Erik napja
Véget ért a betakarítás a Szombathelyi Erdészeti Zrt. földjein. Az erdőgazdaság idén 37,5 hektáron termelt kukoricát, hogy ezzel elégítsék ki a vadászterületeken élő vadállomány téli szükségletét és a tavaszi elterelő etetések során felhasznált takarmány mennyiséget.
Tovább >>>A Bakonyerdő Zrt-hez látogatott Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa, aki országos látogatássorozata keretében figyelemmel kíséri az állami erdőgazdaságok tevékenységét, jó gyakorlataikat és párbeszédet kezdeményez a nemzet természeti örökség megóvásában szakmai együttműködő partnerként résztvevő erdőgazdaságok munkatársaival. A látogatáson részt vett Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár is.
Tovább >>>A Gemenc Zrt. munkatársai több mint 60 sorfa elültetésében segédkeztek a napokban Mohácson.
Tovább >>>„Az ismeretlen ismerős – a lombos fafajok faanyaga” címmel szervezett tudományos konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Akadémiai Bizottsága. Ahogy a cím is utal rá, a november 8-án lezajlott ülésen a hazai lombos fafajok faanyagának tulajdonságait és felhasználási lehetőségeit mutatták be az előadók, a lehető legváltozatosabb szempontok alapján. A kulcskérdés az volt, hogy hogyan válthatjuk ki és helyettesíthetjük lombos fafajokkal a fenyveseket, illetve az általuk adott nyersanyagot.
Tovább >>>A Zalaerdő Zrt. a hagyományokhoz híven karácsonyfavásárt tart a társaság központjában, Nagykanizsán. Az érdeklődők nordmann, ezüst, luc és erdeifenyő közül válogathatnak.
Tovább >>>A megszokotthoz képest később kezdődött és novemberre is áthúzódott idén a dámbikák barcogása, jó eséllyel október 10-e után lehetett barcogó bikára vadászni a Nyírerdő Zrt. Gúthi Erdészetének területén. A szárazság miatt a tényleges trófeasúly jellemzően elmaradt a becsülttől, ezért a szakemberek úgy határoztak, hogy a visszarakás jeleit nem mutató, kapitális agancsú bikákat nem hozzák terítékre.
Tovább >>>A megyei vadgazdálkodás seregszemléjén 19 vadászatra jogosult 135 trófeáját állították ki a Káld-Hidegkúti vadászház melletti területen. Majdnem a dupláját annak, mint a szép hagyomány indulásakor, és az érdeklődők száma is több volt az eddigieknél.
Tovább >>>A Szombathelyi Erdészeti Zrt. és az OMVK Vas Megyei Területi Szervezete gímszarvas trófeaszemlére várja az érdeklődőket 2022. október 14-én, pénteken.
Tovább >>>Az észt Tartu Egyetem és a Milrem Robotics összefogásával két különböző autonóm erdőtelepítő "roboterdészt" hoztak létre, amelyek naponta rengeteg fát képesek elültetni, teljesen önállóan dolgozva a terepen.Tovább >>>
Az erdészeti ágazatban a tavasz és az ősz az erdősítések időszaka, a nyár az erdőápolások szezonja. Bár az erdőművelési munkák jelentős részéhez már gépeket használnak, úgy tűnik, a kézi munka nem nélkülözhető. A veol.hu újságírója megnézte, hogyan dolgozik a Szombathelyi Erdészeti Zrt. erdőápoló brigádja a Sorki-erdőn.Tovább >>>
Mint arról az Erdő-Mező már korábban beszámolt, újra lehet pályázni erdészeti géptámogatásra, így érdemes jól átgondolni, hogy milyen beruházás mellett döntenek a vállalkozók. A forrás megemelése jó lehetőség arra, hogy a munkaerőhiánnyal küzdő ágazatban ne csak a fakitermelés gépei, hanem az ápolási, művelési feladatok eszközparkja is bővüljön - például a magas minőséget képviselő AS-Motor gépeivel.Tovább >>>
Extrém körülmények között mutatta be az ANDL Kft. az AS-MOTOR termékeit az Északerdő Zrt. területén, ahol a vállalkozók arra voltak kíváncsiak, mit tudnak a Németországban gyártott gépek, és mire lehet felhasználni őket az erdősítésekben.Tovább >>>
Aki követi az Erdő-Mező Online hivatalos Facebook oldalát, az jól tudja, hogy naponta tucatnyi erdei fotót kapunk az ország minden pontjáról. Magyarország legnagyobb erdész-fakitermelő online közösségi felületre néhány olvasónk kifejezetten a szociális tűzifa szállításáról küldött nekünk fotót. Így dolgoztok ti rovatunk újabb bejegyzése!Tovább >>>
Nem mindennapi feladatot kapott két faápoló, alpin technikával dolgozó fakivágó olvasónk, Duhonyi László és Barati Richárd. Dányban 34 fát kellett kidönteniük az út széléről, ám a munkálatokat elektromos vezetékek és épületek is nehezítették. "Így dolgoztok ti" cikksorozatunkban ezúttal az ő feladatukat mutatjuk be képekkel, videóval is illusztrálva.Tovább >>>