetében például még szurkolunk is némi pusztulásnak. Mi tehát a helyzet, mi a szerepe a biodiverzitásnak, hogyan értelmezzük a történéseket? Az alábbiakban erre próbálok fényt deríteni.Tovább >>>