Ármin napja
Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év fája Kuratórium 2013 után idén immár hatodik alkalommal tette lehetővé, hogy az egyesület ágazati hírportálján (www.oee.hu) és az Év fája tematikus weblapon (www.azevfaja.hu) keresztül szavazzanak erdész tagtársaink, erdész kollégáink és a szakmán kívüli érdeklődők a jövő évi Év fájára, mellyel a 2019-es esztendő fafaját választhatták meg a résztvevők.Tovább >>>
Több mint 3 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) járműparkjánál az Európai Unió támogatásával; a 83 járművet csütörtökön Budapesten adták át.Tovább >>>
A statisztika szerint eredményes volt a NAK közreműködésével lezajlott mezőgazdasági munkavédelmi tájékoztató kampány. Az akció részeként megtartott célvizsgálat rámutatott a főbb munkáltatói hiányosságokra.Tovább >>>
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésére a Magyar Országgyűlés elfogadta az illegálisan kialakított kutak bírságmentes fennmaradására korábban 2018. december 31-ig szóló időpont 2020 végéig történő meghosszabbítását.Tovább >>>
A megszokottnál is nagyobb volt a nyüzsgés szerda reggel a Kozák-Trans Kft. kiskunhalasi telephelyén. A fakitermelő vállalkozás ugyanis egy Ponsse ScorpionKing harvesterrel bővítette gépparkját, amit még az udvaron felmatricáztak, és üzembe helyeztek a forgalmazó, a Forest Power Kft. szakemberei. A rövid műszaki ismertetés után kezdődhetett az új fakitermelő gép kipróbálása, valamint a beállítások finomhangolása a terepen.Tovább >>>
Az agrárkamara területi szervei foglalhatnak állást a jövőben a földadásvételi szerződésekről, a kialkudott ár megítélésekor pedig figyelembe kell venni a föld jövedelemtermelő képességét - döntött szerdán az Országgyűlés.Tovább >>>
Az Országos Vadgazdálkodási Alap (OVA) 2018. évi pályázati felhívására összesen 835 pályázatot nyújtottak be a vadászkamarához.Tovább >>>
A jövő héten is borús, csapadékos idő várható: eső, ónos eső, hó is lehet. Kisebb lehűlésre is készülni kell, többfelé a maximumok is fagypont körül alakulhatnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.Tovább >>>
A föld jövedelemtermelő képességét is figyelembe kell vennie a helyi földbizottságoknak az adásvétel véleményezésekor, erről fogadott el módosító indítványt csütörtökön az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága.Tovább >>>
Melegebb és szárazabb volt az idei ősz a szokásosnál; 1901 óta ez volt a 2. legmelegebb ősz, a 2018-as év pedig akár a legmelegebb esztendő is lehet Magyarországon - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat elemzéséből, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.Tovább >>>
Egészen elképesztő videót osztottak meg a "Medveles Erdélyben-Gyergyószentmiklóson, Bear Watching" Facebook oldalon, amit már százezernél is többen láttak a közösségi oldalon. Babos Zsolt zetelakai vadőr fedezett fel egy medvebarlangot, ahol az anyamedve egy boccsal pihen. Az ilyen videók rendkívül ritkák, ami nem véletlen, hiszen elkészítésük gyakorlatilag életveszélyes.Tovább >>>
Jellemzően borús, csapadékos idő várható a jövő héten; eső, ónos eső, néhol havazás is lehet. A hőmérséklet emelkedik, napközben néhol 10 fokot is mérhetnek, éjszakánként jellemzően fagypont körüli értékek valószínűek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.Tovább >>>
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézet és az Erdészeti Tudományos Intézet szakmai közreműködésével országos gazdatájékoztató rendezvénysorozatot szervez az új vadkárfelmérési útmutatóról.Tovább >>>
Sebestyén Balázs vadászellenes történetét nyilván mindenki ismeri már, hiszen a csapból is ez folyik napok óta. A buta állatvédők és sötétzöldek habzó szájjal kapaszkodnak a hullámba, amit az ország egyik legnépszerűbb celebje gerjesztett rádiós műsorában. Szerencsére hevesen kikeltek ellene azok a nála még népszerűbb emberek, akik évtizedek óta igazi vadászok, a Blikknek gyorsan reagált Bodrogi Gyula, Kemény Dénes, Póka Egon is.Tovább >>>